A törvényalkotást illetőleg legutóbb Mlađan Dinkić (emlékszik még valaki erre a névre?) gazdasági és pénzügyminiszterként nyúlt a gazdasági kamarákhoz. Lévén, hogy ő a liberalizálás és a decentralizálás lelkes szószolója volt, az általa beterjesztett és a képviselőház által szentesített törvényben az önkéntességre alapozta a Szerbiai Gazdasági Kamara bevételét, vagyis a tagsági díjakat. Érdekesmód a cégek igen jelentős része vállalta is ezt a kötelezettséget, s a „központi”, a vajdasági és a regionális kamara(ák) meglehetősen komoly pénzösszegekkel rendelkeztek. Csupán tavaly több mint ötmillió eurót tett ki a bevétel.
Željko Sertić gazdasági miniszter, aki éppen a gazdasági kamara éléről került a miniszteri bársonyszékbe, a napokban bejelentette, hogy új törvényt készít erre a reszortra. Nem hagyott kétséget afelől, hogy vissza fogja állítani a kötelező kamarai tagdíjat, hiszen, mint mondta, ez bevett gyakorlat minden fejlett demokratikus országban. Szerinte a külföldi példák tanulmányozása után arra a következtetésre jutott, hogy legjobb az osztrák modell, ahol –természetesen – nem lehet kibújni az említett kötelezettség alól.
Ha tudjuk, hogy Szerbiában jelenleg több mint 331 ezer cég működik, a majdani törvény alapján igen szép summa üti majd a kamara markát, pedig a gazdaságfejlesztési és beruházást serkentő szerepe inkább politikai, mint a nevének megfelelő.
A törvénytervezet nem foglalkozik a tagdíj kérdésével, mert ezt a feladatot a közgyűlésnek kell elvégeznie, de annyi már kiszivárgott, hogy harmadával kisebb lesz a jelenleginél. Ez a látszólagos pozitívum szellőztetése érthető, hiszen minden megszorításban van valamilyen mézesmadzag. Ezúttal a majdani tagdíj csökkenése. Masszában azonban hatalmas előrelépés várható, még akkor is, ha az új és a törpevállalkozásokat felmentik eme kötelezettség alól.
Másrészt azt is tudni kell, hogy a jövőben a regionális kamaráknak és a tartományi kamarának fizetendő összeg lényegében a köztársaságiban fog kikötni, ahonnan mércék (kényük-kedvük) szerint bizonyos részt visszautalnak.
Ha mindezt összeadjuk, kétségtelenül kiderül, hogy alapjában véve Szerbiában létrejön egy újabb pénzügyi hatalom, amelynek az irányítója a rendelkezésre álló pénzösszegre megfelelő befolyással bír.
Okkal tehető fel a kérdés, hogy miért van erre szüksége a miniszternek. Nos, a válasz egyszerű. Egyes hírek szerint már most kifejezte szándékát, hogy megbízatásának lejárta után visszatér a gazdasági kamara élére.
Vagyis önmagának szeretne kiépíteni egy komoly hatalommal járó intézményt.
