A kézirat szerint, Kölcsey Ferenc 1823-ban, a mai napon fejezte be a Himnusz megírását. 1989-ben ez a nap lett megjelölve a magyar kultúra napjaként. Nem csupán a Himnuszt ünnepeljük ilyenkor, az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket. Mindez talán még nagyobb jelentőséggel bír, ha kisebbségről és azon belül is a szórványról van szó. A magyar kormány jelentős támogatást nyújt a kisebbségeknek és karöltve, szorosan működik együtt határon túli, köztük vajdasági szervezetekkel is. A kultúránkra ugyanis nem csupán a mai napon, hanem az év minden napján hatványozottan kell odafigyelnünk.
Többen hangoztatták már, hogy a hagyományainkat nem ápolni, hanem őrizni kel, és ez vonatkozik egészében véve a kultúránkra. Némely településeken viszont a magyar szó immár csak nagyon hiányosan, hézagosan jelenik meg. Magyar nevű, elvileg magyar ajkú gyermekek, előbb szólalnak meg a többség nyelvén, nem ismerik a magyar nyelv gazdagságát és persze nem is tudnak rácsodálkozni annak szépségére. Ilyen esetekben márpedig elsősorban ápolásra szorul, csakis a kulturális értékeink tudatosítása ébreszthet rá arra, hogy van mire büszkéknek lennünk, és mekkora a tétje annak, hogy ezeket az értékeket meg is őrizzük. Lennert Móger Tímea, Doroszlón alkotó író, költő, újságíró, egyszer azt nyilatkozta a lapunknak, hogy a magyar kultúra napja számára a tettekről szól, szórványközösségben élni és alkotni pedig hatványozott felelősséget jelent. Jónás Gabriella színművész, egyetemi tanár, szintén nyilatkozott már a lapunknak a magyar kultúra napja alkalmából, amely elmondása szerint tulajdonképpen egy életút, a bölcsőtől a koporsóig.
A gyermekek kultúrára nevelésében óriási szerepet játszanak a pedagógusok, hiszen nagyon fontos továbbadni az új generációknak az ehhez kapcsolódó ismereteket, felkelteni az érdeklődésüket, megszerettetni velük a kultúrát és lehetőleg kialakítani egyfajta ragaszkodást iránta. A magyar kultúrához nagyon sok múltbeli érték kötődik, de fontos gondolnunk a jövőre, a kultúránk bővítésére, gazdagítására is. Mindenképpen megbecsülést érdemelnek azok az alkotók, művészek, akik a magyar kultúra területén fejtenek ki tevékenységet – önállóan vagy csoportosan –, ezáltal is gazdagítva a kultúránkat. Nagy szerep jut ebben a magyar művelődési házaknak, központoknak, könyvtáraknak, színházaknak, múzeumoknak, galériáknak és egyéb intézményeknek is, amelyek rendezvényeket, fesztiválokat szerveznek és megemlékeznek a magyarságot érintő nagy eseményekről. Sajnos gyakran halljuk és tapasztaljuk azt is, hogy a jelenünkben a kultúra nincs a megérdemelt helyén. Ami a kisebbségi létet illeti, a magyar kultúrát ápoló csoportok, társulatok, zömmel nehéz körülmények közt dolgoznak és nagyon kevés pénzből gazdálkodnak. A megélhetési gondok a kultúrát szorítják háttérbe. Ha ezen nem is tudunk változtatni, de arról tehetünk, hogy a jelenlétünkkel támogassuk a kulturális rendezvényeket. Amennyiben a családi kassza nem is engedi meg a belépőjegyes műsorok látogatását, szép számmal akadnak irodalmi-, zenés- és egyéb rendezvények, amelyekre a belépés díjtalan. Ha ezekre rendszeresen eljárunk, nemcsak kikapcsolódunk és újabb ismeretekkel gazdagodunk, hanem hozzájárulunk a kultúránk megőrzéséhez és a közösségi létünk felpezsdítéséhez.
A kultúra eredetileg a föld megművelését jelentette. Ahhoz, hogy a mag szárba szökkenjen, jó termőtalajra van szükség. Az alapok meghatározóak lehetnek. Nagyon fontos az is, hogy a kultúránk őrzése a hétköznapjaink részévé váljon. A régebbi időkben az anyukák/apukák, nagymamák/nagypapák meséltek, daloltak a gyerekeknek, mielőtt azok elkezdtek iskolába járni. Manapság a kivándorlás más helyzet elé állítja családokat. Sokan ugyebár külföldön vállalnak munkát és gyerekekkel együtt távoli, idegen nyelvű országokba költöznek. Remélhetőleg azonban a családok többsége ragaszkodik a magyar kultúrához. A technika ebben segítségre lehet. Az erre odafigyelő szülők jól tudják, hol kell a világhálón a magyar kultúrához köthető tartalmakat keresni, és egy messzi országban is értesülhetnek arról, hogy a szülőhelyükön milyen események zajlanak, vagy épp mi borzolja a kedélyeket. Sok nagyszülő is nyitottá vált az új technológia megismerése iránt. Tanfolyamokra is beiratkoznak, hogy megtanulják kezelni a számítógépet, azáltal ugyanis tarthatják a kapcsolatot a gyermekeikkel és unokáikkal, akár mindennap. Ez persze korántsem annyira bensőséges, mint élőben, de legalább nyújt egyfajta megoldást. Minden nagyszülő szereti ajándékokkal elhalmozni az unokákat, akkor is, ha azok messze élnek. Amikor viszont élőben is sor kerül a találkozásra, tanácstalanná válnak. Azzal szembesülnek, hogy a gyereknek már rengeteg játéka van, ráadásul sokkal menőbbek és korszerűbbek, mint amilyent ők a kis nyugdíjukból vásárolhatnak. Nem is mindegy, mit vesznek, mert gondolni kell annak szállítására is, kiváltképp, ha repülővel utazik a család. Ami viszont nem igazán van messzi országokban, és nem is foglalnak sok helyet a bőröndben, azok a magyar mesés-, vagy egyéb könyvek. Ha távolban élő, a kultúrájuk megőrzésére törekedő magyar családokról van szó, magyar nyelvű könyvekkel szinte képtelenség melléfogni. Ez is egy módja annak, hogy tegyünk a kultúránk megbecsüléséért – és továbbadjuk azt.
