Szent II. János Pál pápa az ellene elkövetett 1981. évi merénylet után egyre inkább megtapasztalta a betegség keresztjét, s különös együttérzéssel fordult a betegekhez. Kezdeményezésére 1993 óta február 11-e a betegek világnapja a Katolikus Egyházban, 2001 óta a protestáns egyházak is csatlakoztak a világnaphoz. 1858-ban ezen a napon, február 11-én jelent meg a Szűzanya egy Soubirous Bernadett nevű francia lánynak Lourdes-ban, majd néhány nappal később a jelenés helyén lévő barlangban csodatevő forrás fakadt. Szent Bernadett szerzetes lett, rövid élete során összesen tizennyolcszor jelent meg előtte a Szűzanya. Az első jelenés helyén épült templomba évente több százezer zarándok érkezik, és több ezerre tehető a csodás gyógyulások száma. A lourdes-i jelenések természetfeletti jellegét XIII. Leó pápa hivatalosan is elismerte 1891-ben. A világnap célja, hogy Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, elősegítse a szenvedés megértését.
A „gyógyítsátok meg a betegeket” feladatot az Egyház Krisztustól kapta. Ezt igyekszik megvalósítani, amikor betegekkel törődik, s amikor őket közbenjáró imádsággal kíséri. Az egyház ezen a napon a szentmisén számos templomban, kórházban, idősek otthonában kiszolgáltatja a betegek szentségét. Ez nem a haldoklók szentsége, nem az utolsó kenet, hanem Isten „orvossága” a test és lélek sokféle betegségében, a beteges függőségekben, az emberi kapcsolatok fájdalmas zavaraiban. A betegek kenetének szentségében Isten megígéri szeretetét és kegyelmét, megújítja velünk a közösséget, megszabadít a bűntől, és egész lényünk gyógyulásával ajándékoz meg. Megerősít, ha fogytán van erőnk, növeli bizalmunkat és szeretetünket.
Az apostolok tiltakoztak Jézus szenvedése ellen, mint ahogy mi is nehezen fogadjuk el testi-lelki betegségeinket. A szenvedés hozzátartozik az életünkhöz, de rajtunk múlik, mit kezdünk vele. Lehet értelmetlen kínlódás, amit zúgolódva él meg az ember tehetetlenségében, de lehet olyan kereszt, amelyben értelmet nyer a szenvedés, melyet reménnyel viselünk Krisztussal. Az Egyház hisz Krisztus, a test és lélek éltető orvosának jelenlétében, amely különösen hatékony a szentségeken keresztül, és az „örök életet adó kenyér”, az Eucharisztia révén. Ugyanakkor hiszi és vallja, hogy a hét szentség között egy, a fentebb említett betegek szentsége/kenete, kifejezetten azok megerősítését szolgálja, akiket a betegség megpróbál. Az egyház nemcsak kéri a betegek számára a bátor kitartást a szenvedésben, hanem a hitben eszközt és erőt is ad annak elviselésére. A szenvedő ember el van rejtve Krisztus sebeibe. Fájdalmaiban Krisztussal találkozik, aki segít hordozni terheit, s a felajánlott szenvedésből Jézus nyomán szeretet születhet.
A világnap emlékeztet bennünket mindazokra, akik imáikkal és áldozatos gondoskodással szolgálják a betegeket, a haldoklókat, egyben alkalom, hogy ezen a napon is imáinkba foglaljuk azokat a papokat, szerzeteseket, szerzetesnőket és világiakat, akik nap mint nap úgy állnak a szenvedők szolgálatában, hogy tanúságtételük Isten irgalmát közvetíti.
Imánk segíti a szenvedőket, hogy Jézussal járják a maguk keresztútját, és segíti a többieket, hogy feléjük szeretettel forduljanak, imáikkal és szolgálataikkal támogassák őket.
Az orvos Jézus kijelentette: „nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek” (Mk 2,17), és az emberek sok szenvedése láttán nemcsak megengedte, hogy a betegek megérintsék, hanem „vállalta bajainkat, és hordozta betegségeinket” (Mt 8,17). Gyógyításai mélyebb gyógyulást hirdettek, a bűn és a halál feletti győzelmet.
Manapság is gyógyulás történik ott, ahol az emberek, orvosok, tanárok, papok Jézus egyszerű jóságát gyakorolják, vagyis találkoznak a betegekkel, az igazságot keresőkkel, s azokkal, akik bűneik terhét cipelik.
Istenes Szent János (1495–1550) éjszakánként fát gyűjtött, eladta, csakhogy a pénzen gyógyszert vegyen rászoruló betegeknek. Óriási adóssága miatt esténként koldulni járt betegeiért. Kórházat alapított a spanyolországi Granadában, aztán egyre több kórházat sikerült működtetnie. Társaival megszervezte az irgalmas testvérek közösségét. Tagjai a mai napig az Irgalmas Rend keretében ápolják a betegeket.
János egy tűz alkalmával a kórház betegeit sértetlenül hozta ki a lángokból. Áradáskor vízbe esett fiatalembert próbált kimenteni, de sajnos nem sikerült. Az amúgy is rendkívül legyengült János a sikertelen mentés után, a leggondosabb ápolás ellenére, meghalt. 1690-ben szentté avatták. XIII. Leó pápa megtette a katolikus kórházak védőszentjévé.
Isten „gyógyszernek” rendeli mellénk embertársainkat, keresztény testvéreinket, akiknek szeretetében és gondoskodásában az ő szeretetét érezzük és tapasztaljuk meg. Mindez erőt és bátorságot ad, és a szenvedést áldássá változtatja saját magunk és mások javára.
