Magyarországon augusztus 9-én emlékeznek meg az állatkertek napjáról. 1866-ban ezen a napon nyitotta meg kapuit a Budapesti Állat- és Növénykert, amely az első ilyen jellegű intézmény volt az országban. Az állatkertek népszerűsége töretlen, annak ellenére, hogy az állatvédők, illetve az állatvédő szervezetek olykor megkérdőjelezik létjogosultságukat. Az állatkertek folyamatosan változnak, fejlődnek, és az előírásokban egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az állatok jólétére.
Az állatkerteknek, amellett, hogy a nagyközönségnek bemutatnak különböző állatokat, különböző funkciójuk van, ugyanis kutatások helyszínei is, ahol oktató programokat is szerveznek, de például a veszélyeztetett állatfajok szaporításában, fenntartásában is nagy szerep jut nekik. A környékünkön is számos kisebb-nagyobb állatkert található, amelyek a fentebb említett funkciók közül többet is betöltenek, és teszik ezt úgy, hogy egyszerű halandóként talán csak azzal vagyunk tisztában, hogy ezek azok a helyek, ahol láthatjuk, ténylegesen hogyan is néz ki egy oroszlán, egy gyűrűsfarkú maki, egy szurikáta, vagy éppen egy kenguru, esetleg egy bölény, vagy antilop, vagy egyéb vadállat, de például kecskéket, birkákat, vagy éppen lovakat is láthatunk. Ha nem lennének állatkertek, ezzel a tudással kevesebbek lennénk, mert nyilvánvaló, hogy a könyvekben található fényképek, vagy az ismeretterjesztő csatornákon végtelenítve közvetített természetfilmek nem tudják visszaadni azt, amit egy „személyes” találkozás adhat.
Sokszor hallhatunk arról, hogy az állatok szenvednek a rabságban, hogy az állatkertekben nem megfelelő körülmények között tartják őket. Egyik-másik ilyen intézménybe ellátogatva olykor tényleg azt láthatjuk, hogy egyik-másik állat nem ragyog a boldogságtól és az egészségtől, viszont azt is szem előtt kell tartanunk, hogy egyes esetekben az állatkertek biztosítják egy-egy faj fennmaradását, vagyis a természetben már szinte teljesen kipusztult állatfajok példányait láthatjuk. Ugyanakkor arról is szót kell ejteni, hogy különösen itt, Európában szigorú szabályai vannak annak, hogy egy-egy állatfaj egyedeit hogyan szabad tartani. Így meghatározták például azt, hogy egy-egy állatnak mekkora kifutóra van szüksége, milyen területet kell számára kialakítani, milyen ellátásban kell részesülnie, milyen táplálékot kell kapnia, és ezeket le is ellenőrzik, és amennyiben az intézmény nem tudja biztosítani az előírtakat, akkor nem is kaphatja meg az állatokat. Ezek az állatok legtöbbször az állatkertek szövetségén keresztül az állatkertek közötti csereberének köszönhetően jutnak új otthonukba, és ez mindig hosszas előkészületet, illetve aktív „állatkerti lobbitevékenységet” igényel. Másrészt egyes állatfajok jobban elviselik, könnyebben alkalmazkodnak az állatkerti körülményekhez, ebből a szempontból számomra nagy meglepetés volt, amikor azt hallottam, hogy az oroszlánok igenis jól érzik magukat az állatkertekben, és a szaporodásukkal sincs gond, sőt mesterségesen gátolni kell azt.
Az állatkertek részben pótolni tudják azt a kapcsolatot, amit mi emberek már régen elveszítettünk a természettel. Itt még rácsodálkozhatunk egy-egy állat méreteire, megismerhetjük hangjukat, sokszínűségüket. És hogy ez a kapcsolat valóban létrejöjjön, elengedhetetlen, hogy az állatok a lehető legjobb körülmények között éljenek, és hogy az egész állatkertet úgy alakítsák ki, hogy az egy valódi zöld sziget legyen, ahol még ha csak látszólag is, de a természet az úr. És az állatkerteknek is érdeke, hogy az állatok jól érezzék magukat, hisz ahol a látogató egészséges és szép állatokkal találkozik, oda könnyebben visszatér, vagyis könnyebben fizeti ki a belépődíjat. A legjobb érv az állatkertek létjogosultságával kapcsolatban, ha látjuk azt, hogy egy-egy gyerek hogyan csodálkozik rá a barnamedvékre, a kengurukra, a különböző majomfélékre, vagy például hogyan rezzen össze a sakál üvöltésére, hogyan kapja fel a fejét az oroszlán bőgésére, vagy milyen csodálkozással, ugyanakkor félelemmel tekint a tigrisre. Sokszor hallhatjuk, hogy egyik-másik rendezvény, intézmény meglátogatása igazi családi program, nos, az állatkerti látogatásokra valóban mondhatjuk ezt, tényleg az egész családnak tartogat izgalmakat, örömet és okot a rácsodálkozásra – és egy-egy látogatás akkor lesz teljes, ha sikerül elcsípni valamely állat etetését, aminek megtekintése bizony felnőttként is izgalmas.
Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele
