A világban éppen zajló negyedik ipari forradalom nemcsak veszélyeket, hanem jó esélyeket is jelent Szerbia számára. Ez lehetne egy mondatban az üzenete az ismert hegyi üdülőhelyen megtartott üzleti fórumnak, melynek keretében a több mint 1300 résztvevő mintegy 200 panelbeszélgetés során, kritikai elemzések alapján kereste a fenntartható gazdasági fejlődés és egy fenntartható gazdaságpolitikai eszközeit és lehetőségeit Szerbia számára.
A Szerbiai Közgazdászok Szövetsége és a Mastercard cég közös szervezésében idén is négy napig tartott a hazai zsargonban csak szerb Davosnak is nevezett Kopaoniki Üzleti Fórum. Már 27. alkalommal gyűltek össze az ismert szerb üdülőhelyen a közgazdászok, politikusok, a kormányzati szervek és a nemzetközi intézmények képviselői, hogy az országot és a térségünket érintő gazdasági folyamatokról és kihívásokról mondják el a saját, illetve hallgassák meg mások véleményét. Rekordszámú, több mint 1300 résztvevője volt idén a fórumnak. Olyan, valóban aktuális, érdekes és fontos témák szerepeltek, mint a jövő kihívásai, a negyedik ipari forradalom generálta változások, a digitalizáció, az oktatás jelene és jövője, a foglalkoztatáspolitika, és végül, de nem utolsósorban a kivándorlás és az agyelszívás.
A VILÁG EGYRE ÖSSZETETTEBBÉ VÁLIK
Egy olyan kis ország helyzete, mint Szerbiáé – mely nem csak földrajzi értelemben fekszik a Nyugat és a Kelet határán –, a világ egyre összetettebbé válik. A globális nagyhatalmak ütközőzónájában próbálunk meg egyensúlyozni, miközben azt a célt tűztük ki, hogy jobbá tegyük az ország polgárainak életét – fogalmazott Ana Brnabić az egyik panelbeszélgetésen. Senki sem szeretne azon a mezőn fűtakaró lenni, melyen az elefántok mérik össze erejüket – ecsetelte egy találó hasonlattal országunk helyzetét a kormányfő. A digitalizációba, az oktatásba és a zöldtechnológiákba történő befektetések tehetnek bennünket a jövőben sikeressé – fogalmazott.
Brnabić a „kicsik” előnyeiről is beszélt. A kis országok és a kis cégek rugalmasabban tudnak alkalmazkodni. Mi rugalmasak és kreatívak vagyunk, és ebben lehet az előnyünk is. A most zajló negyedik ipari forradalom nyertesei lehetünk ez által. Ugyanakkor arra a jelenségre is felhívta a figyelmet, hogy az álhírekkel mind jobban befolyásolni lehet az emberek gondolkodását. Ez jelent egy másik hatalmas kihívást a vezető pozíciókban lévők számára is – tette hozzá.
Siniša Mali pénzügyminiszter ugyanakkor kijelentette, hogy az országnak most van pénze arra, hogy a digitalizációba befektessen. Azon véleményének adott hangot, hogy a vállalkozókkal is meg kell ismertetni a digitalizáció előnyeit. Az állam feladata közé sorolta a fejlesztésekhez szükséges infrastruktúra létrehozását. Ennek köszönhetően az ügyvitel gyorsabbá és átláthatóbbá válik. A pénzügyminiszter szerint az a cél, hogy a nemzeti össztermék, azaz a GDP 2025-ig elérje a 73 milliárd eurós szintet, csakis informatikai fejlesztésekkel és befektetésekkel érhető el. A pénzügyminiszter arról is beszélt, hogy a merész, de nem teljesíthetetlen gazdasági tervek megvalósulása esetén 2025-re a bruttó társadalmi termék (GDP) reálisan eléri a 73 milliárd eurót, az utána következő évtizedben pedig megduplázódik.
ELVÁNDORLÁS
Mirko Cvetković, egykori szerb kormányfő arról beszélt a fórumon, hogy a népesedési gondok nem csupán az országot, hanem az egész térséget érintik. Emlékeztetett rá, hogy a kimutatások szerint a Nyugat-Balkánról évente mintegy 220 000 személy vándorol Európa valamely fejlettebb országába. Ez azért is aggasztó, mert a trendek alapján négyévente megközelítőleg egymillió ember hagyja el a térséget. Ha máshoz viszonyítunk, a szerbiai munkaképes lakosság egy százaléka hagyja el az országot évente, a trend pedig növekvő tendenciát mutat.
Sokan leegyszerűsítik a tényeket és azzal magyarázzák az elvándorlást, hogy alacsonyak a bérek. Ha viszont megnézzük, mi történik a szomszédban, azt látjuk, hogy Horvátországban 900 euró az átlagbér, Romániában meghaladja a 700-at, mégis még jelentősebb az elvándorlás, mint Szerbiából. Valószínűsíthetően nem csupán a bérszint az, ami elvándorlásra készteti az embereket. Szerbia a legértékesebb erőforrásait veszíti el és nem lesz elég fiatal, aki a jövőben a nyugdíjalapot pénzelné, illetve, hogy ódivatú kifejezéssel éljünk, a jövőt építse. A fizetések növelése önmagában úgy tűnik, nem lesz elég az elvándorlás megállítására. Viszont, ha a következő években Szerbia elérné azokat az intézményi normákat, amelyeket most a környező országok már teljesítettek, ha sikerül felgyorsítani a reformokat és kedvező légkört teremteni a munkaadók és a munkavállalók számára is, akkor talán a kivándorlás mértéke is mérséklődhetne.
