Nem mondom, hogy nincsenek (vagy voltak) nagyon sokan hasonló helyzetben, mint én, de nekem szerencsére bőven osztott a természet. Ugye nem létezik olyan újszülött, akinek ne lenne legalább két nagyanyja.
Karosszék
Amikor a múlt év vége fele eszméletlen állapotban bevittek a kórházba – az immunrendszerem megunta a majd kétévi ápolónői beosztásomat –, csak a lányom és az unokáim látogattak meg. Az itthoniak közül!
Alig érkeztem meg Sydneybe, a mellemnek szegezte a futballtévések doyenje a kérdést: Jössz a meccsre? Majd én elintézem a belépőt!
Megelőzve azt, hogy a tisztelt Olvasóink elkezdjenek e-mailen és telefonon érdeklődni, hogy hová tűnt Árok Ferenc és a karosszékes jegyzete, közhírré tesszük, hogy Árok a hét közepén elutazott Ausztráliába, ahol április elejéig tartózkodik majd.
Valamelyik este egy spanyol meccset néztem, a kommentátor egyebek között elmondta azt is, hogy az egyik csapat már 70, a másik meg ennél is több sárga lapot kapott az idén, a piros lapokról nem szólt… A meccset követő éjszaka sokáig forgolódtam az ágyamban, de szélhámosság volna, ha azt állítanám, hogy a fentiek miatt nem tudtam elaludni. Valamivel kellett szórakoznom, így kezdtem „foglalkozni” a sárga lapokkal.
Nézem az amerikai kosárlabda mellékcirkuszait… a gyorstüzelést, a slam dunkot… Micsoda show lett ebből! Az egész világ nézi.