„Az én időmben” a kosárlabda majdnem kizárólag az egyetemisták sportja volt. A labda lábbal való kergetését inkább a melósok űzték. Talán innen ered a „bunkó focista” szókapcsolat is. Persze azóta sok minden megváltozott – nem a futball emelkedett az ő egykori szintjükre, ó, nem!, hanem inkább a kosarazók kerülték el az egyetemeket. Nem akarok személyeskedni, de bizonyos szempontból a lábbal zavart labda játéka utcahosszal lehagyta a kosarazókat!
Nana, azért ne túlozzuk el a dolgokat! Itt a játék vezetőiről van szó, s nem a világűri utazáshoz készült cipőkben rohangászó milliomosokról. Íme a bizonyíték: míg a labdarúgó-szervezet drasztikusan megbüntette a döntetlenre játszó csapatokat három ponttal serkentve a győzteseket, addig a kosarazók egy pontot adtak a vereséget elszenvedett csapatnak – válogatottaknak!!! Hogy leszögezzem, a futballban valaha a győzelem két pont volt, a döntetlen meg egy, ma, ha győztél, három pontod van, de háromszor kell döntetlent játszanod, hogy ugyanennyi pont álljon a táblázaton, másként mondva: három meccset játszva, három döntetlennel, hat pontot vesztettél! Fokozzam még tovább a dolgokat? Bármilyen bajnokságban, amikor elindulnak a csapatok, mindannyian kapnak minden meccsért egy pontot – tehát ha 16 csapat indul a versenyben, akkor a bajnokság végén van harminc pontod, hacsak valamiért nem büntetnek meg, és ehhez jön egy-egy pont minden győzelemért! Valójában tehát a vesztes pont se nem oszt, se nem szoroz! Hát akkor minek van!
Mert így döntöttek a szövetség emberei, és kész!
A hihetetlenül komplikált Eb-versenyrendszer pedig lépcsőzetes selejtezőjével nemcsak hogy megengedi a válogatottaknak, hogy „magukkal vigyék” a megnyert pontokat, hanem nyugodtan „letejelhetnek” azokkal a meccsekkel, melyek eredménye úgysem számít!!! Így történt meg az, hogy a spanyolok leadtak egy meccset, hogy a szerb válogatottat kapják a kiesésre menő részben, és választásuk sajnos több mint jó volt. Fenét jó, szenzációs! Ilyen vereséget – harmincpontosat! – Dušan Ivković talán soha nem szenvedett egyetlen csapatával sem. A kitűzött célt – a vb-re való eljutást – azonban még elérhetik, van még egy meccs, melyet meg kell nyerni! Ivkovićot nagyra becsülöm, de nem tetszett, ahogy a presskonferencián iskoláztatta a meglehetősen agresszív újságírókat: „Becsüljék legalább azt, hogy hat nagy versenyen vezettem ezt a válogatottat, és annyi örömet szereztünk a szurkolóknak, ne kérdezzenek tőlem ilyen balgaságokat, mint a taktika!”
Ivković szaktárs, bármilyen taktikával, legyen az utcai verekedés, nem szabad veszíteni harminc ponttal! Sajnos most röhöghetnek a markukba a press emberei…
Az edzés jövője
Most, hogy elkapott a dupla A, mármint az ambrosia, vagy közérthetően mondva az allergia,„nekiestem” a Gyógykalauznak. Leginkább elrakom ezt a mellékletet, azzal, hogy ha majd kell, megtaláljam a gyógyírt sebemre. Mivel „tök egészséges” vagyok, és csak 16 kémiai nyavalyát szedek naponta, leginkább olyan dolgokat olvasok el, melyeknek semmi közük az én nyolcvankét kilómhoz. A múlt héten az orvoslás jövőjéről írt a kalauz. Most először döbbentem rá, hogy én nem leszek itt, amikor hihetetlenül könnyű lesz ellenőrizni a játékosokat!
Egy gimnazista kinézésű fotója alatt az áll, hogy dr. Meskó Bertalan, és hogy tanár a Semmelweis Egyetemen, a Singularity University által a NASA központjában szervezett Futuremed kurzus előadója és a Mensa HungarIQa tagja. Olyan dolgokat mond, melyek miatt először vagyok zabos, hogy ilyen vén vagyok, s nem kezdhetem elölről edzői pályafutásomat. Persze eszem ágában sincs megismételni mindazt, amit a kalauz mond, hanem csak ízelítőt adok a mondókámhoz. Éspedig: „Mire a Google-szemüveg eléri azt a fejlettségi színvonalat, hogy hasonló kontaktlencséket képes gyártani, melyeket ráadásul nem hanggal fogunk vezérelni, hanem akár agyhullámokkal…”
A jövőben nagyon nehéz lesz hazudni az orvosnak. Már most van olyan orvosságos doboz, mely színekkel jelzi, ha nem vette be a beteg az orvosságot. Egy cég olyan homokszem méretű csipeken dolgozik, melyek nemcsak azt mutatják, hogy a beteg bevette-e az orvosságot, hanem azt is, hogy miként reagál arra.
Nekem azonban a legjobban tetszik, hogy a kutatók képesek hamis emléket ültetni egy egér agyába. Ez a gyógyszer emlékének a beteg agyába való ültetése első lépése. Továbbá ezek közé tartozik, hogy nemsokára az ember szinte bármelyik részét nyomtatni tudják!!!
Nos, valaki még azt kérdezhetné tőlem, hogy lehet ezeket a dolgokat felhasználni a sportolók edzésében.
De uraim, a Google agyhullámaival bent vagyok a játékosok agyában, nem kell aggódnom, hogy bevette-e az orvosságokat, meg megfelelően étkezett-e, az egérféle agyba való ültetési rendszer meg kiváló az akaratom ráerőszakolására minden játékosra, a nyomtatást talán nem is kell említenem – elment a laterális porcogód, sebaj, mindjárt megrendelem, holnap már itt lesz!
Értik már, hogy miért olvastam el kétszer is a Gyógykalauz első oldalát?!
Egy-két szó a futballról
Mindig tudtam, hogy a végén baj lesz a Vojvodinában, mert Bata Buturovićot a gyermek Buturović bizony nagyon sokáig nem lesz képes helyettesíteni. Sajnos ördögöm volt, jobban mondva lett. Az újvidéki klub nyakig van abban a bizonyosban, sajnos kiestek abból az európai versenyből is, mely hozott volna egy kis pénzt, és elkezdődött a belháború! Érdekes lesz kísérni a fejleményeket. Tehát nemcsak Belgrádban van baj, hanem Vajdaság fővárosában is.
Európában azonban folynak a nagy versenyek, és költik a nagy klubok a milliókat. Most állítólag nem Messi követeli, hogy többet kapjon, mint „a madridi fehérek gólgyárosa”, hanem a klub úgy érzi, hogy megérdemli… Most, hogy egy mesterhármast lőtt hét közben a bajnokok versenyében, sokan egyetértenek a Barca vezetőivel. Ez már a negyedik mesterhármasa ebben a versenyben! Ennek révén hozzák a lapok e verseny legjobbjait. 1. Raúl Gonzalez 71 gól 144 meccsen, 2. Messi 62/80, 3. Van Nistelrooy 56/81 4. A madridi fehérek gólgyárosa 53/94, 5. Henry 50/114, 6. Di Stefano 49/58… Csak azért vezettem le a listát a hatodik helyig, hogy megmutassam, nem az első öt a legjobb, hanem a hatodik, a nagy öreg 0,859 góljával meccsenként! Raúl 0,493, Messi pedig 0,755 gólt lőtt meccsenként, tehát emlékezzünk egy pillanatra az „én időm” gólkirályaira. Arról már talán nem is szabad beszélni sem, hogy Di Stefano a pálya minden részében megjelent, és tette a védő, a kreátor és a góllövő dolgát. Ezt pedig nem lehet elmondani Messiről, de még kevésbé a madridi fehérek gólgyárosáról. Nagyon bosszant, amikor minden idők legjobbjait sorolják fel a kollégák – nem csupán a góllövést véve figyelembe –, hogy emlékezetük nem megy vissza több mint tíz-tizenöt évet! Igen, volt egykor egy Di Stefano, Cruyff, Puskás, Pelé, Matthews, Facchetti, a német Cár, Beckenbauer.
Persze, ízlések és pofonok…
