A Zacsek olyan gondterhelt, mintha családi tragédia érte volna.
– Mi történt, zomzéd? – érdeklőde atata. – Csak nem veszett össze kedvenc anyósával? Vagy magát is leleplezték, hogy külföldi adóparadicsomokban rejtegeti millióit az adóhivatal elől, mint a Popovics miniszter?
– Se ez, se az – legyinte a bánatos Zacsek. – Ne vicceljen, Gyula zomzéd, hol vannak nekem millióim? Az aggaszt, hogy egyre fokozódik körülöttünk a nemzetközi helyzet. Már nem is merem bekapcsolni a tévét, mert hol azt hallom, hogy a nagyhatalmak szörnyű nyomást gyakorolnak ránk, hol meg azt, hogy a vérszomjas bosnyákok háborút akarnak. És akkor még nem is említettem az alattomos albánokat, akik juszt se akarnak barátkozni a mi békeszerető vezetőinkkel. Néha az éjszakát is átvirrasztom, mert nem tudok elaludni a ránk leselkedő veszélyek miatt.
– Szégyellem, hogy eddig félreismertem magát, Zacsek – válaszola atata. – Nem tudtam, hogy ennyire szívén viseli az ország sorsát, és osztozik a kormány aggodalmaiban. Próbált altatót bevenni?
– Az se segít, akkor is érzem a nyomást. Tegnap például a Sztefánovics belügyminiszter nyilatkozatától olyan nyugtalanság fogott el, hogy rögtön be kellett nyakalnom két üveg árpalevet. Mondta is a feleségem, hogy sokba kerül neki a Sztefánovics meg az én aggodalmam az országért.
– Konkrétan mi izgatta fel ennyire, Zacsek?
– Az, amit a Nebojsa miniszter állított, hogy a külföld egyre nagyobb aknamunkát fejt ki, ügynökeik itt settenkednek körülöttünk, és azon mesterkednek, hogy káoszt okozzanak. Mert meg akarják buktatni a mi szorgalmas, haladó kormányunkat!
– Én is láttam a múltkor két gyanús alakot a piacon – kapcsolóda be a beszélgetésbe amama. – Aszalt fügét árultak, ami állítólag a montenegrói Ulcinyban termett, de olyan drágán adták, hogy nem vettem. Biztosan ők is ügynökök voltak, és a drága fügével akarták aláásni a kormányt!
– Neked is pont olyan élénk a fantáziád, Tematild, mint eme buzgó haladópárti kádernek, a Sztefánovics belügyminiszternek – állapítá meg atata. – Aki arról híres, hogy minduntalan összeesküvést leplez le. Mint amilyen az a tavalyi eset volt, amikor Vucsics szüleinek jajinci háza közelében egy láda fegyvert fedeztek fel az erdőben. Senki se tudta, hogy miként került oda, de ő azonnal megfejtette, hogy csakis merényletkísérlet állhat az ügy mögött: a galád összeesküvők Vucsics életére akartak törni! Hetekig ezzel voltak tele az újságok, azt találgatták, hogy kik a merénylők és honnan jöhettek. De végül is kipukkadt a lufi, nem lett semmi az egészből, és a mi napig se találtak semmiféle merénylőket.
– Jó, lehet, hogy kicsit eltúlozta a dolgot a miniszter, Tegyula, de ezért még megtalálhatják őket. Sose árt az elővigyázatosság.
– Lárifári! – legyinte atata. – Egyszerűen ez a taktikájuk: állandó feszültségben tartani a jónépet, és úgy állítani be, hogy csakis ők védhetnek meg minket a külföldről érkező veszélyektől. Ez a legújabb eset is, az állítólagosan fokozódó ügynöktevékenységről szóló mese is ezt a célt szolgálja, így akarják elhitetni az emberekkel, hogy szükség van a rendkívüli választásokra. Kvázi, meg kell erősíteni a kormányt, hogy fel tudja venni a harcot a külföldi nyomással szemben.
Két elszánt külföldi terrorista ügynök lopakodik autójával az éj leple alatt Jajinci környékén. Az elkészített robbanószerkezetet akarják eljuttatni a helyszínre. Megszólal az egyik:
– Te, óvatosabban vezess, nagyon rossz az út, még felrobban a bomba itt az ölemben!
– Ne izgulj – mondja a másik. – Van egy tartalék bomba a csomagtartóban!
Ám az a bomba is elég nagyot robbant, amit a legújabb offshore–botrány kapcsán kapart ki a tényfeltáró újságírók KRIK nevű csoportja. A külföldön nyilvánosságra hozott úgynevezett paradicsomi papírokban felfedezték Popovics miniszter nevét, aki tárca nélküli kormánytag Belgrádban. A KRIK állítása szerint óriási, legalább százmillió dolláros vagyont harácsolt össze a főleg Oroszországban működő vállalkozásaival, és a pénz egy részét úgynevezett adóparadicsomokban rejtette el, hogy elkerülje az adózást.
– Érdekes eset – kommentálá amama. – Óriási vagyona van, de nincs tárcája. Veled ellentétében, Tegyula, akinek legalább egy tucat erszénye van, de soha sincs egy vasa se. A múlt karácsonyra is azt kaptál tőlem, de az is üres.
– Látom, Tematild, hogy nem vagy tisztában az ilyen kormányzati szakkifejezésekkel – kezdé a felvilágosítást a bölcs fater. – A tárca nélküli miniszter nem azt jelenti, hogy az illető kormánytagnak nincs pénztárcája, mert netán elvesztette, hanem azt, hogy valamilyen közös érdek alapján a kormányhoz szegődik, de nem kap miniszteri tárcát. Popovics például innovációs kérdésekkel megbízott tárca nélküli miniszter, és annyira önzetlen, hogy fizetés nélkül dolgozik a Bernabicsnak.
– Szeretem az ilyen önzetlen gavallérokat – jegyzé meg a kukacos Zacsek. – Nekem ne akarják bemesélni, hogy valaki pusztán hazafiságból jár be minden reggel a kormányülésekre, méghozzá fizetség nélkül. És nem arra spekulál, hogy ezzel valamilyen előnyt szerez, vagy védelmet, ha netán ilyen-olyan ügye támad. Vagy egyéb hátsó szándékai vannak.
– Ejnye, Zacsek, már megint saját magából indul ki – ellenkeze atata. – Tudnia kell, hogy ennek az aranykezű üzletembernek szívügye a szerb–orosz barátság, és a kormányban is azon munkálkodik, hogy elmélyüljenek a kapcsolatok a keleti testvérrel. Maga még nem hallott önzetlen barátságról?
– De hallottam. Nekem is volt egy ilyen önzetlen barátom, de úgy átvert, amikor rám sózta a tragacs autóját, hogy ma is emlegetem. Mert kiderült, hogy alul csupa rozsda, a motor köhög, a gumik kopottak.
Az orosz barátságról atatának eszébe jutott egy régi vicc.
Magas elvtársak látogatják meg a záhonyi magyar–szovjet határátjárót, és az árucsere-forgalomról érdeklődnek. Az állomásfőnök beszámol nekik arról, hogy azon a héten 1000 vagon búzát, 500 vagon sertéshúst, 200 vagon almát, 100 tartálykocsi bort vittek ki a Szovjetunióba.
– És mit kaptunk orosz barátainktól?
– Egyelőre semmit – vallja be az állomásfőnök.
– Nem lesz ez így jó – mondják neki. – Valamit azért be kellene írni, hogy az egyenleg jobban nézzen ki.
– Jó, majd intézkedem, párttitkár elvtárs.
Egy hónap múlva ismét ellátogat a küldöttség Záhonyba. Örömmel értesülnek róla, hogy továbbra is nagy az áruforgalom, magyar részről ugyanannyi árut küldtek a Szovjetunióba, mint a múlt hónapban. Onnan pedig érkezett 1200 vagon szocska.
Az elvtársak elégedettek, elmennek vacsorázni. Vacsora közben megkérdezik az állomásfőnöktől:
– Árulja már el, elvtárs, mi az a szocska, amiből 1200 vagon érkezett a Szovjetúnióból?
A kérdezett hamiskásan elmosolyodik:
– Hát kérem, ló…szocska.
PISTIKE, aggódó hazafi és önzetlen gavallér
