Már egy hete vége az olimpiának, de a Zacsekpeti meg én sehogyse tudjuk eldönteni, hogy kinek a sportolói arattak nagyobb sikert Rióban: a magyarok, a szerbek vagy a horvátok? Mert mindenki mást mond!
– Kár ezen vitatkozni, Tepisti – legyinte atata. – Inkább örüljünk a sportolók sikereinek, attól függetlenül, hogy milyen zászló alatt szerepeltek. Mert az olimpia a sportról, a nemes vetélkedésről szól, és nem az országok becsvágyáról, hogy ki hány érmet szerzett. Persze, attól még lehetünk külön hálásak Katinkának, Danutának, Áronnak, Davornak meg a többieknek, hogy megörvendezettek bennünket győzelmeikkel. Ami pedig az éremtáblázatot illeti, azt úgyis mindenki a maga szempontjából magyarázza.
– Én már majdnem elhittem a bögötévé beszámolóját, hogy Szerbia túltett az összes szomszédon – jelentkeze a Zacsek. – A hétmillió lakosára jutó nyolc érmével ugyanis a 15. legsikeresebb országnak számít, mondták, és így még Amerikát és Kínát is megelőzi. Aztán meg hallom a horvátok dicsekvését, hogy az aranyak tekintetében ők az elsők egész Európában! Merthogy a négymillió lakosukra öt aranyat szereztek, és a szerbek elbújhatnak mögöttük.
– Kivéve a Vucsicsot – veté közbe amama. – Neki nem kell elbújnia.
– Hogy jön az olimpiai érmesek közé a szerb miniszterelnök, Tematild? – csodálkoza atata. – Tudtommal egyetlen versenyszámban sem szerepelt Rióban.
– Attól még van mivel büszkélkednie, Tegyula. Azzal például, hogy előre eltalálta, hány érmet fognak kapni a szerb olimpikonok. Vagyis nyolcat. Hallottad, hogy dicsekedett a sajtóértekezleten. Sőt, már azt is megjósolta, hogy a következő olimpián tizenöt érmet fognak begyűjteni! Nem is tudom, hogy van-e még egy ilyen jóstehetség a politikusok között.
– Csak valahogy a gazdasági felvirágzás beköszöntét nem tudja eltalálni – kuncoga a rosszmájú Zacsek. – Mindig a következő évre jósolja. Most például 2017-re.
– Érem ide, érem oda, még mindig jobb, hogy a sportteljesítmények tekintetében versengenek, mintha a rakétákat számlálnák, mint nemrég – folytatá atata. – Csak a legutóbb elhangzott nyilatkozatok aggasztanak, ezek egyáltalán nem voltak sportszerűek, hanem egyenesen ellenségesek. Már megint elkezdték emlegetni az usztasákat meg a csetnikeket.
– Nem baj, majd elmegy szépen a vajda Zágrábba, és diplomatikusan elsimítja a dolgokat – okoskoda amama. – Megbeszélik Kolindával az olimpiát meg a többi vitás kérdést a terített asztal mellett. Kíváncsi vagyok, hogy Kolinda milyen horvát ínyencfalatokkal fog neki kedveskedni. Én csak tudom, hogy egy jó kis falatozással mindent el lehet intézni.
– Hogy jut eszedbe ilyen hülyeség, Tematild? – bosszankoda atata. – Még hogy a horvát elnök asszony vendégül látná Sejsejt Zágrábban? A hágai jómadarat, aki a legocsmányabb szavakkal szokta jellemezni őket, és annak idején Szlavóniába küldte önkéntes martalócait?!
– Egyáltalán nem hülyeség, Tegyula. Tudod jól, hogy a héten megkapta diplomata útlevelét, és kijelentette, hogy első útja Kolindácskához vezet. Biztosan azért becézi, mert neki is nagyon tetszik a csinos Kolinda, akárcsak a Nikolics Tómónak. A Tómó köztudottan oda van érte. Emlékszem, tavaly háromszor is megpuszilta, amikor találkoztak, hiába is szabadkozott a Kolinda.
– Hát ennél elképesztőbb dolgot, minthogy a külügyminisztérium diplomata útlevelet ad a vajdának, már régen nem hallottam – füstölge a Zacsek. – Miközben a hágai bíróság ítéletére vár az elkövetett háborús bűncselekmények miatt! Miféle diplomáciai küldetést remélhetnek egy ilyen embertől?
– Hja, Zacsek, ahogy mondani szokták, a Mindenható és a kormány útjai kiszámíthatatlanok. Mit tudjuk mi, hogy mi a céljuk a vajdával? Még azt is megérhetjük, hogy diplomáciai misszióba küldik Brüsszelbe, hogy elősegítse az uniós csatlakozást.
Jaés a vajda álnéven nyaral a dalmát tengerparton. Hazaérve kérdik tőle a cimborái, hogy érezte magát a horvátok között? Nem félt, hogy felismerik?
– Nem, fogalmuk sem volt, hogy ki vagyok.
– És milyen volt az idő, jó volt a kaja?
– Remek! Minden szuper volt, egyedül a pincérek bosszantottak.
– Miért, mivel bosszantottak? Talán késve szolgáltak ki?
– Nem, hanem minden alkalommal rozsdás kanalat tettek elébem.
Ámde nekünk a Zacsekpeti barátommal nem a vajda meg az olimpia a legnagyobb gondunk, hanem a tanévkezdés! A Peti napok óta olyan búskomor, mint az az etióp úszó volt Rióban, aki a száz méteres gyorsúszásban több perccel a győztes után ért célba, és már a mentőket is mozgósították, nehogy belefulladjon a medencébe.
A Peti főleg attól fél, hogy az Icuka magyartanárnő megint dolgozatot írat velünk arról, hogy hol nyaralt a családunk. Mert tavaly is egyest kapott.
– Hogy kaphattál egyest egy ilyen banális témára? – vonta felelősségre Petit a faterja. – Mit mondott a tanárnő, miért nem felelt meg a dolgozatod?
– Azt mondta, hogy túlságosan tömör. Mert csak annyit írtam, hogy: Sehol.
Ezért én elhatároztam, hogy okosabb leszek a Petinél, és arról fogok írni a dolgozatban, hogy hová nem mentünk el nyaralni? Mert amama minden héten újabb ötlettel rukkolt ki, csak atata mindig megvétózta. Így már fejből tudom, hogy milyen gyönyörű a török riviéra, milyen izgi a nílusi hajókirándulás, milyen tök olcsón lehet nyaralni a görög Halkidikiben, ha busszal megyünk, és egy hétig konzerveken élünk.
– Csak nem gondolod Tematild, hogy húsz órát zötyögtetem magam egy ócska buszon? – tiltakoza atata. – Annál azért igényesebb vagyok, minthogy egy hétig babkonzerven tengessem az életem, mint egy hajótörött.
Egy óceánjáróról véletlenül hajótöröttet fedeznek fel egy lakatlan trópusi szigeten, amely igazi földi paradicsomnak tűnik. Lehorgonyoznak, mentőcsónakot küldenek a partra.
A hajótörött boldogan fut megmentői felé. A csónakban ülő első tiszt azonban megállítja és átnyújt neki egy csomó újságot.
– Azt üzeni a kapitány, hogy előbb olvassa el ezeket az újságokat, hogy mik történnek mostanában a világban. Azután döntse el, akarja-e, hogy megmentsük.
PISTIKE, hálás gyorsúszó és igényes hajótörött
