A Zacsekpeti olyan példás nebuló az idén, hogy a Julika osztályfőnök uopste nem ismer rá. Még egyetlen óráról se lógott meg!
– Mondd Tepeti, mi történt veled a szünidő alatt, hogy így megjavultál? – csodálkoza a Julika. – Talán egyházi táborban töltötted a nyarat, és fogadalmat tettél a Szent Antalnak, hogy ezentúl nem okozol fejfájást a drága szüleidnek?
– A fogadalom stimmel, tanárnő kérem – válaszola a Peti barátom. – Csak nem Szent Antalnak, hanem a fateromnak kellett megfogadnom, hogy nem fogok lógni. Mert nem áll jót magáért, ha fizetnie kell emiatt.
A Zacsek ugyanis kiszámította, hogy ha a fiacskája csak öt órát lóg el havonta, mint ami a tavalyi átlag volt, akkor ugrik a fél fizetése! Ha elfogadják az új oktatási miniszter javaslatát, hogy ötezer dinárral büntessék a szülőket minden elbliccelt óráért.
– Látom, Zacsek, magának már megint kifogásai vannak a kormány haladó reformtervei ellen – inté őt atata. – Hallotta az illetékes tárcavezető érvelését, hogy évente négymillió órát lógnak a diákok, és ez hatalmas veszteség a tanügy számára. Valahogy rá kell venni a szülőket, hogy jobban fegyelmezzék csemetéiket.
– Én is egyetértek a fegyelmezéssel, Gyula zomzéd – válaszola a Zacsek zomzéd. – És még azt is helyeselném, hogy nálunk is vezessék be ezt a bírságolási módszert, mint a svédeknél és más fejlett országokban. De csak akkor, ha már megközelítettük az ő életszínvonalukat. Mert ha nekem még ebből a mizerábilis fizumból is levonnak a Peti fiam lógása miatt, akkor inkább én is felcsapok migránsnak, és meg se állok Svédországig.
A Peti már alsós korában is irtó szeretett lógni, egyszer fel is hívta otthonról az iskolát.
– Halló, iskola?
– Igen, itt az igazgató.
– Azért telefonálok, mert a negyedikes Zacsek Petike nagyon lázas és nem tud menni iskolába.
– Rendben van. És ki telefonált?
– Az apukám.
Ámde nemcsak a neveletlen nebulók léptek a javulás útjára, hanem egyes politikusok is! Például a Gasics volt védelmi miniszter, aki felcsapott szentnek.
– Sok mindent el tudtam volna képzelni erről a neveletlen pasasról Tegyula, csak azt nem, hogy egyszer majd a szentek között fog szerepelni egy templomi freskón – szóla amama. –Mert én még nagyon jól emlékszem arra a botrányra, amikor egy tévéinterjú során vérig sértett egy újságírónőt, aki lehajolt, hogy ne zavarja a kamerát. Ő meg megjegyezte, hogy szereti az olyan nőket, akik ilyen könnyen letérdelnek előtte. Most pedig ott díszeleg a képe a templomban!
– Na és a megbánásról nem hallottál, Tematild? Nem véletlenül került ez a haladó káder a freskóra, hanem azért, mert ő építtette azt a templomot szülővárosában, Krusevácon, és a pravoszlávoknál az a szokás, hogy falfestményen örökítik meg az adományozót. Biztosan így akart vezekelni a bűneiért.
– Akkor se hiszem, Tegyula, hogy akad majd női hívő, aki pont neki fog imádkozni.
– Mit számít az, zomzédasszony, hogy imádkoznak-e neki vagy sem? – veté közbe a cinikus Zacsek. – Vagy hogy a mennyországba jut-e vagy a pokolba? Sokkal fontosabb számára, hogy pártja a botrány ellenére tovább futtatja, és hogy olyan zsíros állást tölthet be, hogy még templomépítésre is futja neki.
Meghal a szentéletű barát, és felkerül a mennyországba. Isten személyesen megy érte a kapuhoz, beinvitálja. Miközben ülnek a felhőkön, Isten megkérdezi emberünket:
– Nem vagy éhes, barátom?
– De igen, Uram, szívesen harapnék valamit.
Isten kinyit egy tonhalkonzervet, odaadja a barátnak. Az, miközben eszegeti a konzervet, lenéz a Pokol irányába, ahol meglepetésére több ismert politikust is megpillant, amint sült húst, kaviárt, lazacot esznek.
Másnap megint csak halkonzerv az ebéd a barátnak, miközben a pokolban ezúttal languszta, steak és pezsgő a menü.
– Uram, hogy van az, hogy én, aki mindig alázatosan éltem, soha nem vétkeztem, mindig csak halkonzervet kapok, míg a pokolba kerültek fejedelmi lakomákat kapnak?
– Tudod, fiam, ők már odalent befizettek a külön kosztra, viszont itt fent nekünk kettőnkért nem érdemes szakácsot tartani.
Jaj, még nem is említettem a hét szenzációját! Az indonéz nudligyárat, melyet a szerémségi Inđiján helyeztek üzembe.
– Ha sikerül beszereznem, akkor vasárnap nem a szokásos bécsi szelettel, hanem indonéz nudlival leplek meg benneteket, Tegyula – jelenté be az örömhírt amama. – Biztosan nagyon finom! Láttam a Nikolics Tómón, hogy mennyire büszke, amiért mi leszünk a nudligyártás regionális központja!
– Nudli, mint nudli – legyinte atata. – Nevetséges, hogy akkora szenzációt csinálnak egy közönséges tésztagyárból, hogy személyesen az államfő tart beszédet a megnyitón. És utána meg a Mirovics tartományi kormányelnök is szónokolt, mintha egy acélkohót vagy egy autógyárat avattak volna fel!
– Maga csak ne becsülje le a nudligyárat, Gyula zomzéd – inté őt a Zacsek. –Mert aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli. Tudnia kell, hogy ez az első kapitális beruházás az új tartományi kormány hivatalba lépése óta, de ez csak a kezdet! Jövőre lehet, hogy már egy pizzagyárat fognak avatni!
Egy pasas afrikai nyaralásáról hazatérve nagyon rosszul érzi magát. Elmegy az orvoshoz, aki az alapos kivizsgálás után komor arccal közli vele:
– Sajnos, rossz hírem van. Egy ritka afrikai vírussal fertőződött meg, ami ragályos, és akár végzetes következményekkel járhat. Ezért szigorú karanténba kell helyeznünk.
– Úristen! Nem lehet tenni valamit, doktor úr? – kérdezi kétségbeesve a beteg.
– Nos, adhatunk önnek palacsintát vagy pizzát.
– És az segít?
– Nem, de csak ezeket tudjuk bedugni az ajtó alatt.
PISTIKE, svéd migráns és vezeklő nudlista
