A héten atatával aggódni kezdtünk amama miatt. Ült csendben a kanapén, mint aki transzban van, önfeledten mosolygott, és csak nézett furán maga elé.
– Mi ütött beléd, Tematild?! – szólá rá atata. – Ne ijesztgess bennünket!
– Hallod, Tegyula? – kérdé halkan amama.
– Hogy hallok-e valamit?! – értetlenkede a fater. – Mármint rajtad kívül?! Semmit sem hallok! Egyáltalán: mit kellene hallanom?! Nincs elég bajom, még csak az hiányzik, hogy hangokat halljál. Mit hallasz?
– Hív a tenger! – dúdola amama.
– No éppen téged! – lélegeze föl az öreg. – A zállamfő szépen megmondta, hogy nem ringathatjuk magunkat többé édes hazugságokban, eljött a keserű valóság ideje.
– Nekem jobban tetszik az a politika, miszerint egyebet sem kell tennem, mint megjátszani a bárgyút – tromfola amama. – Különben is, az orvosom azt mondta, hogy levegőváltozásra van szükségem.
– Semmi gond, majd ablakot nyitok – mondá atata, és már nyitá is. – Szerencse, pont megfordult a szél!
– Nem, nem… nekem tengeri levegő kell – lamentála amama.
– Arra is van megoldás – nyugtatá meg a bölcs fater –, majd kötök a ventilátorra egy sózott heringet!
– Nagyon jó ötlet! – mondá elismerőn az éppen betoppanó Zacsek zomzéd. – Majd én is ezt teszem az enyémekkel otthon, már nem bírom hallgatni a sok rinyát: „Mikor megyünk a tengerre? Mikor megyünk a tengerre?” Ha nem az asszony, akkor Peti. Ha nem Peti, akkor a zanyósom. Az lenne a legjobb, ha mindannyian egyszerre elmennének nyaralni, én pedig egyedül maradnék otthon a lakásban legalább egy hétre – ábrándoza a Zacsek.
– És mit csinálna egyedül, zomzéd? – kérdé amama.
– Nézném a focit, nemcsak az angolokat, a spanyolokat meg az olaszokat, hanem az orosz, a japán és az uruguayi liga mérkőzéseit is megtekinteném – melegede be a Zacsek. – Meg a zösszes politikai talk showt, ami a tévében van! Tökmagot törögetve kísérném a parlamenti ülés közvetítését, és a szünetben, hogy kicsit lenyugodjak, filozófiakönyveket olvasnék.
– Nem is olyan rossz elképzelés – gondola bele a fater. – És mi a többiek véleménye a nyaraláshoz való hozzáállásáról?
– Peti a minap azt találta mondani, hogy zsugori vagyok – válaszola a Zacsek. – Biztos az anyjától hallotta. Vagy az öreganyjától! Még egy viccet is elmesélt.
A viccet a Zacsek nekünk is elmesélte.
A pirotyánác elvitte a fiát nyaralni a görög tengerpartra. Fürdenek, fürdenek, egyszer csak a kisfiú sírva fakad.
– Tatkó, tatkó, lenyeltem a sós vizet – szepeg a gyerek.
– Nem baj, fiam! – mondja az apja. – Nyugodtan igyál még, tatkó mindezt kifizette!
– Ha már ennyire szereti a politikai adásokat, zomzéd, a Kozovóról szóló e heti parlamenti ülést nézte-e? – kérdé amama.
– Annyira fanatikus azért nem vagyok – mentegetőze a Zacsek. – Hát ez már a zellenzéket sem érdekelte! A dveris Boško azt mondta, hogy az egész egy hóbortos pszichomonodráma volt. Szórakoztató valóságshow!
– Ne legyünk igazságtalanok, zomzéd – helyesbíte a fater –, az ellenzéket nem a Kozovó-téma nem érdekli, hanem már egy jó ideje bojkottálja a parlamenti üléseket, mert nem akar legitimitást biztosítani a parlamentarizmus megcsúfolásának a hatalmi többség részéről.
– Pontosítsunk: az ellenzéknek csak egy része bojkottálja a parlament munkáját, és maradt távol az ülésről – fűzé hozzá amama.
– Jaj, zomzédasszony – mondá a Zacsek –, ahogyan a Pajtić Bojan mondta nemrég, Zerbiában többen hisznek abban, hogy a Föld egy sík lemez, mint abban, hogy a Sejsej, a Csanak és a Jovanović Čedo ellenzékiek!
– No de a lényeg: konkrét tervről ezúttal sem hallottunk sokat – jegyzé meg a fater.
– Hát igen – bólogata a Zacsek –, helyette szép lírai futamok hangzottak el, mint például, hogy nem hibáztatható a valóság, eljött az idő, és dönteni kell.
– A Vučko ezzel azt akarta sugallni, hogy előbb-utóbb el kell fogadni a realitást, hogy Kozovó független állam? – kérdé amama.
– Ki tudja azt, zomzédasszony? – legyinte a Zacsek. – Ha engem kérdez, senki.
– A programozók azt szokták mondani, hogy a számítógép sohasem azt teszi, amit mi szeretnénk, hanem azt, amire parancsot adtunk neki – bölcselkede atata. – A politikában is így van: soha nem az történik, amit mi szeretnénk, hanem az, amit a cselekedeteinkkel és mulasztásainkkal előidézünk.
– Mindenesetre könnyebb elismerni Kozovót, mint a vereséget – nyugtázá a Zacsek.
– Márpedig, ahogyan Alan Ford és társai a TNT csoportból mondanák: „Ha győzni akarsz, akkor nem veszíthetsz!” – kuncoga az öreg.
– Pontosan! – így a Zacsek. – Mennyit röhögtünk annak idején a héten ötvenedik születésnapját ünneplő képregény hősein! Őszinte barátaink mindannyian: Alan Ford, Bob Rock, Grunf, Sir Oliver, Jeremiah, a Boss és Number One, a tolókocsis öreg.
– Nevettünk, nevettünk, mert elképzelni sem mertük, hogy nemsokára az ő életüket fogjuk élni – sóhajta a fater. – Körülvéve számos tajkúnbarát Superhikkel, akik a szegényektől összegyűjtött javakat a gazdagok közt osztják szét!
– Nekik is mindig nagy terveik voltak – mondá a Zacsek. – Emlékszünk az indulatos Bob Rock legendás kijelentésére: „Ez a nagy döntések időszaka! Jobb száz évig élni milliomosként, mint hét napig nyomorban!”
– Vagy a következő – melegede be az öreg a nosztalgiába – „Jobb gazdagnak lenni, mint nem lenni!” És a kedvencem: „Engem legjobban a saját halálom fog megrázni!”
Ki tudja, meddig idézgetnek még gyermekkoruk és fiatalságuk kedvenc képregényéből, ha amama közbe nem szól.
– Tegyula – förmede rá a faterra –, ha már nem akarsz elvinni a tengerre, legalább vigyél el Becskerekre a cirkuszba.
– Miféle cirkuszról beszélsz, Tematild? – kérdé megrökönyödve atata.
– A zújság írta, hogy száz sátort állítanak fel a városháza elé a főtéren – mondá amama.
– Már megint összekevered a szezont a fazonnal, Tematild! – magyaráza az öreg. – Arról van szó, hogy a becskereki fantomok, akik nemrég öt napig éhségsztrájkoltak amiatt, mert az önkormányzat tizenöt éve nem tudja megoldani az ivóvízproblémát a városban, kilátásba helyezték, hogy ha júniusig nem oldódik meg ez a probléma, ahogyan azt az illetékesek megígérték, akkor száz sátrat állítanak föl a főtéren, s úgy fognak tiltakozni.
– A polgármester pedig cirkusznak nevezte a sztrájkjukat, mire ők azt nyilatkozták, hogy igazából Nagybecskerek város és Zerbia egy nagy cirkusz – kuncoga a Zacsek.
– Így van – helyesle atata. – Ha mindenáron cirkuszba vágysz, Tematild, akkor Brusba is elvihetlek, ahol éppen folyamatban van a bírósági eljárás a hőszerelmes Jutka ellen. A zújsághírek szerint azonban nemigen halad a munka, mert a zexuális zaklatással vádolt volt polgármester öt védőügyvédje kórusban kiabálnak a bíróra, a bíróság épülete előtt pedig Jutka zurkolói tombolnak, igazságosságot követelve Jutkának.
– Úgy tűnik, hogy a parlamenti szellemiség a bíróságra is begyűrűzött – jegyzé meg csipkelődőn a Zacsek, és elmonda egy viccet.
– Ha Skóciában turnézunk – meséli a cirkuszigazgató –, sosem szedek belépőt. Így persze tódulnak az emberek.
– Jó, jó, de mi ebben az üzlet?
– A műsor végén odaállítjuk az állatidomárt a legvadabb oroszlánnal a kijárathoz, és kiteszünk egy táblát: „Kilépés fejenként 5 font”.
– Nevessetek csak, nevessetek – így amama –, de elég idősek vagytok ahhoz, hogy emlékezzetek, hogy volt időszak, amikor nekünk is fizetnünk kellett, amikor ki akartunk lépni az országból. Amennyien manapság elhagyják Zerbiát – 2000 óta állítólag 650 ezren mentek el, és a mai harminc év alatti fiatalok fele is ezt tervezi –, nem kizárt, hogy előbb-utóbb valakinek majd kiadja az esze, hogy valamiféle mondvacsinált illetéket szedjenek be tőlük, például hazalátogatóadót, hogy az államnak is legyen belőlük valami haszna.
Pistike, édes valóságról ábrándozó fantom
