2024. november 22., péntek

MagyarZó Pistike messéi

Szokásához híven atata a héten megint egy kissé bedepizett. Szerinte a rombolások korát éljük: értékeket, épületeket, kapcsolatokat rombolnak le körülöttünk seperc alatt, mi meg csak nézünk, mint a moziban. Amama megpróbálta kissé jobb kedvre deríteni, ezért felajánlotta neki, hogy forduljunk egyet a központban, egy kiadós séta csakis jót tehet. A fater ódzkodott az ötlettől, merthogy zörnyű a közbiztonság a városban, az ember sohasem tudhatja, mikor támad rá az utcán egy frusztrált egyén vagy egy agresszív banda, akár azért, mert nem állsz meg nekik, ha utánad kiáltanak, akár azért, mert lila kistáskád miatt melegnek néznek, de mivel amama megnyugtatta, hogy van a ridikülében paprikaszpray, belement a kalandba. Mint azonban gyorsan kiderült, a séta atata fájó lábának uopste nem tett jót, ezért, hogy kicsit megpihenjünk, beültünk egy kávézóba, ahol a fater ezúttal egy feketét rendelt.

– Milyen kávét hozhatok, uram? – kérdezé tőle a pincér.

– Zerbet – mondá az öreg.

– Elnézést, de az meg milyen?

– Kávé, cukor, pálinka és Bromazepam.

Ám nem sokáig időztünk a kávézóban, atata felhörpintette a feketéjét, és már jöttünk is haza, hiába szeretett volna amama szétnézni néhány üzletben, a fater hallani sem akart róla.

– Normális vagy, Tematild?! – méltatlankoda még otthon is az öreg. – Most akartál vásárolni, amikor a nyugdíjasoknak kézbesítették az 5000 dináros segélyt?! Teli vannak velük a boltok! Nem vetted észre?! Cekkeres bácsik meg „banyatankot” húzó nénik mindenütt!

– Igaza van a zomzédnak – mondá a betoppanó Zacsek. – A zanyósom is mindent, amire per pillanat szüksége van, ebből a pénzből akar megvenni: a hiányzó tűzifát, egy meleg harisnyát a fagyos napokra, a karácsonyi ajándékot Petinek, no meg még egy privát orvosi vizsgálatot is ebből az összegből szeretett volna elvégeztetni. Mondtam is neki: mama, ahhoz többször kéne sorba állni.

– Vagy miniszternek kellene lenni – jegyzé meg amama.

– Miről beszélsz, Tematild? – kérdé tőle atata.

– Hogyhogy miről, Tegyula?! – csodálkoza a muter. – Hát a bejelentett fizetésemelés a közszférában a képviselőket, a minisztereket és a többi funkcit sem kerüli el, egyes miniszterek ezentúl havi 7-8 ezerrel visznek majd haza többet.

– Bárhogyan is legyen – elmélkede a fater –, nehogy a sok pénz elrontsa idős polgártársainkat, az állambácsi szép lassan visszacsörgedezteti azt az ötezrest a nyugdíjasoktól: december elsejétől megdrágul a villanyáram, január elsejétől pedig a tévéilleték. Nem sokkal, de tudjuk: sok kicsi sokra megy.

– A villanygazdaság ezúttal is az egyszerűbb megoldást választotta – legyinte a Zacsek –, ahelyett, hogy megfizettetnék a kinnlevőségeiket a nagyfogyasztókkal, ők inkább drágítanak, és a villanyhálózat fenntartásának költségeit a rendszeresen törlesztő kisfogyasztókon vasalják be.

– Ezt mindenképp könnyebb! – mondá egyetértőn a fater. – De képzelje, hogy jártam én a múltkor! Elmentem a villanytelepre befizetni a villanyszámlát, hát amikor odaérek, látom, a bejárati ajtóig kígyózik a sor, mintegy hetvenen álltak előttem. Mifene folyik itt, érdeklődtem a portástól, aki higgadtan közölte velem, hogy összeomlott a zámítógépes rendszer, de már javítják. Gondoltam is magamban, milyen jó, hogy mindent digitalizálunk. Száz szerencse, hogy még volt áram!

– A digitalizációról jut eszembe – meséle amama –, a napokban Ana kormányfő Kínában járt, ahol többek között a Huawei alelnökével is találkozott, aki a találkozó után elmondta, hogy még sohasem tárgyalt olyan miniszterelnökkel, aki ekkora tudással rendelkezik a digitalizáció terén.

– Erre most irtó büszke vagyok – kuncoga a Zacsek –, arra meg még inkább, hogy az idén 215 százalékkal növekedett a zerb kivitel Kínába!

– Na ja – így az öreg –, a tavaly bejelentett disznóláb- és disznófej-export a „sárkány fészkébe” meghozta a várva várt eredményt. Kár, hogy nem indult be a repülőautó-gyártás, az mekkorát lendített volna a kivitelen!

– Ne búsuljon, zomzéd – vigasztalá atatát a Zacsek –, a Fiat érdekelt az elektromos autók gyártásában, lehet, hogy egyes modelleket éppen Kragujevacon készítenék majd.

– Juhúúú – ujjonga amama –, lesz villanyfítyó!

– Képzelem, addigra hogy megemelik majd a villanyáram árát – jegyzé meg a fater.

– Nem baj, Tegyula – lelkendeze továbbra is a muter –, tartozunk annyival Pistinek és a nemzedékének, hogy kíméljük a Földet a szennyezéstől, s amennyire csak tehetjük, megtakarítjuk a káros anyagtól.

– Jó, jó, Tematild – csóválá a fejét az öreg –, igazad van, de azért én cserébe elvárnám, hogy ezek a káo tisztaságmániás, meg zöld érzületű fiatalok, beleértve természetesen a Pistit is, a hangzatos szavakon túl úgyszintén tennének valamit a rend érdekében, kezdetként akár úgy, hogy feltakarítanak a szobájukban!

– Hát igen – bólogata egyetértően a Zacsek. – Az autózáshoz visszatérve, más szemszögből nézve azonban hiába a környezetkímélő, szolid autó, ha rosszak az utak.

– No de zomzéd – hüledeze amama –, maga nem olvas újságot?! Lépten-nyomon új utak épülnek, a régieket meg újraaszfaltozzák!

– Az egy dolog – mondá a Zacsek –, éppen az a baj, hogy igen gyakran újra kell őket aszfaltozni!

– Ha jobban belegondolok – töprenge a fater –, nem kizárt, hogy az útépítők miatt tiltják be a nejlonkëszákat is, nehogy féltékenyek legyenek eme derék mesteremberek.

– Már miért lennének irigyek az útépítők a nejlonzacskóra, Tegyula?! – hökkene meg az öreglány.

– Azért, Tematild – válaszola körmönfontan atata –, mert ahogy olvastam valahol, a kësza 150 év alatt bomlik le, az utaink pedig egy tél alatt tönkremennek!

– Bánom is én, hogy milyenek az utak, meg az autók – mondá amama –, az a legfontosabb, hogy a vezetők mindig éberek legyenek!

– Moldovában jól kitalálták, hogy vegyék el a kedvét az italozástól a sofőröknek – kuncoga a Zacsek. – Akit megfognak, hogy ittasan vezet, azt három hónapos közhasznú munkára kötelezik a kórházakban és halottasházakban!

Ám hogy kissé feldobja atata zomorkás kedvét, amama a héten készített dobostortát.

– Hallottad, Tegyula, hogy a kedvenc édességed a héten bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe? – kérdé az öreglány.

– Hallottam, Tematild – repese az öreg a süteményt majszolva –, meg azt is hallottam, hogy a betyárköltészet a Magyar Értéktár része lett. Gondoltam, én is kipróbálom magamat benne, máris készítettem egy átiratot. Kíváncsi vagyok, mit szólsz hozzá. Imigyen hangzik:

Zavaros a Tisza, Nem akar higgadni.

Ez a híres Pistitata Átal akar menni.

Átal akar menni, Tortát akar lopni.

Zabadkai tejpiacon Pénzt akar csinálni.

– Mit mondjak erre, Tegyula – húzodoza a véleménynyilvánítástól amama. – Küldd el a Kilátónak, a Hídnak, az Előretolt Helyőrségnek meg a zEtnának. Épp érdekel, vajon melyik irodalmi orgánum közölné le közülük ezt a betyárremeket.

Pistike, tortán doboló betyárköltő

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás