Árvizekről, szökőárakról, viharokról és egyéb negatív kicsengésű, de valójában természeti jelenségeket takaró fogalmakról naponta szólnak a hírek. Az viszont már vita témája lehet, hogy például a nem teljesen „természetes” módon előidézett erdőtüzek melyik kategóriába sorolhatók. Mert még az erdőtüzekkel kapcsolatban is politikai viták alakultak ki, amikor „egyesek” azt a nem megfelelő erdőgazdálkodással magyarázták, ami nem is tekinthető teljesen alaptalannak.
Sok ma a botcsinálta klímaszakértő. A hétköznapi ember szókincsének is a része lett a globális felmelegedés, a szén-dioxid-kibocsátás, az üvegházhatás és más hasonló fogalmak. Annyiszor halljuk őket, hogy szinte már értjük vagy csak érteni véljük az összefüggéseket.
Sajnos nagy valószínűséggel semmit sem értünk. Ez abból is sejlik, hogy még a nagy tudású, magasan képzett geológusok, meteorológusok, klímaszakértők is vitatkoznak bizonyos ok-okozati összefüggések kérdésében. A kutatások szerint bolygónk 1,5 milliárd évesre becsült története valójában klímaváltozások sorozata. Ennek maga az ember csak rövid ideje részese. Ez alatt a rövid idő alatt azonban mi is jelentősen átalakítottuk környezetünket. Azt azonban nem tudjuk, valószínűleg soha nem is tudjuk meg, hogy a folyamatos klímaváltozás közepette az emberi tevékenység „részaránya” valójában mekkora lehet a változások előidézésében.
ÖNZŐ ÉS EGYÜTTMŰKÖDŐ BAKTÉRIUMOK
Nehéz szembenézni a valósággal, pontosabban azzal a ténnyel, hogy az ember jóval többet vesz el a természettől, mint amennyire szüksége van. Valójában indokolatlan pazarlás zajlik. Az elmúlt 100 évben négyszeresére nőtt a népesség, az energiafogyasztás a tizenkétszeresére, a termelés pedig a húszszorosára. Értelmetlen tagadni, hogy ennek nem lennének környezeti és éghajlati hatásai.
Civilizációnk is sok szempontból egy ökoszisztéma, mivel a „viselkedése” is hasonló jelleget öltött. Az egyik kutatóprogram során érdekes mikrobiológiai megfigyelést prezentáltak. Megfigyelték, hogy az egymástól részlegesen elválasztott életterekben az „önző” és „együttműködő” baktériumok kolóniái egyaránt fennmaradnak. Az életterek teljes összenyitásával aztán egyre több lett az „önző” baktérium. A kísérlet záróakkordjaként pedig a teljesen összenyitott, homogén élettérben „az önző” baktériumok elpusztították az „együttműködőket”, azt követően pedig önmagukat is felfalták. Vajon a globalizáció is ide fog vezetni? Nagy kérdés marad ez a jövőre nézve.
Nem csak attól függ a jövőnk, hogy mit tesznek a vezető hatalmak, hiszen jócskán befolyásolhatják a sorsunkat. Úgy tűnik, az USA részéről egyfajta szemléletváltás történt azzal, hogy Donald Trump a „klímaszkeptikusok” mögé sorakozott fel. Ha azonban jobban megvizsgáljuk időnként nehezen kibogozható reakcióit, az látszik, hogy valójában nem veti el a környezeti szempontokat, csak a szén-dioxid-kibocsátás körül időnként kialakuló zűrzavart próbálja helyére tenni. Ellenfelei közben ezen keresztül is támadni próbálják, de mindez „csak” politika.
Valójában mindkét politikai oldal a további gazdasági növekedésben hisz, ami a természetes élőhelyek felszámolásához vezet. A világon évezredek óta a természeti erőforrásokért folyik a harc. Sajnos azt látjuk, hogy zöldmozgalmak is többnyire a napi politikai célok szolgálatába állnak, az üzletemberek pedig a zöldenergiát is csak biznisznek tartják.
A MILANKOVIĆ-ELMÉLET
Az idén 140 éve, hogy megszületett Milutin Milanković. Róla nevezték el a Milanković-elméletet, mely valójában a Föld pályájának és forgástengelyének változásai és a Földre jutó napsugárzás közötti kapcsolatot tárgyalja. Elméletének megalkotása során három pályaelem periodikus változásait vette figyelembe. A változó tényezők: a Nap–Föld távolság, valamint a Föld forgástengelyének ingása és szöge. A Föld pályaelemeinek és forgástengelyének hosszú periódusú változásait a Nap körül keringő bolygók gravitációs hatása okozza. Milanković szerint jégkorszak akkor alakulhat ki, ha a Föld pályaelem-ingadozásainak hatásai egymást felerősítve összeadódnak. Az elmélet alapján a klímaváltozás csupán ciklikusan visszatérő folyamat.
Elméletének magyar továbbfejlesztője Bacsák György volt. Ő írta le 1940-ben a jégkorszakközök jellemzőit, ugyanis Milanković a vizsgált 600 ezer éves periódus 9 eljegesedési maximumai közötti időszakokra elméletében nem koncentrált. Milanković és Bacsák 1938 és 1955 között folytattak levelezést. A szerb klímakutató támogatta magyar kollégája munkáját. A magyar szakirodalomban Milankovics–Bacsák-elméletként találkozhatunk a kutatások eredményeivel.
Az ortodox karácsony környékén érdemes még megemlíteni, hogy 1923-ban az ortodox egyház az addig használt julián naptár átdolgozására kérte fel Milankovićot. Naptárreform tervezetét el is fogadták, de különböző (bürokratikus) okok miatt soha nem lett bevezetve. Milanković, aki a monarchiában született, a háború után a Belgrádi Egyetemen tanított 1955-ig, nyugdíjba vonulásáig, majd 1958-ban hunyt el.
