Oswald Spengler több mint száz évvel ezelőtt, 1917 tavaszán fejezte be A Nyugat alkonya című, első kötetének kéziratát. Az egy egészen más kor volt, mondhatnánk a 21. század perspektívájából tekintve vissza. Ugyanakkor megdöbbentő, hogy mondanivalója ma is mennyire időszerű. A hatalmas történetfilozófiai mű eredeti módon értelmezte újra az egész emberiség történelmét. Sokan próbálták meg hasonló megközelítésből vizsgálni a dolgokat, szokás mondani, hogy valójában csak a képzelet szab határt annak, milyen összefüggéseket vélünk felfedezni korunk és a múlt eseményei között. Ilyen perspektívából akár „beleláthatjuk” azt is, hogy az első világháború ma sem ért véget, de időben egészen távoli kiindulópontból nézve, megint más mintázatok sejlenek kirajzolódni.
Spengler is úgy gondolta, hogy a múltbeli minták alapján viszonylag pontosan meg lehet jósolni a jövőt. Az egyszeri konkrét eseményeket nyilván nem, de a fő gazdasági, kulturális és politikai trendeket talán valóban előre lehet látni.
A történelemben a haladás eszméjét kétségbe vonta. Azzal a megállapításával viszont nehéz vitatkozni, hogy a különböző kultúrkörök – amit lehet, hogy helytelenül, külön civilizációnak is szokás nevezni – mind átmennek a keletkezés, virágzás és elhalás periódusain. Úgy vélte, hogy a 19. századtól, a kapitalizmus térhódításától kezdődően a nyugati civilizáció – melynek aranykora a középkorban volt – a hanyatlás útjára lépett, ami elkerülhetetlen pusztulásához vezet.
Alkonyodik
Spengler több mint száz évvel ezelőtt úgy vélte, a nyugati világ hanyatlása lassan fog lezajlani, még legalább 400 év hátra van. Akkor ez távolinak tűnhetett, viszont azóta már elmúlt ennek a negyede. Ha nem is írta le egyértelműen, utalt arra, hogy mi vezet a „Nyugat alkonyához”: a pénz uralma.
A folyamat még a korszak fénykorában, a középkorban beindult. Az uralkodók és a különféle politikai mozgalmak, pártok a gazdasági hatalmak kiszolgálóivá válnak. A folyamat oda vezet, hogy eltűnnek az igazi nagy formátumú népvezérek, államférfiak. Az elképesztő ütemben gyarapodó pénzemberek szabad utat követelnek a nagy vagyonok megszerzéséhez. A törvényhozás az útjukban állhat, ezért maguk akarnak törvényeket hozni a saját érdekeiknek megfelelően. Ha ezt olyan hatalomtechnikai eszközökkel tudják elérni, hogy a demokrácia behatárolta játéktérben valamilyen módon függővé tesznek csoportokat, embereket, akkor úgy fogják elérni céljaikat. Nem nehéz a mai viszonyok közepette megítélni, hogy egy ilyen folyamatban hol is tarthatunk most.
Az Európában, Ázsiában és Amerikában zajló események azt igazolják, Spengler sok mindent jól láthatott. Ugyanakkor, ahogyan mások sem, ő sem nagyon foglalkozott azzal, mi lesz például Afrikával, illetve az ott zajló események hogyan befolyásolják a történelmünket.
A Kelet hajnala?
Január végén hozták nyilvánosságra a 2018-ra vonatkozó végeleges kínai GDP-adatokat. Ez azt mutatja, hogy a gazdaság ugyan valóban lassulóban van, még mindig 6,6 százalékos bővülést jegyeztek. Elemzők és gazdasági újságírók valójában már régóta két „pártra” szakadtak abból a szempontból, hogy feltétel nélkül vagy elhiszik, vagy megkérdőjelezik a kínai adatokat. A kínai nagyvállalatok világméretű térhódítását látva azonban nehezen hihető például, hogy a távol-keleti ország gazdasága már nem is növekszik a korábban megszokott tempóban.
Az új gépkocsi-eladások, az önkormányzati infrastrukturális beruházások csökkenése, a hitelezés lassulása ugyanakkor azt mutatja, hogy a kínai gazdaság növekedése lassul. Valóban vannak tehát olyan gyanús körülmények is, melyek esetleg azt sugallhatnák, hogy a kínai GDP-adat talán mégsem a valóságot tükrözi.
Kína sajátos módon vált a nyugati világ részévé az utóbbi évtizedekben, miközben vannak, akik továbbra is ellenpólusként tekintenek a kommunista diktatúrára. Ami pedig a makrogazdasági adatokat illeti, egy ekkora ország, nagymértékben központosított politikai vezetéssel, a gazdasági kontroll látszatát folyamatosan fenn kell hogy tartsa. De egy ekkora rendszer már az erejéből kifolyólag is képes úgy befolyásolni a dolgok menetét, hogy ne kelljen hazudni, hanem valóban fenntartsák a növekedés folyamatát.
Az is tény azonban, hogy az állami szerveken kívül senki más nem alkalmas a gazdasági adatok széleskörű és részletes begyűjtésére. A növekedést generálni is lehet, s ennek különféle eszközei vannak: az önkormányzatoknak és állami vállalatoknak parancsba adják a beruházásokat, amíg el nem érik az előirányzott GDP-növekedést. Nem lehet elvitatni, hogy Kínában az utóbbi évtizedekben az emberek százmillióit sikerült bekapcsolni a világgazdaság vérkeringésébe, kihúzva őket a szegénységből.
Száz év távlatából szemlélve Spengler elmélete akár valóra is válhat. A történelmi tapasztalatok azt is mutatják, hogy a birodalmak romjain újak serkenhetnek. A következő száz év mutatja majd meg, hogy hogyan zajlik tovább a folyamat.
