Egyes tanulmányok szerint az emberiség még 2006-ban túljutott az olajhozam csúcsán. Ez azt jelenti, hogy abban az évben állt a legtöbb könnyen kitermelhető olaj az emberiség rendelkezésére. Ennek kapcsán fontos megjegyezni, hogy mit jelent a könnyen kitermelhető kőolaj fogalma. A szakirodalomban pontosan definiálva van: a könnyen kitermelhető kőolaj annyit jelent, hogy egy hordónak megfelelő erőforrás ráfordításával 5–8 hordónyi kőolajat lehet kitermelni. Régóta tudjuk, hogy a kőolajtartalékok mennyisége véges, de azért mindig fedeznek fel újabb lelőhelyeket. Elemzők szerint jelenleg már minimum 90 százalék annak az esélye, hogy nincsenek további nagy feltáratlan mezők. A meglévő ismert készletek kétharmada fokozatosan kimerülő mezőkről származik, melyekre az átlagosan 4 százaléknak megfelelő hozamcsökkenés jellemző. Persze ez nem azt jelenti, hogy egyik napról a másikra elfogy a kőolaj, hanem hogy a megmaradó készletek már egyre nehezebben, ezért egyre drágábban termelhetők ki, miközben a világ szükségletei még mindig növekednek. Elemzések szerint a földgáz, a szén és az urán kitermelése a 2020 és 2030 közötti időszakban éri el a csúcsát. Még ha úgy kezeljük ezeket az elemzéseket, hogy a számítások feltételezhetnek némi pontatlanságot, akkor is megállapítható, hogy az emberiség történelme jelenleg valahol a fosszilis eredetű energiahordozók felhasználásának rövid és ugrásszerű növekedésének csúcsánál tart. Ez viszont azt is jelenti egyben, hogy a folytatásban, tehát már a közeljövőben egy olyan korba lépünk, amikor a gazdasági növekedés és fejlődés egyik lapja és vitathatatlan motorja kevésbé áll majd a rendelkezésünkre. Összetett gazdasági és nem utolsósorban politikai törekvések is meghúzódnak a folyamatok mögött. Az előállt helyzet emellett nemcsak gazdasági és politikai, hanem technológiai és környezetvédelmi szempontból is vizsgálható. Vannak azonban olyan vélemények is, melyek szerint nem lesz igazuk azoknak, akik a világ véges kőolajkészleteinek kimerülését jósolják, ellenkezőleg, a kőolaj iránti kereslet fog hamarosan drasztikusan csökkenni.
EGYELŐRE NEM FOGY EL AZ OLAJ
A belsőégésű motor feltalálása és elterjedése óta a kőolaj iránti kereslet néhány kivételes időszaktól eltekintve töretlenül növekedett. A kőolaj túlnyomó része a finomítókban, a finomított olajszármazékok pedig a különféle közlekedési eszközök (hajók, repülők, gépkocsik) tankjaiban landol. A Nemzetközi Energiaügynökség, az Amerikai Energetikai Hivatal és a nagy olajtársaságok is a kőolajszármazékok keresletének további növekedését prognosztizálják. Számításaik elsősorban azon alapulnak, hogy a feltörekvő országokban – elsősorban Indiában és Kínában – a személygépkocsik számának folyamatos növekedése generálja majd a folyamatot, minek nyomán az üzemanyag iránti kereslet a jövőben is töretlenül tovább növekszik. Az utóbbi időben azonban egyre több helyen hallani olyan véleményeket is, hogy mindez csupán vaklárma, az elmúlt évtizedek elméletei pedig meg fognak dőlni. Az elmúlt években lépten-nyomon az úgynevezett „peak production” elméletéről hallhattunk. A teória lényege, hogy a világ kitermelhető kőolajkészlete véges, és hamarosan elérünk egy olyan szintre, amelyen már nem lehet naponta többet kitermelni. Ennek következtében csökkenni kezd majd a kínálat. Az ellenvélemények megalapozottságát és komolyágát az is mutat(hat)ja, hogy a közelmúltban a The Economist is terjedelmes cikkben foglalkozott a témával. Az írásban megállapítják, hogy az utóbbi időben mintha csendesebbek lennének az olajkitermelés csúcsáról szóló elmélet hívei. Ez talán annak a jele, hogy a jövőben mégsem zárható ki egy olyan fejlemény, hogy nem a kínálat, hanem a kereslet tetőzik. Egyébként nemrég még csupán 50 évre becsülték az úgynevezett konvencionális kőolajkészleteket, pontosabban azok kitermelhetőégét, az utóbbi időben azonban kiderült, hogy a készletek akár 200 évre is elegendőek lehetnek. Mindemellett más típusú, de újabb fejlemények is jelentkeztek.
A HUBBERT-MODELL
A kőolajtermelést az egyes kutak esetében, de a régiók szintjén és összességükben is a Hubbert-modellel szokás ábrázolni. Ennek alapja, hogy egy megfelelően nagy területen az olajkitermelés egy harang alakú görbét fog követni, ha grafikusan ábrázoljuk koordinátarendszerben. A modellt M. King Hubbert, a Shell Oil Kutatólaboratórium geofizikusa 1956-ban alkotott meg. Ha ezt a világ olajkitermelésének viszonylatában alkalmazzuk, akkor a maximális kitermelést nevezzük „olajhozamcsúcsnak”. Az olajhozamcsúcs eljövetelét a 20. század második felében elfogadott teória alapján a 21. század első évtizedére jósolták. Mostanáig azonban egyelőre nem állapítható meg egyértelmű csúcspont. 2006 óta – ezt az évet vélték csúcsnak – inkább egy síkot láthatunk. Fontos megjegyezni, hogy Hubbert modellje – mint minden más modell – valószínűleg csak bizonyos feltételek mellett érvényes. Amikor azt várjuk el egy modelltől, hogy az képes pontosan megjósolni a jövőt, akkor nagyot fogunk csalódni. A Hubbert-modellre is nyilván ez érvényes, de mint sok modell, képes lehet mégis valamit feltárni a jövőről, ami megkönnyítheti az arra való felkészülést. A Hubbert-görbe egyébként sok hasonlóságot, de eltérést is mutat a normál eloszlást jellemző valószínűség-sűrűségi függvénytől, a közismert Gauss-görbétől.
A réginek mondott elképzeléseket azért is fenntartással kell kezelni, mert a körülmények teljesen megváltoztak, illetve változnak. Az energiahatékonyság a gazdaság minden szintjén egyre fontosabb szerepet tölt be. Ma már nemcsak a termelésben, hanem a közlekedésben is egyre hatékonyabb, kevesebb üzemanyagot fogyasztó megoldások vannak terjedőben. Egyre több olyan járművet adnak el – például elektromos-, hibrid- vagy hidrogénmeghajtású autókat –, melyeknek nincs szükségük benzinre vagy gázolajra. Egy másik fejlemény, hogy a világ több pontján, közöttük az Egyesült Államokban is, óriási mennyiségben kitermelhető palaolaj- és palagázkészletekre bukkantak. A földgáz ára ennek hatására csökken, minek következtében több területen is elkezdték földgázzal helyettesíteni az kőolajat. Érvényes még az a régi bölcsesség is, miszerint sosem szabad megfeledkezni arról, hogy a folyamatok nem mindig az elmélet által felvázolt irányba haladnak. Az említetteken kívül még sok más jelentős tényező van, amelyeket nem szabad elfelejteni. Köztük szerepel pl. a politikai irányvonal. Tudjuk, mi történt pl. a Közel-Keleten és a jelentős kőolajkészletekkel rendelkező arab országokban.
A nagyhatalmak, Oroszország és az Egyesült Államok esetében is. a politika középpontjában van az energiapolitika. Egyik teóriáról sem állíthatjuk, hogy helytelen következtetéseken alapult. Mégis egyre több tényező szól a „peak production”, vagyis a termelésközpontú olajpiaci teória ellen, miközben egyre több érvet lehet felhozni a keresletvezérelt elméletek mellett.
