A múlt héten kezdődött és egész éven át tart Niš városában a milánói ediktum kihirdetése 1700 éves évfordulójának az ünnepségsorozata. Fölvetődik a kérdés, miért Nišben és miért nem Milánóban ünnepli a milánói türelmi rendelet meghozatalának a jubileumát a szerb pravoszláv egyház és vele együtt az ortodox kereszténység színe-java? A helyszín kiválasztása nem véletlenszerű.
Nišben, pontosabban a helyén elterülő ókori római városban, Naissusban született Nagy Konstantin császár.
Ő volt az, aki tárcsászárával, Liciniusszal, kiadta a kereszténységet elismert vallássá nyilvánító milánói ediktumot, miután a Krisztus-hit rohamosan terjedni kezdett a birodalomban. Emiatt nevezik őt a tizenharmadik apostolnak.
Ő hívta össze 325-ben a niceai egyetemes zsinatot, ahol a többség – a császár hathatós közbenjárására – elítélte Áriusznak a Fiú istenségét vitató tanítását.
Ő volt az, aki megalapította Konstantinápoly városát, a mai Isztambult, amelynek bevehetetlen falai csaknem ezer éven át védelmezték a keresztény civilizációt az előretörő iszlám hadaktól.
Az ókor legismertebb keresztény történetírója, Ceaserai Euzebiosz új Mózesként ír róla, mint arról az emberről, aki elvezette népét az Ígéret Földjére. A 303-tól 313-ig, a türelmi rendelet kihirdetéséig – addig példa nélküli – üldözést elszenvedő keresztényeknek valóban az Ígéret Földjének tűnhetett a Konstantin által életbe léptetett új kereszténypolitika Rómája.
Az ortodox egyház szentként tiszteli őt, a katolikus – jelentősége elismerése mellett – nem. Róma fenntartásait megérthetjük. Nehéz a szentek glóriájával övezetten látni azt az embert, aki törvényellenesen, végeredményben tehát trónbitorlóként került hatalomra; aki kíméletlenül eltette láb alól politikai ellenfeleit; aki féltékenységből megölette első házasságból született fiát, majd a feleségét is; aki csak élete utolsó napjaiban volt hajlandó megkeresztelkedni.
Megérthetjük az ortodox viszonyulást is, amely a császár történelmet formáló akaratában az isteni akarat megvalósítóját ismeri föl. A keleti kereszténységnek e szemléletmódja a kiemelkedő uralkodók nagy tetteiben Isten kezét és eszközét véli fölfedezni. Konstantin szentségét is ebben látja, nem emberi hiányosságokkal és erőszakkal teli életében. Ez ellen a látásmód ellen kár volna lázadoznunk, államalapító királyunkat mi, magyarok is ekként gondolkodva tiszteljük a szentek között.
Keresztény szemszögből nézve Nagy Konstantin politikai döntéseinek a hosszú távú következményei valóban azt sugallják, hogy meghozatalukkor és véghezvitelükkor többről volt szó, mint puszta uralkodói megfontoltságról és eltökéltségről. Amikor Konstantinápolyt, az Új Rómát megalapítva Nagy Konstantin a Római Birodalom súlypontját áthelyezte Keletre, akkor nemcsak a birodalom létét hosszabbította meg ezer évvel, és nemcsak az ókori görög műveltség átmentésének a középkori közegét teremtette meg, hanem az iszlám támadása ellen is olyan erős védőfalat létesített, amely nyolcszáz évig állta az útját a muzulmán hódítóknak. A keresztény civilizáció jövőjéről döntő nagy háborúkat Bizánc és a Bagdadi Kalifátus vívta egymással, a két döntő csata Konstantinápoly falainál zajlott, az egyik a VII., a másik a VIII. században. A főerők e két összecsapásához mérten a nyugatközpontú történetírás részéről a kereszténység megmentéseként elénk tárt esemény, a Poitiers-i csata csupán a birodalomszéli csatározások egy mellékeseménye volt: mind méretében, mind jelentőségében.
A Krisztus-hit tanítására nézve központi fontosságúnak számított az általa összehívott I. egyetemes zsinat is Niceában. Az ott született döntésre hivatkozva győzedelmeskedhetett az akkor még egy táborba tartozó katolikus és ortodox kereszténység a 4-5. században az ariánus hiten. Csak egy hajszálon múlott.
A milánói türelmi rendelet kihirdetésének a fontosságával kapcsolatban pedig végképp szükségtelen érveket felhozni. Ez volt az az ókori fordulópont, miután a keresztény eszmeiség megállíthatatlan hódító útjára indulhatott Nyugaton. A végeredmény, tudjuk, egy teljesen új civilizáció megalakulása volt Róma romjain. Európa Milánóban fogant 313-ban.
