Ezerhétszáz évvel ezelőtt hirdették ki a kereszténységet elfogadott vallássá nyilvánító milánói ediktumot Nagy Konstantin és Licinius császárok. A jubileum miatt az idén sokat fogunk hallani erről a sorsfordító eseményről. Remélhetőleg a hírbőség hozzájárul majd ahhoz, hogy eloszlassa a milánói türelmi rendelettel kapcsolatos közkeletű tévedést, amely szerint a rendelet államvallássá nyilvánította volna a kereszténységet. Ez csak hatvanhét évvel ezután történt meg.
A három császár – Gratianus, II. Valentinianus és Nagy Theodosius – ediktuma, a Cunctos populos Szaloniki városában született 380-ban, és bevezető sorai így szólnak: Megparancsoljuk, hogy mindazon népek, amelyek a mi kegyelmes kormányzatunk alatt állnak, abban a vallásban éljenek, amelyet a hagyomány szerint Szent Péter apostol adott át Róma népének, s amely azóta is töretlenül él napjainkig.
A milánói ediktum idevonatkozó szövegrészével összehasonlítva világosan elénk tárul a két rendelet szellemének az eltérése: (…) úgy döntöttünk, hogy mindenekelőtt és elsősorban olyan rendeleteket bocsátunk ki, amik biztosítják az istenség iránti tiszteletet és imádást, azaz hogy megadjuk a keresztényeknek és mindenkinek azt a szabad választást, hogy azt a vallást kövesse, amelyiket akarja (…).
Nem kérdés, hogy mai vallásszabadságot pártoló gondolkodásunk számára melyik rendelet az elfogadható a kettő közül. Éppen ezért nem valószínű, hogy tizenhét év múlva az ideihez hasonló ünnepségeket rendeznek a szaloniki ediktum kiadásának az ezerhatszázötven éves jubileumán, de ha mégis, akkor rögtön javaslatot is tehetünk arra, hogy Szerbiában a görög város helyett hol emlékezzenek meg a jeles évfordulóról: Sremska Mitrovicán!
Miért? Ugyanazért, amiért a milánói ediktum jubileumát Szerbiában Nišben tartják. Az ókori „Nišben” (Naissusban) született ugyanis Nagy Konstantin császár. Gratianus, a Corpus populos kiadóinak egyike viszont az ókori „Sremska Mitrovicában” (Sirmiumban) látta meg a napvilágot. Ebben a városban koronázták császára Nagy Theodosiust is.
Egy a szaloniki vallási rendeletről való itteni megemlékezéssel Sremska Mitrovica legalább egy kicsit visszavághatna Szalonikinek azért, mert „eltulajdonította” tőle az ortodox kereszténység egyik legtiszteltebb katonaszentjét, Szent Demetert.
Nem véletlenül nevezték a középkorban ezt a hatalmas bazilita monostorral rendelkező várost a magyarok Szávaszentdemeternek. A szerbek – más előtaggal – ma is annak mondják, a Mitrovica ugyanis eredetileg Dimitrovica volt, amiben fölismerhetjük a magyar Demeter-Dömötör név szerb alakját: a Dimitrijet. A hagyomány úgy tartja, hogy ez a katonaszent Szalonikiban szenvedett mártírhalált, a történészek azonban kiderítették Demeter valójában sirmiumi diakónus volt, akit ott is végeztek ki, ereklyéit azonban az V. század elején, amikor a hunok lerombolták a várost, Szalonikiba menekítették. A tisztelete azonban szülőföldjén mindvégig fennmaradt, ahonnan a magyarok között is elterjedt.
Kétségbevonhatatlanul a római birodalom észak-balkáni és pannóniai részének a legjelentősebb városa volt Sirmium. A szerémségi település valamikori fontosságát jelzi az is, hogy róla nevezték el az őt környező vidéket, ami a szláv nyelvekbe a Srem, a magyarba a Szerém alakban ültetődött át.
Diocletianus tetrarchiája idején a birodalom négy fővárosának az egyike volt. Tíz római császár született a városban, de Traianustól fogva Marcus Aureliauson, Diocletianuson és Nagy Konstantinon át Theodosiusig megfordult itt és innen irányította a birodalmat hosszabb-rövidebb ideig mindegyik kiemelkedőbb római császár.
Fénykorában, a IV. században lakosainak a száma elérte a százezret. Volt hippodroma, hypocaustummal fűtött császári palotája, kövezett utcákkal és kanalizációval dicsekedhetett. A Vranješ vizét a Fruška Gorából szállította ide a római vízvezeték, a Száván pedig két híd vezetett át. Ebben a térségben ezerötszáz évet kellett várni, hogy hasonló méretű urbanizált város növekedjen ki a földből.
Nem az a meglepő, hogy ez akkor megtörténhetett, hanem inkább az, hogy erről a nagy múltú ókori városról Szerbiában alig tudunk valamit, mintha Sremska Mitrovica mai fontossága döntene a helyén álló ókori város jelentőségéről.
