Várady Imre 1893-ban nyitott ügyvédi irodát Nagybecskereken, fia, József és unokája, Tibor is a jogászi pályát választotta. A családi irattárban több tízezer iratcsomó maradt fenn, a háborúkkal, hatalom-, nyelv- és hevületváltásokkal dacolva. Beadványok, ítéletek képezik a tényeket, amelyek mögött ott húzódnak meg a történelem mindennapjai, a kisemberek sorsa: magyar, szerb, német, zsidó kisembereké. Dr. Várady Tibor könyve még véletlenül sem száraz jogi szöveggyűjtemény, hanem sokkal több annál, a tényekből, a valóságból kiinduló szépirodalmi mű: jogászpróza.
Dr. Várady Imre az Osztrák–magyar Monarchiához tartozó Nagybecskereken nyitotta meg ügyvédi irodáját, később Szerb–Horvát–Szlovén Királyságnak hívták az országot, a második világháború alatt német uralom volt a városban, ezt követte a szocialista Jugoszlávia időszaka, majd Szerbia és Montenegró lett a neve, ma Szerbia. Ezzel párhuzamosan a város hivatalos neve is változott: Nagybecskerek, Veliki Bečkerek, Petrovgrad, Grossbetschkerek, Zrenjanin... ma pedig ez utóbbi megnevezéssel egyetemben a Nagybecskerek is ismét hivatalos használatban van. Van viszont, ami nem változott a hosszú évtizedek alatt sem: a túllihegett éberség, az ellenségkép keresés és -gyártás. Ezt szépen példázza a könyvben közzétett 1912-es kávéházi eset – amikor Várady Imre szerbeket védett, akik a kocsmában szerb dalokat húzattak –, az 1946-os ügy – amikor Várady József magyarokat védett, akik szintén a kocsmában magyar dalokkal mulattak. Vagy említhetnénk az 1947-es ügyet, amikor Kelemen Zoltán középiskolai tanulót azért tartóztatták le, mert nem jelentette fel osztálytársát, illetve ezt a magatartásképletet szépen példázza az 1971-es Új Symposion-per – amikor Várady Tibor védte a folyóirat szerkesztőségét. Ez a jól bevált magatartásképlet pedig a következő: amikor a feljelentők és a hatalom veszélyt szimatolnak ott is, ahol nincs, amikor elhiszik, hogy egy, a kocsmában borgőzös állapotban elénekelt nóta vagy egy folyóiratban megjelent humoreszk nemzeti gyűlöletet szíthat, sőt ne adj isten, felforgatja az államrendet. Mint ahogyan az Új Symposion-per kapcsán olvashatjuk a könyvben: „A tárgyaláson elsősorban azt kellett megkísérelni, hogy valahogyan ellensúlyozzuk a felhevültséget (a lelkek diszpozícióját). Mondtam, hogy a felforgatásnak van egy objektív eleme is – a felforgathatóság. Nem szabad lebecsülnünk a társadalmunkat, mint ahogyan ezt – ha szándékolatlanul is – az ügyész teszi, amikor azt állítja, hogy a kérdéses humoreszk képes arra, hogy felforgassa a polgárokat, faji és nemzeti gyűlöletet szítson, nem fogadhatjuk el, hogy felforgatásra képes súlya van annak, amit Rózsa Sándor humoreszkjének egyes szereplői mondanak az oktatásról, a gazdaságról és egyebekről. Egy érett társadalomban józan ész és kritika is létezik, mely önmaga is ellensúlyozni képes egy ilyen humoreszket, akár jó, akár rossz szövegről van szó.”
Torokszorító azokról a könyvben szereplő esetekről olvasni, amikor a nagypolitika alakulása miatt sokak élete egy hajszálon múlik. A hevületváltások világában mindig a kisemberek az áldozatok. Amikor a könyvben szereplő német férj és a zsidó feleség – egy bohém házaspár – életében a harmincas évek végén a csilláron lógó zokni a boldog békeidőket szimbolizálja, hisz a következő évek a poklot hozzák el sok tízezer vajdasági emberrel egyetemben az ő számukra is. Ezekben az években valaki élete azért került veszélybe, mert zsidó volt, majd amikor a haláltáborból visszatért, azt kellett az új hatalomnak bebizonyítania, hogy megilletik a földi javai, mert németes neve ellenére sem a német néphez tartozik. Válóperek és álválóperek egész sorával találkozunk a könyvben. Várady Imre naplóbejegyzéseinek azt az utalását is idézi Várady Tibor, amely arra vonatkozik, hogy 1944 végén, miután híre ment, hogy „megkönnyebbült a sorsa” azoknak az asszonyoknak, akik válókeresetet indítottak német férjük ellen, sokan ezt azért tették, hogy kiszabaduljanak a lágerből. Arra is mutatkozott esély, hogy ezzel a vagyon egy részét megmentik (amely – sejthetjük – a gyermekes családokat megmentette a földönfutóvá válástól, éhenhalástól).
A nagybecskereki Várady ügyvédi irodában az évtizedek során soha nem ítélték meg/el az emberi cselekedetek mozgatórugóit, hanem minden hozzájuk fordulónak megadták a kellő jogi segítséget, védelmet, ha kellett, ingyen is. A legmagasabb fokú erkölcsi és szakmai elvek érvényesültek a mindennapi ügyvédi gyakorlat során. A könyvet azoknak mindenképp érdemes elolvasniuk, akiket érdekel, hogyan alakult az elmúlt száz évben a vajdasági, mindenekelőtt a bánáti emberek sorsa a történelem viharában és a veszélytelennek egyáltalán nem nevezhető szélcsendesebb időszakokban. Külön figyelmébe ajánlanám a könyvet a jogászhallgatóknak, akik e könyvből példát kaphatnak arról, hogy a paragrafusokon túl az empátia, az emberség milyen szerepet játszik e hivatás gyakorlásakor.
