Dragomán György Máglya című regényének cselekménye egy Romániához hasonló, de képzeletbeli országban játszódik, közvetlenül a diktatúra bukása után, abban a zavaros időszakban, amikor a régi rendszer már mindörökre a történelem szemétdombjára került – a tábornoknak nevezett diktátor képeit máglyára vetették –, de még nem egészen kristályosodott ki pontosan, mi is lép majd a helyébe. A jövővel szembeni elvárás nagy, de ahhoz, hogy az áhított szebb élet megvalósulhasson, előtte fel kell dolgozni a múltat, fel kell fedni a féltve őrzött titkokat, mindenkinek szembe kell néznie cselekedeteivel, és el kell számolnia lelkiismeretével.
A regény elbeszélő főhőse a tizenhárom éves Emma. Szülei autóbalesetben elszenvedett tragikus halála után a fiatal lány árvaházba kerül, ahonnan öt hónap után anyai nagyanyja – akinek létezéséről addig nem is tudott – magával viszi. Emma az új környezetben számos nehézséggel szembesül: el kell fogadtatnia magát osztálytársaival és tanáraival az iskolában; meg kell tanulnia együtt élni az egyesek szerint bolond, mindenesetre különleges Nagymamával, annak szigorú szabályaival és varázsmesterkedéseivel; kezelnie kell a rügyező nőiségéből és az első szerelemből eredő kihívásokat; fel kell dolgoznia a könyvtáros nőtől hallott történetet szülei múltjáról; és nem utolsósorban meg kell birkóznia a nemrég elhunyt, sokak által besúgónak tartott nagyapa közösségen belüli megítélésének terhével és az ebből eredő konfliktusokkal.
Az iskolai megpróbáltatások, családi rejtélyek, Nagymama és unokája különös kapcsolatának ábrázolásával a regény párhuzamosan meséli el bármely közép-kelet-európai posztszocialista országra vonatkoztatható rendszerváltás meghatározó eseményeit, mindenekelőtt a kezdeti euforisztikus állapotot követő kiábrándulást, a (mindenkori) forradalmár kálváriáját. A diktatórikus rendszer megbuktatásában aktívan részt vevő munkások kenyéradó gyárát privatizálják, az új tulajdonos pedig a vállalat bezárását és a dolgozók szélnek eresztését tervezi. Óriási a csalódottság az emberekben, azt hitték, a változások után jobb élet vár rájuk, a diktatúrát azonban a kilátástalanság váltotta fel, mint elhangzik, nem azért szálltak síkra, hogy most egy-két újgazdag mindent felvásároljon. „Ő személy szerint azért kockáztatta az életét, hogy ne hülyék parancsoljanak mindenkinek hülyeségeket, de ha mi magunktól akarunk hülyék lenni, akkor úgy kell nekünk. Akkor megérdemeljük majd, hogy megint a nyakunkra üljenek, és ha megint az lesz itt, ami régen volt, azt magunknak köszönhetjük. A mi hibánk lesz.” A vasgyárosok felháborodása jogos, de a bukott rezsim volt vagy vélt kiszolgálói elleni fellépésük – máglyát állítanak, hogy elégessék őket – a kor kihívásaival szembeni éretlenségükről, kiharcolt szabadságukhoz való felkészületlenségükről árulkodik.
A gazdasági átalakulás mellett a regény a rendszerváltás másik fontos kérdésének – az átvilágításnak – is kifejezett figyelmet szentel. Nagyapjáról Emma hol közvetlenül, hol közvetetten több személytől is hall – jót, rosszat egyaránt. A Nagymamán kívül említést tesz róla a néni, akinek gyermekével a forradalom alatt a tüntetőkbe lőtt sortűz végzett, Emma egyik tanára, továbbá tájfutó edzője, és egy titokzatos idegen is, akinek érkezésére a Nagymama mindent kitakarít, és többfogásos lakomát készít. Az igazság valószínűleg az elhangzottak ötvözete lehet, de hogyan lehetséges a számos információ közül kellőképpen megítélni, melyik a releváns, különösen, ha tudjuk, hogy mindenki mindenkinek gyanús, a titkosított akták teljes feltárására pedig nem került sor. „Úgyhogy nem lehet tudni, hogy mi az igazság” – mondja a rajztanár. „Nem lehet tudni, hogy van-e egyáltalán. Azt meg nyilván tudják, hogy a pletykákról is azt pletykálták, hogy a titkosrendőrség terjesztette és találta ki az összeset. Ilyen alapon úgy is el lehetne dönteni, hogy kik voltak a besúgók, hogy elkezdünk találomra neveket kihúzgálni egy kalapból. Vagy, mondjuk, pénzt dobunk fel.”
Az igazság kideríthetetlenségéről és a múlt megismerésének lehetetlenségéről a Nagymama is szót ejt. Az unokájának folytatásokban elmondott, tipográfiailag is megkülönböztetett, vallomásos monológjában az idős asszony családjáról és a zsidóüldözés koráról mesél. Az emlékekkel szembeni bizonytalanságát története lezárásakor fejti ki, „azt mondja, lehet, hogy így volt, és lehet, hogy nem, de akárhogy is próbálja eldönteni, nem tudja megmondani, melyik az igazság”. Elsősorban a rejtélyes Nagymamának köszönhetően a regénynek nagyon erős mágikus-realista jellege is van. A regény cselekményét misztikus felhang lengi át, ősi szertartások, népi hiedelmek és a szabadon szárnyaló fantázia keverednek egymással: a Nagymama sorsalakító cselekedeteket tesz, jeleket ír a lisztbe, kivasalja a rossz álmokat a lepedőből, Emmának hangyák állítanak össze egy miszlikbe tépett iratot, nagyanya és unokája a kertben máglyát raknak, Földcsontja névvel agyagbábut készítenek, boszorkánytáncot lejtenek.
A regény a kisemberek szemszögéből mondja el a rendszerváltás történetét, tágabb értelemben pedig arról szól, hogyan hatnak ki a politikai változások az egyén sorsának alakulására közép-kelet-európai viszonylatban (világháborúk, zsidóüldözés, besúgás, állami terror, kommunizmus, forradalom, karvalykapitalizmus). Azzal, hogy egy tizenhárom éves kiskamaszt állít regénye középpontjába, Dragomán György kellőképpen érzékelteti, hogy forradalmi légkörben a múlt tekintetében teljesen ártatlan személy sem kerülheti el a megbélyegzést. A vélt vagy ténylegesen elkövetett bűnök hatása nem szűnik meg törvényszerűen az elkövető halálával. Az átélt sérelmekhez hasonlóan a bűnök is átöröklődnek a következő nemzedékre. A regény lapjain folyton feldereng a múlt lezáratlanságának kérdése, gyász, fájdalom, bosszúvágy egyaránt generálja a jelenben zajló „történelmi” eseményeket. A múlt terhével meg nem fertőzött hős ugyanakkor a lehetőség arra, hogy megszülessen a szép új világ létrejöttéhez szükséges új ember, aki fiatal kora ellenére kész felvállalni a felelősséget és leszámolni a diktátor halála után maradt legnagyobb népellenséggel: a gyűlölettel.
A Máglya egyszerre családregény és történelmi regény. A szerző árnyaltan láttatja a társadalmi történéseket, aminek köszönhetően ügyesen kerüli el az egyoldalú ábrázolás csapdáját. A regény szuggesztív hatású, sodró nyelvezetét precíz megfogalmazások és részletekbe menő leírások jellemzik. Annak ellenére, hogy itt-ott klisészerű megoldások is becsúsznak a műbe, és mozaik-voltából kifolyólag elvarratlannak tűnő szálak is maradnak, a Máglya a feldolgozott téma és a poétikai eljárás tekintetében is egyformán fontos regény. Legnagyobb erénye, hogy képes kimondatlanul is, puszta történetmeséléssel feltenni jelenünk és közelmúltunk égető kérdéseit:
Tudunk-e élni kiharcolt szabadságunkkal?
Lehet-e úgy igazságot szolgáltatni, hogy az ne adjon okot egy majdani igazságszolgáltatásra?
Van kilépés a megbocsáthatatlanság örvényéből?
Meg lehet szabadulni az örökbe kapott bűnöktől?
Nem utolsósorban: Máglyára vethető a múlt?
