Nemrégiben volt egy közvélemény-kutatás az egyik angol nyelvű Facebook-csoportban, amelyben arra voltak kíváncsiak, ki hogyan nevezi a kenyér végét. Szinte mindenki angolul szólt hozzá, és a válaszok nem sokban különböztek egymástól: a legtöbben heelnek, azaz saroknak hívják. Gondoltam egyet, és hozzászóltam én is, hogy mi magyarok pupuskának nevezzük. Meglepetésemre sokakat felcsigázott a válaszom, az egyik magyar gyökerekkel rendelkező amerikai például felidézte, hogy néhai nagymamája is így nevezte, sőt egy szerb ajkú, vajdasági fiatalember is így ismeri, azonban több magyarországi hozzászóló számára ismeretlen volt ez a kifejezés, ők – tájegységtől függően – gyürkének, serclinek, dumónak, buckónak, púpnak, saroknak, kenyér farának stb. nevezik. Az érdekesség kedvéért utánanéztem, más nemzetek milyen néven illetik a kenyérvéget. A norvégoknál és a svédeknél „skalk”, a lengyeleknél „dupka”, a németeknél „knust” vagy „knerzel”, a hollandoknál „kapje”, a skótoknál „outsiders”, a spanyoloknál „la tapa”, a cseheknél „patka”. Abban azonban mindenki egyetért, hogy nincs finomabb falat ezen a világon a ropogós pupuskánál, amiért családon belül akár élet-halál harc folyhat. A kenyérvéget elmajszolhatjuk magában (sokan már a boltból hazafele vezető úton), kenhetünk rá vajat, lekvárt, beleapríthatjuk tejbe, tunkolhatjuk vele a pörkölt szaftját, tehetjük sós töltelékbe, vagy tölthetünk bele, amit csak szeretnénk, ha pedig már száraz, készíthetünk belőle prézlit.
És ha már a prézlinél vagyunk, felmerül a kérdés, ki hogy hívja a panírozás után megmaradt tojásból és prézliből készült keveréket kisütve? Tudják, amikor az egyik tányér alján marad egy kevés tojás, a másikban egy kevés prézli, és amikor a kettőt összekeverjük, és a rántott hús után kisütjük, majd azon forrón, a szánkat összesütögetve elrágcsáljuk, mert addig jó, amíg ropog, nem győzzük kivárni, hogy majd a leves után, a második fogással fogyasszuk el. Na, hogyan? Mi prézlinek, de mások, a teljesség igénye nélkül, a következő nevet adták neki: egér, puffancs, pampuska, bodag, vőnekvaló, huncutka, kaparék, panírgombóc, vakarék, szakácsnérésze, malac, bunda, jancsika, vakhal, pacsni, lapóka, rágcsány, vakcsibe, pánkó, lusta asszony pogácsája, hamishús, maci, ördögbocskor, tyúklába stb.
Sajnos sokan kidobják a maradékot, azok nem tudják, hogy milyen mennyei étek készíthető néhány hozzávalóból. Mondjuk én a tojáson és a prézlin kívül mást nem teszek bele, de van, aki gazdagítja tejföllel, sajttal, sőt, a levesben főtt zöldséget is apróra vágva belekutyulja, és megsüti. Így semmi se vész kárba, és legyünk őszinték: ami ilyen finom, és ennyi neve van, az megérdemli, hogy átörökítsük az utókornak.
Nyitókép: Pixabay
