Tavaly szeptemberben tartották meg Budapesten a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Erre az eseményre készült egy sütemény, amely az Egy falat mennyország nevet kapta. A finomságot Karl Zsolt dunaharaszti cukrászmester alkotta meg. Az, hogy a kongresszus előkészületeibe bekapcsolódott a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete is, nem számít újdonságnak, hiszen a magyar cukrászok már 1938-ban is, amikor szintén Budapesten rendezték meg az Eucharisztikus Világkongresszust, képviseltették magukat ezen a nagyszabású vallási rendezvényen.
A tavalyi részvételük ötletét a Cukrászmester magazin főszerkesztője, Vojtek Éva adta, annak kapcsán, hogy 115 éves a Cukrász Ipartestület. Kiírtak tehát egy pályázatot olyan sütemény elkészítésére, amelyben minél több alapanyag lelhető fel a Bibliában előforduló gyümölcsök és fűszerek közül. Tizenhat versenyző nevezte be desszertjét, amelyekből – figyelembe véve az eltarthatóságot és a csomagolhatóságot – a bírálóbizottság a fent említett Karl Zsolt süteményét választotta ki.
A dunaharaszti cukrászmester a javasolt alapanyagokból a sütemény töltelékébe tett aszalt fügét, mazsolát, datolyát, mandulát, fahéjat és mézet, valamint aszalt szilvát és sárgabarackot is, annak ellenére, hogy utóbbiak nem bibliai eredetűek. Az aszalványokat összefőzte, majd élesztős omlós tésztába csomagolta. A kis tésztabatyukat ezután lekente tojással, hagyta rászáradni, ezért sütés után olyan márványos kinézetűek lettek, mint amilyen a pozsonyi kifli és a bejgli.
A sütemény receptjét nem hozták nyilvánosságra, hanem azzal a feltétellel bocsátották az érdeklődő cukrászdák rendelkezésére, hogy a kínálatukba való felvétellel egyúttal egy kis karitatív tevékenységet is felvállalnak.
A sütemény megihlette a gödöllői Sulyán Cukrászdát is, akik decemberben elkészítették az Egy falat mennyország szaloncukor-verzióját, természetesen Karl Zsolt hozzájárulásával és támogatásával. Ez az édesség lett az év szaloncukra kategória első helyezettje.
Nagyjából ez idő tájt hívott fel egy illető, hogy ő megalkotta e sütemény saját változatát, amelyet a rendelkezésünkre bocsátana. Felajánlottam, hogy esetleg írhatunk róla, a folyamatról, hogyan próbálta meg rekonstruálni Karl Zsolt süteményét. Azonban másnap már azzal keresett fel, hogy meggondolta magát, nem adja ingyen a receptet. Hogy mennyit kért volna érte, nem tudom, mert ezen a ponton befejeztük a beszélgetést.
Napokig nem hagyott nyugodni a dolog, főleg azért, mert számomra hihetetlen, hogyan lehet pénzt kérni valamiért, ami nem a mi szellemi tulajdonunk, ráadásul magát a süteményt kiötlő cukrász is egy jótékony tett fejében bocsátotta a cukrászdák rendelkezésére a receptet.
Lehet, hogy erős a hasonlat, de nekem az eset kapcsán Hory Elemér és Han van Meegeren, a múlt század két legnagyobb képhamisítója jutott eszembe. Előbbi rengeteg pénzt keresett többek között Modigliani, Picasso és Matisse képeinek másolásával, utóbbi pedig a Vermeer stílusában festett képekkel verte át a vevőket. Mindketten lebuktak.
Ha csak a saját szórakoztatásukra készítettek volna másolatokat, a hajuk szála sem görbült volna. De egy hamisítvány, egy replika – legyen az festmény, szobor, irodalmi alkotás vagy sütemény teljes, illetve részleges másolata – eredetiként való feltüntetése és eladása már jogsértésnek minősül. És ezzel mindenkinek tisztában kell lennie.
