2024. május 2., csütörtök
NŐI LABDARÚGÁS

„Mindenki meglepődik, amikor azt mondom, focizok”

A Spartacus női csapatának válogatott játékosával, Vajda Orsolyával beszélgettünk

A világban egyre nagyobb népszerűségnek örvend a női labdarúgás, egyre több az igazolt játékos, Észak-Amerikában, Brazíliában, Japánban, Németországban vagy Svédországban a női futballisták is igazi sztároknak számítanak. Mifelénk viszont még kicsi a bázis, kevés a focizó lány, de közöttük is akadnak igazán tehetséges labdarúgók. Egyikük a magyarkanizsai Vajda Orsolya, aki még csak 17 éves, de már a szabadkai Spartacus felnőttcsapatában játszik.

Hatévesen kezdett el focizni, természetesen fiúk között, az általános iskola vége felé döntötte el, hogy futballista akar lenni, a héten pedig már Finnországba utazik, ugyanis április 5. és 10. között ott rendezik meg az U19-es Európa-bajnokság második selejtezősorozata 6. csoportjának küzdelmeit. Szerbia szombaton Finnországgal, 7-én Angliával, 10-én pedig Dániával csap össze, és Orsi elmondása szerint nem ők az esélyesek, de mindent megtesznek majd, hogy felülírják a papírformát.

• Téged érdekelt a foci, vagy a család unszolására vágtál bele?

– Apukám fociedző, kiskoromban jártam vele az edzésekre, és hatéves korom táján én is belekóstoltam. Akkor nem nagy sikerrel, sírva szaladtam le a pályáról. De aztán egyre jobban megszerettem, és azóta csinálom. A nővérem is focizott negyedikes koráig, de nem tetszett neki, hogy fiúkkal kell együtt játszania, így abbahagyta. Egy időben kezdtem el játszani az unokatestvéremmel, Fejős Áronnal, aki elég nagy sikereket ér el, Kaposváron játszik, és már a magyar korosztályos válogatottba is kapott meghívót.

• A fiúkkal szerepeltél egy csapatban. Nem is volt másra lehetőség akkortájt?

– Nemigen volt. Mikor elkezdtem apukámnál az edzéseket, ott fociztam a fiúkkal öt évig, nem is volt különösebb gond. Nem volt kivételezés csak azért, mert lány vagyok, ugyanúgy bántak velem is, mint egymással. Később átkerültem a szintén kanizsai Potisje csapatába, ahol rám is csaknem fiúként tekintettek. Nyolcadikos lehettem, amikor a liga azt mondta, hogy nem játszhatok tovább a fiúkkal, mert lány vagyok. Ekkor kerültem át a Metalmania nevű lánycsapatba, ami nem sokkal korábban alakult.

• Mit szóltak az ellenfelek ahhoz, hogy egy lány is van a csapatban?

– Mindig nagyon meglepődtek, és nagyon lenéztek engem a kezdetekben, de a meccsek végén sokan odajöttek hozzám gratulálni.

• Védőként játszol, biztos sokan nem gondolták, hogy éppen te fogod őket megállítani.

– Igen, elég sok meglepetést okoztam nekik, mert azt gondolták, hogy különösebb gond nélkül a kapu elé érhetnek.

• A Spartacus hogyan talált rád?

– Mikor Kanizsán már a Metalmaniában játszottam, hallottak is rólam, meg látták is néhány meccsemet. Szerintem akkor kezdtek el jobban figyelni rám, amikor bekerültem a válogatottba. Múlt nyáron megkerestek, hogy szívesen látnának a csapatban.

• Nyelvi nehézségeid nincsenek?

– Néha akadnak, mivel a szerb nyelvet még nem sajátítottam el tökéletesen, de nálam rosszabb helyzetben van az afrikai lány, aki nemhogy a szerbet nem beszéli túl jól, hanem még az angol is nehézségeket okoz neki.

• Akkor, ha jól értelmezem, kezded megszokni a környezetet, egyre inkább beilleszkedsz a csapatba?

– Igen, ez a csapat olyan, mint egy második család, mindenki segít mindenkinek, mindenki számíthat mindenkire. Először nekem is nagyon fura volt, mert mi a második ligában Kanizsán csak focizgattunk, volt, aki alig járt edzésre, edzés is ritkán volt, mert nehezen tudtuk összeegyeztetni az iskola miatt. De kezdem megszokni, és nagyon tetszik.

• Ki a példaképed, női vagy férfi futballista?

– Férfi. Nekem Sergio Ramos a kedvencem. Azon a poszton is játszik, amin én, és nagyon tetszik a játékstílusa. Ráadásul kiváló játékos, válogatott, és a kedvenc csapatom tagja.

• Hogyan lett hátvéd belőled?

– Apukám mindig hátul játszatott, mert nagyon gyors vagyok. A csapatban a fiúknál én voltam a leggyorsabb, mindig utolértem az ellenfeleket, sokszor tisztáztam előlük. Meg is szerettem ezt a pozíciót, meg is szoktam, de ha a középpályára raknak, ott sincsenek gondjaim.

• Mit szólnak a fiúk, hogyha kiderül, hogy focizol?

– Mindenki meglepődik, amikor azt mondom, hogy focizok, de a legtöbben pozitívan reagálnak. Ha látnak játszani, általában kellemesen csalódnak bennem. Ha jobban megnézem, nekem sokkal több fiú barátom is van, mint lány. Lehet, hogy éppen ezért is, mert nagyon el tudok merülni az úgymond fiús témákban. Az általános iskolában is három fiú volt a legjobb barátom, együtt jártunk edzésre, iskolába.

• Mikor merült föl benned, hogy hosszú távon is ezzel foglalkoznál, hogy futballista szeretnél lenni?

– Talán hetedikes vagy nyolcadikos lehettem, amikor rögzült bennem, hogy többet is elérhetnék a focival. Sokan mondták, hogy tehetséges vagyok és van hozzá kapacitásom. Amikor pedig megkaptam a meghívót a válogatottba, akkor végleg eldőlt bennem, hogy komolyan fogok ezzel foglalkozni.

Ha a sors úgy hozza, később külföldön is kipróbálnám magam, nagyobb bajnokságokban, de egyelőre a Spartacusra és a válogatottra koncentrálok. Nemsoká utazunk Finnországba, ahol selejtezőket játszunk, és mindent megteszünk, hogy borítsunk a papírformán. Egészen hihetetlen dolog mindkét csapat tagjának lenni, sok helyre eljutok, voltunk már Oroszországban is BL-selejtezőn, nagyon élvezem az egészet.