2024. május 2., csütörtök

Hasztalan korszakalkotás

Ésszerűtlen, logikátlan és indokolatlan ötlettel állt elő a minap Nebojša Stefanović, a szerb parlament jelenlegi elnöke. Egészen pontosan: maga az ötlet nem biztos, hogy tőle származik, ő volt azonban az a személy, aki a nyilvánosságot tájékoztatta róla. Mint megtudhattuk, a Szerb Haladó Párton belül azon töprengenek, hogy történelmi változást hajtsanak végre a köztársasági képviselőház munkájának irányítása terén. Arra tennének javaslatot, hogy a következő négy évben négy elnöke is legyen a háznak, mindegyik alkalommal más pártból. Az elképzelés szerint tehát a szerdán megalakuló képviselőház első elnökének már csak egy évre szólna a mandátuma, melyet egy másik párt által javasolt jelölt kapna meg a tizenkét hónap lejártát követően. Stefanović ennek szükségességét azzal magyarázta, hogy nagyobb kontrollt vezetnének ezáltal be, a parlament könnyebben ellenőrizhetné a szintén megalakulófélben lévő kormány munkáját.

Nem véletlen, ha – az elmondott érvekkel ellentétben – sokaknak nagyon is úgy tűnik, hogy az SZHP máris el kezdett gondolkodni a jó esetben négy év múlva esedékes választásokon. A javaslatban semmi mást sem tudok magam sem felfedezni, mint a felelősség továbbhárítását másokra, a választók által egyértelműen a párt kezébe dobott labdának a továbbadását – jobb taktikai lépések, ötletek hiányában. Ilyesmit láthatunk a választások eredményének ismertetése óta. Egy párt hatalmas támogatást kap, szinte a kétharmados többséghez elegendő mandátumszámot megszerzi a választásokon, s ennek ellenére a lehető legszélesebb kormánykoalíció kialakításán dolgozik, függetlenül attól, hogy arra semmi szüksége sincs, s hogy a stabil kétharmadhoz elegendőek lennének a kisebbségi pártok, és, teszem azt, egy további koalíciós partner. Ennek a koalíciós partnernek pedig nem is kellene egy teljes parlamentbe jutott választási listát megtestesítenie, lehetne bármelyik része a választási listának, a koalícióban induló pártok egyike is elég lehetne hozzá. A magyarázat körülbelül így hangzik: átfogó változások kellenek a gazdaság növekedéséhez és a közszféra átalakításához, ezért jobb, ha mindenki hatalom, és senki sem ellenzék. Egy kérdés viszont óhatatlanul is felvetődik: hogyan lehet ezeket a mélyreható változásokat elvégezni éppen azokkal, akik ezeket a változásokat az elmúlt évtizedben folyamatosan akadályozták? A felelősségtől való félelem ötletei ezek, melyektől azt remélik, megakadályozzák majd az ellenzéket abban, hogy a népszerűtlen intézkedéseknek köszönhetően könyveljen el politikai hasznot az előttünk álló periódusban.

Hogy a kormány összetétele egészen pontosan milyen lesz, még nem tudni, vegyük azonban sorra, miért lenne rossz, ha a képviselőház élén bevezetnék a Stefanović által csak elnökrotációként emlegetett rendszert. Először is, nagyon úgy néz ki, hogy a kormánykoalíció létrehozásához szükséges megegyezés részét képezné a parlament vezetésével megbízott négy személy neve is. A parlament vezetőjének kilétét pedig nem lenne szabad ennyire a koalíciós szelek fúvásának kitenni. Egy tekintélyt, rangot jelentő pozícióról van szó, melyet az eddigiekben mindig négy évre szabtak, nem ok nélkül. Igaz, hogy a hatalmi koalíció akaratától függött a személy a korábbiakban is, de legalább nem jelentett évente felmerülő témát, állandó politikai kérdést. Most majd a parlament elnökéről beszélnek a munka végzése helyett, ahogyan az elmúlt években állandóan a rendkívüli választásokról meg kormányátalakításról volt szó a teendők ellátása helyett. További ok a „rotáció” ellen, hogy a parlament elnökének értenie kell a munkájához. A feladatok átvételéhez biztosan kell néhány hónap. Mire az új elnök hozzászokik új szerepköréhez, addigra leváltják. Ellenkezni biztosan nem fog, hiszen ki nem szeretne akár egy évre is a parlament elnöke lenni, valami haszonnal csak jár. A kérdés: mekkora komolysággal áll majd hozzá a munkájához úgy, ha tudja, egy átmeneti megbízatásról van szó, melynek esetleges melléfogásait nyugodtan rá lehet fogni valamelyik előző elnökre. Lesz belőlük épp elég. A nemzetközi kapcsolatok építésében is nagy a jelentősége a házelnöknek, s nem tudom elképzelni, hogy az kedvezzen ezeknek a kapcsolatoknak, ha minden évben új személy lép tisztségbe.

Akármennyi párt is alkossa a jövőbeni kormányt, a koalíciós megállapodást úgy kellene létrehozni, hogy az ne zavarja a képviselőház munkáját, ne akarjon forradalmi újításokat bevezetni ott, ahol azokra semmi szükség sincs. Ha a haladók valamelyik partnerüknek nagy hálával tartoznak, megbízhatják a képviselőház vezetésével, vagy adhatnak alelnöki posztot. Nem kívánságműsor ez, de jó lenne, ha továbbra is négy évre szólna egyik és másik is.