2024. május 6., hétfő
ADAI MŰSZAKI ISKOLA

Hálóingeket varrtak a zentai kórháznak

Saját készítésű hálóingekkel ajándékozták meg a Zentai Közkórház szülészeti osztályát az adai Műszaki Iskola tanulói. A hálóingeket a minap adták át a kórház illetékeseinek. Az ajándék átvételekor a Zentai Közkórház nevében Sterbik Tímea főnővér mondott köszönetet a Műszaki Iskola diákjainak és tanárainak, hangsúlyozva, az egészségügyi intézménynek igen nagy szüksége van az ilyen jellegű segítségnyújtásra, ugyanis mivel a Zentai Közkórházban évente 800-900 szülés zajlik le, fontos, hogy megfelelő mennyiségű hálóinget tudjanak biztosítani a kismamáknak.

Az iskola ruhakészítő-szabó szakának tanulói egy hónap alatt varrták meg az 55 hálóinget. Saját elmondásuk szerint nagyon örültek annak, hogy ilyen módon segíthettek a kórháznak. A diákok munkájával tanáraik is elégedettek. Szalma Éva, a gyakorlatok vezetője hangsúlyozta, a lányok nagyon szorgalmasan dolgoztak, aminek köszönhetően az elmúlt egy hónap során a műhelyben mindvégig olyan hangulat uralkodott, mint egy igazi varrodában. Hozzátette, ha munka közben azokra a kismamákra gondoltak, akik a hálóingeket használni fogják, akkor mindig eszükbe jutottak az újszülöttek is, és mindez igen nagy örömmel töltötte el őket.

A hálóingvarrás ötlete akkor született meg, amikor az oktatási intézmény egyik tanárának a felesége is a szülészeti osztályra került. Az ötlet megvalósításához az iskola illetékesei a helyi vállalkozóktól kértek segítséget, magyarázta Gilice Hilda, a Műszaki Iskola igazgatóhelyettese, aki elmondta, Adankó Nándort kérték fel arra, hogy biztosítsa számukra a hálóingek megvarrásához szükséges anyagot, Szalai Árpádot pedig arra, hogy olyan címkéket adományozzon, amelyen szerepel az iskola emblémája, valamint a támogatók emblémája is.