2024. május 6., hétfő

Régi csárda új köntösben

A zentai id. Törtei József, a zentai vendéglátók doyenje, aki több évtizeden keresztül vezette a Halászcsárda üdülőtelepen a Halász Csárda éttermet, tavaly ősszel úgy döntött, visszavonul, s távozásával nemcsak a nyáron sokak által látogatott csárda, hanem a zentai vendéglátás terén is lezárult egy korszak. Aggodalomra azonban nincs ok, ugyanis a régi csárda, új gazdával az élen, s új köntösben, napokon belül ismét kitárja a kapuit a Tisza és a halétkek szerelmesei előtt.

Ottjártunkkor a népszerű vendéglőben még nagyban folytak a felújítási munkálatok. Đorđe Jovičin, és felesége Szilvia, barátaikkal karöltve csinosították az éttermet, hogy már néhány napon belül fogadni tudják az első vendégeket. A fiatal házaspár igencsak kemény fába vágta a fejszéjét, mivel jelen pillanatban ők is még csak ismerkednek a vendéglátás fortélyaival. Đorđe ugyanis magánvállalkozóként háztartási gépek, berendezések és számítógépek eladásával foglalkozik, Szilvia pedig az egyik hazai üzletcsarnok-lánc kereskedőjeként dolgozik.

– Már régóta nézegettük a környéken lévő tanyákat, s azon gondolkoztunk, hogy egyet étteremnek alakítunk át, s falusi turizmussal kezdünk el foglalkozni – mesélte Szilvia, s hozzáfűzte, hogy ebből végül nem lett semmi, viszont amikor értesültek arról, hogy Törtei Józsi bácsiék át szeretnék adni valakinek a csárdát, úgy döntöttek, belevágnak, s megvásárolták az éttermet.

A fiatal házaspár elsősorban a csárda belső részét alakította át. A konyhát, a főzőfülkét és a szanitáris helyiségeket újították fel, ezenkívül megnyitották a vendéglő belső termét is, amelyet az előző házigazda nem használt ki. Ezt a helyiséget egyébként az eredeti állapotába állították vissza, így igen hangulatos helyiséget sikerült belőle varázsolniuk, amellyel ki szeretnék tolni a működési idényüket, sőt, ha igény mutatkozik rá, akkor télen is fogadni tudják a halételekre vágyó vendégeket.

Ezenkívül halételek és rostélyosok szélesebb választékával is előrukkoltak az új gazdák, de ígérik, hogy a hagyományos, az ide járók által már megszokott ételeket is ugyanabban a minőségben és mennyiségben garantálják, mint amelyet már megszoktak.