2024. május 6., hétfő
LABDARÚGÁS – BAJNOKOK LIGÁJA

Bayern-fölény, Real-előny

Minden fontos mutatóban a címvédő Bayern München volt a jobb, kivéve a végeredményt: a Real Madrid hazai pályán nyert 1:0-ra, ennélfogva előnyösebb helyzetből várhatja a keddi németországi visszavágót a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

A párharc első mérkőzésén a Santiago Bernabéu Stadionban a bajor együttes uralta a játékot, a statisztikák szerint a százalékos labdabirtoklási arány 64:36 volt a vendégek javára, akik 15 szögletet rúghattak, míg a hazaiak összesen hármat. Viszont a madridiak szórványos ellentámadásainak egyikéből – a 19. percben – a francia légiós, Karim Benzema betalált, s mivel a Bayern képtelen volt bevenni a házigazdák kapuját, a „mutatós” fölény dacára vereséggel távozott a spanyol fővárosból, 2012 októbere óta először maradva alul idegenben a legrangosabb európai kupasorozatban.

A Real olasz edzője, Carlo Ancelotti csapata egységét dicsérte, s úgy fogalmazott a meccset követően, hogy a kollektív munka gyümölcse lett a győzelem.

Az, hogy nem játszhatott Bale, és Ronaldo is csupán ötvenszázalékos állapotban lépett pályára, azért nem tette könnyűvé a dolgunkat – mondta a szakvezető, hangoztatva, hogy összességében elégedett az eredménnyel és a látottakkal, bár az első félidőben olykor szenvedtek, jobbára csak védekeztek, a Bayern diktálta a tempót, míg ők sokszor elvesztették a labdát, s „más nehézségek is akadtak”. Egyszersmind óvatosságra intett, mondván, kicsi az előnyük, még minden előfordulhat Münchenben, ahol „roppant nehéz” mérkőzésre számít.

A németek katalán mestere, Pep Guardiola a találkozó után úgy nyilatkozott, hogy a maga részéről derűlátóbb, mint volt az első összecsapás előtt.

Ekkora fölényben, mint most, korábban még egyetlenegyszer sem játszott a Real vendégeként a Bayern, csak az eredmény maradt el, a gólunk hiányzott – összegzett a szakember. Hozzáfűzte, hogy képtelenség kilencven percen át birtokolni a labdát, de a visszavágón még ezt is megpróbálják.

Remélem, hogy Münchenben már nemcsak a mezőnyfölényünk lesz nyomasztó, hanem a Real kapuját is bevesszük – mondta Guardiola.