Amióta az eszemet tudom, az UNICEF-en keresztül valamilyen formában, icipici adományokkal hozzájárulok a szegény afrikai gyerekek sanyarú életének jobbá tételéhez. Karácsonykor például UNICEF-es üdvözlőlapokat küldözgettem hozzátartozóimnak, barátaimnak és sok-sok évig a határidőnaplóm is a szervezet termékei közül került ki, melynek árából afrikai gyerekeket tápláltak. Kismamaként pedig csak olyan eldobható pelenkát vásároltam (csak kivételes alkalmakhoz, mert ugye a környezettudatosság elve azt diktálta, hogy inkább vászonpelenkát használjunk és ne termeljünk le nem bomló szeméthegyeket), amelynek árából bizonyos összeget az afrikai csecsemők védőoltására fordítottak. A szervezet plakátjairól mindig aranyos néger kisgyerekek mosolyogtak, miközben leckét írtak, friss vizet ittak, önfeledten játszottak. Én meg boldog voltam, mert tudtam, kicsit én is hozzájárultam röpke örömükhöz.
Tudtam én, egyrészt a szervezet kampányanyagából, másrészt a híradókból, hogy ott a távoli Afrikában, ahol még sohasem jártam, milliókat fenyeget a szárazság okozta éh- és szomjhalál, amit csak tetőznek az időnként fellángoló háborúk és a polgárháborúk. Az öt éven aluli gyermekek halálozásának mintegy 90 százalékát Afrikában regisztrálják a megfelelő orvosi ellátás hiányában, valamint alultápláltság következményeként. Nem is beszélve arról, hogy évek óta egyre nagyobb számban érkeznek hazánkba Afrikából menekültek. Idén csak az első félévben annyian kértek menedékjogot, mint tavaly az egész év folyamán. Igaz, idén ebből nemcsak kára, haszna is volt Szerbiának, mert a menekültek is részt vettek az árvízkárosultak mentésében.
A szerbiai árvízhelyzet megfékezése után majdnem két hetet nem voltam az országban, és a híreket sem követtem behatóbban, így az a hír sem jutott el hozzám, hogy Afrikában egyszerre minden megváltozott, sőt nemhogy nekünk kell őket segíteni, hanem ők sietnek a mi segítségünkre.
Nemrég Algéria, Angola, Marokkó, Nigéria, Tunézia, Egyiptom, Líbia, Kongó és Guinea szerbiai nagykövete négy szivattyút és egy áramgenerátort adományozott Obrenovacnak és Kraljevónak.
Mit is mondhatnánk erre?
Köszönjük az éhező afrikai gyermekeknek és szüleiknek. Igazán elkel minden segítség, hiszen a katasztrófát követő felújításokra a gatyánk is rá fog menni. De ettől eltekintve én továbbra is segíteni fogom valamilyen módon azokat, akiknek nyomorúsága nem önnön hibájukból esetleg mulasztásukból ered.
