2024. május 6., hétfő
FORMULA–1

Rosberg profitált Hamilton gondjaiból

Két héttel ezelőtt a Brit Nagydíjon Lewis Hamilton tudta megnyerni hazai futamát Nico Rosberg kiesését követően, most pedig fordult a kocka: Hockenheimben Rosberg sétált be szinte ellenfél nélkül a célba, miközben a britnek a mezőny végéről kellett felzárkóznia.

Bottas pacsizik csapattársával (Fotó: Beta/AP)

Bottas pacsizik csapattársával (Fotó: Beta/AP)

A Német Nagydíjat zűrzavaros napok előzték meg a színfalak mögött, hiszen az FIA váratlanul megkérdőjelezte a legalitását egy, az autók hasmagasságát szabályozó technikai elemnek, amelyet a csapatok többsége már évek óta használt. A kizárás veszélyétől félve minden résztvevő eltávolította autójából a kérdéses rendszert, és noha sokan úgy vélték, ez a Mercedest érintheti majd leghátrányosabban, az erőviszonyokban végül nem történt szembetűnő változás: a német márka autói továbbra is uralták a pályát.

Az időmérőn Rosberg és Hamilton számára egy újabb közös első rajtsor nézett ki, ám ismét bizonyítást nyert, hogy a Mercedes hiába gyors, a megbízhatósága még korántsem tökéletes. Hamilton egy fékhiba után a gumifalban találta magát, majd váltócsere miatt csak a 20. rajthelyre állhatott fel, miközben csapattársa megszerezte a pole-t a két Williams, Valtteri Bottas és Felipe Massa előtt.

Massát ismét balszerencse érte, hiszen az első kanyarban összeakadt Kevin Magnussen McLarenjével, a Williams pedig ezáltal a levegőbe repült, és csak szaltózás után állt meg a bukótérben. A brazil sértetlenül szállt ki, de egy újabb erős eredmény lehetőségétől esett el.

A verseny során a hátulról felzárkózó Hamilton nyújtotta a legtöbb látványosságot, aki egyes autókon könnyedén, másokon – mint például Daniel Ricciardón és Kimi Räikkönenen – csak kisebb csata után tudta átverekedni magát. Persze nem ment minden simán, hiszen egy féktávon a finn autójával össze is ért, majd később Jenson Button McLarenjének koccanva letört egy darabot a Mercedes első szárnyából, amikor azt hitte, korábbi csapattársa keményebb védekezés nélkül akarja őt elengedni.

Tíz körrel a vége előtt Hamilton már dobogós helyen állt, és Bottast szorongatta a második pozícióért, a gumijainak állapota és a Williams magas végsebessége miatt azonban már nem tudott mit kezdeni a zsinórban harmadik futamán a pódiumon végző fiatal finnel. Rosberg persze ekkor már messze járt az élen, és különösen erőltetnie sem kellett az autóját ahhoz, hogy kényelmesen bevigye azt a célba, idei negyedik győzelmét szerezve. A rajt óta 17 pozíciót javító Hamilton így is elégedett lehetett a harmadik hellyel, hiszen hátránya csak 14 pontra nőtt a bajnokságban.

A Red Bull és a Ferrari már a Williamsszel sem tudta tartani a lépést, így ezen a futamon csak a 4. helyért harcolhattak egymással. Ez Sebastian Vettelé lett, aki mögött a célvonalig tartó kiélezett küzdelemben Fernando Alonso le tudta gyűrni Ricciardót.

A másik Ferrarival Räikkönen ezúttal is kimaradt ebből a küzdelemből. A formáját továbbra sem találó és a hétvégén néhány technikai gonddal is küzdő finn csak a 11. helyen ért célba, így a pontszerzésről is lecsúszott.

Rosberg azonban különösen örömteli napokat él meg mostanában, kezdve azzal, hogy az előző hétvégén a német válogatott megnyerte a futball-világbajnokságot. Azóta Rosberg megnősült, szerződést hosszabbított a Mercedesszel, most pedig az élről rajtolva simán megnyerte hazai futamát.

A Német Nagydíj végeredménye: 1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:33:42,914, 2. Valtteri Bottas (finn, Williams) +20,8 másodperc hátrány, 3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 22,5, 4. Sebastian Vettel (német, Red Bull) +44,0, 5. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) +52,4, 6. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) +52,5, 7. Nico Hülkenberg (német, Force India) +1:04,2, 8. Jenson Button (brit, McLaren) +1:24,7, 9. Kevin Magnussen (dán, McLaren) +1 kör, 10. Sergio Pérez (mexikói, Force India) +1 kör stb.

A világbajnokság állása, pilóták: 1. Rosberg 190 pont, 2. Hamilton 176, 3. Ricciardo 106, 4. Alonso 97, 5. Bottas 91, 6. Vettel 82, 7. Hülkenberg 69, 8. Button 59, 9. Magnussen 37, 10. Massa 30 stb. Csapatok: 1. Mercedes 366, 2. Red Bull 188, 3. Williams 121, 4. Ferrari 116, 5. Force India 98, 6. McLaren 96, 7. Toro Rosso 15, 8. Lotus 8, 9. Marussia 2.

A következő futamot, a Magyar Nagydíjat július 27-én rendezik a Hungaroringen.