2024. május 7., kedd
EURÓPAI FILMEK 21. NEMZETKÖZI FESZTIVÁLJA, PALICS

Emberi történetek, változatosan tálalva

Tegnap két magyar film alkotóit üdvözölhettük Palicson. A Pálfi György rendezésében készült Szabadesésről, Pusztai Ferenc producer és Gera Marina színésznő beszéltek. A film egy hétemeletes ház lakóit mutatja be a groteszk alkotásban, amely alkotói szerint a szorongásról, a belső félelmekről szól és nem társadalomkritika. Habár egyes kritikusok felrótták a filmnek, hogy túl bizarr, mégis egyik nagy nyertese lett a Karlovy Varyban megtartott jelentősnek számító filmfesztiválon, ahol a legjobb rendezés díját is megkapta. A film producere egyebek között a film pénzeléséről is szólt, ami igen érdekesen alakult:

- Dél-koreai, francia és magyar koprodukcióban készült.  A dél-koreai jeonjui filmfesztivál minden évben három rendezőt támogat, idén Pálfi György volt az egyik, akinek támogatási összeget ajánlottak fel filmkészítés céljából. Két kikötésük volt csupán: egész estés film legyen és készüljön el tavaszig. Az idő emiatt sürgetett bennünket, sok mindent másképp csináltunk, mint egyébként, kényelmesebb körülmények között. Pálfiban viszont élt a tettvágy, én pedig úgy éreztem szüksége van arra, hogy kibontakozzon a kreativitása, így utánanéztünk más támogatásoknak is – mondta Pusztai Ferenc, szerepéről pedig Gera Marina mesélt.
– A filmben én vagyok a meztelen nő. Ami miatt ez nem zavar, hogy mégsem a szexualitásról szól. A meztelenség azt ábrázolja, hogy meztelenül érzem magamat egy olyan közegben, ahova nem vagyok való. Ráadásul egy olyan férfi oldalán, aki viszont teljes mértékbe odavaló és trófeaként tekint a nőre. Az ilyen ábrázolás miatt, szép feladat volt ez számomra. Egyébként is, nagyon szeretem Pálfi György filmjeit - hallottuk a színésznőtől.
Romatnikus vígjáték formájában közelíti meg a női-férfi kapcsolatot a Megdönteni Hajnal Tímeát című film, amelynek rendezője Herczeg Attila is Palicsra érkezett:
- Közönségfilmnek készült és van is közönsége. Magyarországon nagyon sokan nézték meg, nézettsége a nagy hollywoodi filmekével vetekszik, némelyeket túl is szárnyalta. A kritikusok persze nem dicsérik, de ez a film nem is fesztiválokra irányult. Ezért is ért kellemes meglepetésként, hogy bemutatják a palicsi filmfesztiválon. Amivel egy szórakoztató, romantikus vígjátéknak odahaza meg kell küzdenie, hogy az amerikai alkotásokkal hasonlítják össze, ugyanazt a színvonalat várják el, holott nyilván sokkal silányabb körülmények között készülhetnek. Ennek ellenére úgy érzem a magyar közönség szereti, mert magáénak érzi - mondta a rendező. 
A fesztivál vendégeként üdvözölhettük Andreas Henn rendezőt, akinek filmjében a Nagy (Great) című alkotásban a szerbiai Miloš Biković játssza a főszerepet, akit leginkább a Montevideóból ismerhetünk. A film a második világháborúra emlékezik vissza és valójában egy igaz történetet vesz alapul. Főhőse Nikola Radošević mozioperatőr, aki a háború viharában levetítette Chaplin Diktátorát:
- Nem terveztem filmet készíteni a második világháborúról. Úgy gondoltam, lerágott csont. Legalábbis nem szerettem volna olyan filmmel előhozakodni, amilyent már mások is bemutattak. Azután a világhálón ráfutottam Nikola Radošević történetére és kiderült, hogy még él. Berlinbe hívtuk és valójában így kezdődött el a filmünk létrejöttének története - mesélte a rendező és arról is szólt, hogy miért esett a választás Miloš Bikovićra, mint filmjének szereplőjére.
- Fiatal szerb színészt kerestünk, Milošra pedig nem nehéz ráfutni a világhálón. Miután felvettük a kapcsolatot, nagyszerű együttműködés alakult ki közöttünk - mondta Andreas, amit a színész is alátámasztott.
- A rendező szerbiai kapcsolata lettem, ami nem túl ígéretes, de azért igyekszünk megszervezni, hogy szélesebb nézőközönség előtt is bemutassuk filmünket. Nagyon szeretném, ha az RTS érdeklődés tanúsítana és nagyobb publicitáshoz jutna. A film kötődik térségünkhöz. Egy kicsit szégyen is, hogy egy német rendezőnek kellett előkutatnia Nikola Radoševićet, mert mifelénk feledésbe merült. E filmnek köszönhetően először forgathattam külföldön. Érdekelt, hogy igazak-e a mesék a német precizitásról. Meggyőződhettem, hogy igen. A film az elmúlt időszakban a fesztiválokat járta, megközelítőleg hetven fesztiválon mutatták be, amelyeken harminc díjat kapott – újságolta Miloš Biković.
A palicsi filmfesztivál vendége volt Lech Kowalski, lengyel származású amerikai rendező is, aki többek között a punkokat bemutató filmjeiről ismert. Annak idején a hetvenes évek brit punkmozgalmával foglalkozott, a Sex Pistols sikertelen amerikai turnéjával, a New York Dollsszal és a The Ramonesszal. Ezúttal viszont a Drill Baby Drill (Fúrj csak drágám) dokumentumfilmben a lengyel mezőgazdászok harcára fókuszál, amelyet Chevron nagyvállalat ellen vívnak. A cég vezetői, a rendező szerint visszaélnek a demokrácia törvényeivel, egyebek között erre is utal filmjében. Lech Kowalski az ún. „kisembereket”, a mezőgazdászokat, az új idők punkjaiként említi, mivel hatalmas odaadással harcolnak. A nagy környezetvédő szervezetek segítségét is elutasítják, mert saját maguk akarják megvívni harcukat. Lech Kowalski filmjét az ökológiai filmeket bemutató programrészben vetítették a Lifka Sándor Art Moziban.
Idéntől Pancsován is lesz filmfesztivál, amelyet szervezői mutattak be. A PAFF szeptember 3–7-ig tart és megközelítőleg ötven alkotást vetítenek. Mint mondták, a fesztiválon azok is jól szórakozhatnak, akik nem a filmnézést választják, mert kísérőrendezvényekkel is készülnek. Egyebek között koncertekkel, edukatív programokkal, de országunk egyik legimsertebb képregényrajzolója, a pancsovai születésű Aleksandar Zograf, azaz Saša Rakezić is jelen lesz a Grrr! projektummal.