2024. május 6., hétfő

A kalifátus útlevelet is ad

A nyáron egy szélsőséges szervezet – önhatalmúlag – saját államot (kalifátust) alapított a Közel-Keleten. Az iszlám kalifátus Kelet-Szíriát és Irak közel felét (elsősorban annak nyugati részét) foglalja magába, de alapítója és működtetője, az Iszlám Állam (IÁ) szunnita terrorszervezet a határok jelentős kiterjesztését ígéri. Legkésőbb öt éven belül.

A jelenleg közel fél szerbiányi területen működő közel-keleti terrorkalifátus addig is igyekszik megszervezni államapparátusát. Bár az országot és önjelölt vezérét, a kalifát senki nem ismeri el a világon, az IÁ megkezdte a saját útlevelek kibocsátását is, amelyekhez – első lépésben – 11 ezer ember juthat hozzá.

A kalifátus úti okmánya állítólag két változatban készül: az egyik bőrbevonatú, a másik csillogó műanyag borítású. A műanyag fedelű dokumentumon a több tízezer tagot számláló és jól kiképzett terrorhadsereg fekete zászlaján olvasható felirat is megtalálható. A bőrbe kötött, tehát elegánsabb okmány borítóján az ország neve (Iszlám Kalifátus Állama), és egy arab üzenet áll, mely szerint, ha az útlevél tulajdonosa veszélybe kerül, a kalifátus „seregeket küld a megsegítésére”.

Az első bőrkötésű útlevelek alighanem júliusban készültek az IÁ harcosai által elfoglalt észak-iraki Moszulban. A városban korábban állami nyomda működött, ahol személyi okmányokat és útleveleket állítottak elő.

Sok szakértő azonban a lélektani hadviselés részének tartja az IÁ útlevélkiadását, amelynek inkább üzenet értéke van, mintsem gyakorlati jelentősége. A dokumentummal ugyanis nem lehet messzire jutni. Így valószínűleg azt akarja vele üzenni a kibocsátó, hogy a kalifátus igenis létező állam, ráadásul a legújabb a világon.

Hogy kik, és mire használják majd a fekete borítású (és fehérrel feliratozott) okmányokat, arra még nem adott választ a szervezet. Világot járni aligha lehet vele, hiszen minden ország külföldnek számít a kalifátus számára, de ez – ígérete szerint – nem lesz mindig így. Az IÁ azzal fenyegetőzik, hogy a Közel-Kelet több állama, illetve térsége (például Irak, Szíria, Libanon, Jordánia, és Szaúd-Arábia északi része) mellett Európában is hódításra készül. Madridba, Rómába és Londonba mindenképp be akar vonulni, de Washington meghódítása szintén a tervei között szerepel.

Addig is lehet osztogatni az új úti okmányokat. A művelethez Ghaffar Hussain, a radikális iszlám szélsőségek elleni küzdelemben élen járó – londoni székhelyű – Quilliam Alapítvány igazgatója tréfásan csak annyit fűzött hozzá, hogy az IÁ azért ad ki útleveleket, mert nem akar pánikot és riadalmat a repülőterek ellenőrző pultjainál.