2024. május 6., hétfő

Jövő nyárig fedett úszómedencét kap Szenttamás

A jövő év júliusáig elkészül Szenttamáson az a fedett, 25×12,5 méteres úszómedence, amelyben majd az itt sorra kerülő 11. Vajdasági Munkásolimpia egyes sportágaiban versenyezhetnek a résztvevők. Az erről szóló szerződést a múlt héten írta alá Miroslav Vasin tartományi gazdasági titkár, Marinika Tepić tartományi sport és ifjúságügyi titkár, Tomislav Stajić, a Vajdasági Önálló Szakszervezetek Szövetségének titkára és Zoran Mladenović, Szenttamás polgármestere.

Az Elan hotel mögött épülő fedett medence tervrajzaira és a munkálatok megkezdésére a község az év végéig 24 millió dinárt, 2015-ben pedig további 50 millió dinárt biztosít. A tartományi kormány adja a medence kiépítéséhez szükséges telket, továbbá 2015-ben 110 millió dinárt biztosít annak befejezésére, hangzott el az összejövetelen.

A Szerbiai Olimpiai Bizottság döntése értelmében a 11. Vajdasági Munkásolimpia házigazdája 1999 után 2015-ben újra Szenttamás lesz. A dél-bácskai kisvárosba mintegy 3000 sportoló érkezését várják.

– Folyamatosan azon dolgozunk, hogy már az iskolai sportokon keresztül a különböző munkássportjátékokig egészséges fiataljaink, polgáraink és dolgozóink legyenek, ami a mai világban egyáltalán nem mellékes dolog. Nem a csúcsteljesítmény elérése, hanem a részvétel számít. Fontos kihangsúlyozni, hogy titkárságunk ezidáig több, mint 60 000 eurót ruházott be a teniszpályák, a különböző infrastrukturális kísérőobjektumok, az öltözők és a vizesblokkok felújításába a szenttamási község területén. Ami pedig ennél még fontosabb, az itteni diákoknak, egyetemistáknak és polgároknak, valamint az átutazó turistáknak is megmaradnak ezek az új és felújított létesítmények, így a medence is, csak a sportéletet kell kellőképpen megszervezni, és kihasználni a lehetőségeket – mondta Marinika Tepić.

Miroslav Vasin nyilatkozatában kiemelte, hogy a beruházás értéke, amelyet a tartományi kormány és Szenttamás együttesen valósítanak meg, 180 millió dinár. Hozzátette, a részletes munkatervről szóló szerződés aláírására is hamarosan sor kerül, amit a tartományi kormány elnöke, Szenttamás polgármestere és a Tartományi Nagyberuházási Alap igazgatója látnak el kézjegyükkel.

Tomislav Stajić elmondta, szakszervezeti szempontból fontos, hogy minden egyes kiépített objektum megmarad az utókor számára, továbbá, hogy azok üzemeltetéséhez új munkahelyek nyílnak.

Szenttamás polgármestere, Zoran Mladenović felszólalásában közölte, hogy a medence kiépítésével az itteni polgárok régi álma válik valóra.

– A község megközelítőleg 74 millió dinárral járul hozzá a fedett medence kiépítéséhez, ami, ha megépül, nagyban segít majd abban, hogy stratégiai partnert találjunk az Elan Hotel felújításához – mondta a szenttamási polgármester.