2024. május 6., hétfő

Elbúcsúztak a táncegyüttesek

A tizenharmadik Interetno fesztivál záróceremóniával és a táncosok fellépésével ért véget

Kedden este, miután a tánccsoportok felvonultak Szabadka központjában, kezdetét vette az Interetno fesztivál záróceremóniája. A fesztivált Takács Márta, a szabadkai Népkör MMK elnöke értékelte:

– Bűvös számhoz ért ugyan az Interetno fesztivál, de megéri kimondani. Különösen manapság, amikor oly gyorsan változik körülöttünk a világ, és nem sok rendezvény ér meg évtizedeket. Ezt szem előtt tartva, büszkén mondhatjuk, hogy a minden évben megújuló Interetno fesztivál megérte a több mint egy évtizedes létet, és még mindig tud valami újat mutatni, méghozzá a hagyományápolás jegyében. Az Interetno tehát sokat változott, de mégis megőriztük az értékeket. Egy ilyen fesztiválnak két lényeges feltétele van, egyik a profizmus, a másik pedig, hogy legyen lelke. Hiába profi valami, ha azt nem tölti meg egy lelkes csapat, ha hiányzik a lelkesedés és a szív. Hiába viszont a buzgalom és tenni akarás, ha nincs hozzá szakszerű csapat. A Népkör csapata ismét bizonyított, akárcsak a támogatók és a közönség is. Azt kívánom, hogy az Interetno továbbra is maradjon szakszerű, de legyen lelke – hallottuk Takács Mártától.

Az Interetno fesztivált Ilija Maravić, a szabadkai képviselő-testület elnöke zárta be:

– Szabadkán az elmúlt öt napban országok és kultúrák találkoztak. A világ különböző tájairól érkeztek fiatalok és barátkoztak. Ebben az öt napban kézművesmesterségekkel is megismerkedhettünk, amelyek a néphagyományokat ápolják. A borutcában térségünk borait kóstolhattuk. A gyerekek is jól érezhették magukat, külön számukra játszóház biztosított izgalmas programokat. Örömmel tölt el, hogy a szabadkai Népkör MMK ilyen jól megszervezte a fesztivált, és Szabadkán az elmúlt napokban a tánc, a zene és a barátkozás került előtérbe. Az idelátogatók megélhették a város multietnikumát, hiszen Szabadkán a különbözőség előny. Ezt ápolja és őrzi, erről ismert határon kívül is. Mondhatni, hogy városunk Európa kicsiben – mondta Ilija Maravić.

A búcsúbeszédek után megható pillanatokra került sor. Még egyszer az idei fesztivál keretében felléptek a tánccsoportok. Minden műsorszám után Bodrogi Béla, a szabadkai Népkör MMK főtitkára és a csoportvezetők ajándékokat cseréltek. A külföldi csoportok által összeállított ajándékcsomagokat ezek után kisorsolták, a nyertesek pedig a közönség soraiból kerültek ki. A táncegyüttesek vezetői búcsúszavakat is intéztek a nézőkhöz. Az idei Interetno fesztivál a téren nagy tűzijátékkal ért véget, de a fesztiválklub még nyitva állt azoknak, akik az utolsó fesztiválestén szívesen barátkoztak jó zene mellett.