2024. május 7., kedd

Ebola még kilenc hónapig?

Legalább félmilliárd dollár kellene az idei Ebola-járványt okozó halálos vírus eddig soha nem tapasztalt gyorsaságú terjedésének megakadályozására. Az ENSZ egészségügyi szervezete (WHO) szerint a kormányoknak mielőbb össze kellene fogniuk a veszélyes betegség ellen, amely ugyan Afrikában ütötte fel a fejét (februárban), és ott is szedte a legtöbb áldozatát, de a világ más kontinensein is problémát okozhat. A WHO ráadásul attól tart, hogy az Ebola-vírus akár húszezer emberben is lappanghat, a járvány pedig még kilenc hónapig is tombolhat.

Szakértők egyetértenek abban, hogy az idei a legsúlyosabb az eddigi Ebola-járványok közül. A gyilkos kór már csaknem 1552 ember halálát okozta, az ENSZ ugyanakkor mintegy háromezer fertőzöttről is tud. Afrika nyugati része a legveszélyeztetettebb, a vírus ellen harcoló országok közül pedig Libériát érte a legnagyobb csapás. A legtöbben (624-en) ugyanis itt haltak meg, és a fertőzöttek száma is a legmagasabb: 1082. A hatóságok tehetetlenek. Néhol karanténnal próbálnak védekezni, de a főváros, Monrovia egyik szegénynegyedében bevezetett intézkedés ellen a helyiek fellázadtak.

Az Ebola-vírus 1976-ban jelent meg először. Akkor is Afrikában.

A betegség az idén Guineában ütötte fel a fejét. Azóta átterjedt Libériára, Sierra Leonéra, Nigériára és a Kongói Demokratikus Köztársaságra. A legrosszabb a helyzet Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. Ez utóbbiban már három orvos is a kór áldozatává lett. Ez súlyos csapás a helyi egészségügyre, hisz Sierra Leonéban százezer lakosra csak két orvos jut.

A leginkább azonban talán Nigériában aggódnak. E 160 milliós lélekszámú ország ugyanis a legnépesebb az egész kontinensen. Nigériában a kór eddig hat emberrel végzett. A járvány terjedésének megakadályozása érdekében a kormány mindegyik iskolát bezáratta, egészen október 13-áig, az oktatási miniszter pedig elrendelte a tanárok alapos felkészítését az Ebola-fertőzött diákok kiszűrésére. Szenegált is elérte az Ebola-járvány: az ország egészségügyi minisztere pénteken megerősítette a vírus okozta első megbetegedést.

Az érintett országok egészségügyi miniszterei a héten a ghánai fővárosban, Accrában találkoztak, ahol a vírussal szembeni hatékonyabb védekezés módjáról tárgyaltak. A lázzal, fejfájással, hasmenéssel, hányással, valamint belső és külső vérzéssel járó betegség főként Afrikában fordul elő, mégis a világ egyik legrettegettebb betegsége. Talán azért, mert a Kongó mellékfolyójáról elnevezett, erősen fertőző Ebola-vírus ellen nincs orvosság, se hatékony gyógymód. A védőoltás (de nem a gyógyszer) tesztelése embereken szeptemberben kezdődik...