2024. május 8., szerda

Focistadionban a vendéglátóval

A tavalyi dániai röplabda Eb döntőjét játszották focistadionban, az idén a lengyelországi vb-n a Lengyelország–Szerbia megnyitót tartják meg ma a varsói Nemzeti stadion gyepén felállított alkalmi pályán. Ez lesz a 18. röplabda vb, amelyen 24 válogatott vesz részt a négy szakaszos tornán, a győztest pedig szeptember 21-én kapjuk meg, miután a négy legjobb gárda már 13-13 meccset játszott.

Az első szakaszban négy egyenként hat tagú csoportban játszanak, és a négy-négy legjobb jut tovább. A második szakaszban az A és D, valamint a B és C csoportok továbbjutói nyolcas csoportokat alkotnak, az első szakaszban elért eredményeket pedig a csapatok magukkal viszik. A harmadik szakaszba a csoportok három-három legjobbja jut, ahol két hármas csoportot alkotnak. Mivel csak a második szakasz csoportgyőztesei kerülnek eleve külön hármas csoportba, a többieket pedig sorsolják, lehetséges, hogy ugyanazok a triók játszanak még két-két meccset, amelyek az első és második szakaszban már megmérkőztek egymással. A hármas csoportok első kettője jut az elődöntőbe, a harmadik helyezettek pedig az 5. helyért mérkőznek.

Az 1. forduló párjai, A csoport, ma: Lengyelország–Szerbia (20.15), vasárnap: Argentína–Venezuela, Ausztrália–Kamerun, B csoport, hétfőn: Brazília–Németország, Kuba–Finnország, Dél-Korea–Tunézia, C csoport, hétfőn: Oroszország–Kanada, Bulgária–Mexikó, Kína–Egyiptom, D csoport, vasárnap: Olaszország–Irán, USA–Belgium, Franciaország–Puerto Rico.

A címet Brazília védi, négy éve Kuba volt az ezüst-, Szerbia pedig a bronzérmes. A vb-k legsikeresebbje a Szovjetunió volt 6 titulussal, Brazília és Olaszország 3-3 alkalommal nyert. Szerbia két érmet szerzett, a legjobb eredménye pedig az 1998-as második hely.