2024. május 6., hétfő
US OPEN

Jelena nagy alkalmat mulasztott el

A volt világelső három játszmalabdát hagyott ki a svájci Benčić ellen – Kiesett David Ferrer és Marija Sarapova is

Amíg a férfiaknál az első tízből csak két spanyol, a sérült Rafael Nadal és a Gilles Simontól váratlanul vereséget szenvedett David Ferrer nincs ott a US Open nyolcaddöntőjében, a nőknél a top10-et már csak a világelső Serena Williams és a fiatal kanadai Eugenie Bouchard képviseli. Vasárnap este még négyen voltak, de előbb Marija Sarapova veszített, majd Jelena Janković is követte példáját.

Caroline Wozniacki kiejtette az egyik főesélyesnek tartott Marija Sarapovát (Fotó: Beta/AP)

Caroline Wozniacki kiejtette az egyik főesélyesnek tartott Marija Sarapovát (Fotó: Beta/AP)

Jelena valójában jól kezdett a 17 éves svájci Belinda Benčić ellen, és az első játszmalabdáját 5:3-as vezetésnél hagyta ki. 5:4-es vezetésnél még két alkalma volt zárni az első játszmát, de a svájci ezeket is mentette, majd a rövidítésben ő szerezte meg a vezetést. Janković játékban visszaesett, a második játszmában gyorsan hátrányba került, ahonnan már nem tudott fordítani. A szerb veresége azt is jelenti, hogy kieshet a legjobb tíz közül, ha a dán Caroline Wozniacki a folytatásban eredményes lesz. Márpedig úgy néz ki, hogy a dán messze juthat, hisz az alsó ágon most már ő a legmagasabban rangsorolt. Caroline nagyszerű játékkal múlta felül három játszmában Marija Sarapovát, ma esélyes lesz az olasz Sara Errani elleni meccsen, és még inkább továbbjutásra számíthat az elődöntőben, hisz ott a két váratlanul negyeddöntős egyike, a kínai Peng Suaj, vagy Benčić következhet. Wozniacki, aki világelső már volt, de nagy tornát még nem nyert, amiben egyenlő Jelena Jankovićtyal és Dinara Szafinával, az idén New Yorkban ezt az űrt is betölthetné a serleggyűjteményében, különösen akkor, ha a felső ágon nem Serena jut a döntőbe.

A férfiaknál Gilles Simon és David Ferrer játszottak csaknem háromórás rangadót, amelynek hajrájában, a nagy meleg hatására, mindketten az ájulás határán jártak. A francia házi rangadón Gael Monfils váratlanul könnyen bánt el Richard Gasquet-vel, a fiatal osztrák Dominic Thiem pedig jó játékkal győzte le Feliciano Lopezt és ritkította a spanyol sorokat. Ugyanezt tette Roger Federer is, bár az első játszmát elveszítette Marcel Granollers ellen, és miután a rajton két ausztrált vert, most két spanyolt lelátóra küldhet, hisz a nyolcaddöntőben Roberto Bautista következik. Grigor Dimitrov is gyöngén kezdett a belga David Goffin ellen, de az esőszünet után a bolgár már elemében volt, és az alsó ágon ő jelenti a legnagyobb veszélyt Federerre nézve.

A jók ezt tudják

Jelena Janković: A kezemben volt a meccs, de rontottam. A jó teniszezőnők, és mi többiek között az a különbség, hogy ők a legfontosabb labdákat játsszák a legjobban.

Gilles Simon: Meleg volt és párás. Egy pillanatban azt hitem, nem bírom tovább. Akkor láttam, hogy David is szenved. Sose hittem volna, hogy csak két óra játék után mi ketten egyszerre kóválygunk a pályán.

Viktorija Azarenka: Keveset tudok Krunićról, de ha verte Kvitovát... Majd az edzőm mindent elmond, elvégre azért is fizetem.

Az éjjel a férfiaknál a Đoković–Kohlschreiber, Murray–Tsonga, Wawrinka–Robredo és Raonić–Nisikori meccsekkel kezdődött meg a nyolcaddöntő, ma pedig e szakasz további négy mérkőzése lesz műsoron Berdych–Thiem, Ćilić–Simon, Dimitrov–Monfils és Federer–Bautista párosítással. A nőknél az éjjel zárult a nyolcadöntő a S. Williams–Kanepi, Pennetta–Dellaqua, Azarenka–Krunić és Bouchard–Makarova találkozókkal, míg ma a negyeddöntő két mérkőzése következik Benčić–Peng és Wozniacki–Errani párosítással.

Comóban Viktor Troicki megnyerte a challengert, amivel 154 hely haladást jegyzett a ranglistán. A szerb azonnal benevezett a genovai chalengerre is, de a sorslásnál nem volt szerencséje, hisz a 2. kiemelt német Dustin Brownt húzta. Ugyanott Fucsovics Márton sem lehet teljesen boldog, hisz a spanyol Albert Montanesszal kezd. A brassói challengeren Miki Janković a selejtező utolsó körében az olasz Daniele Giorginit verte és táblára jutott, Peđa Krstin pedig az 1. fordulójában a román Marius Copillal találkozik.

EREDMÉNYEK

NEW YORK – A US Open 3. fordulójában, férfiak: Berdych–Gabasvili 6:3, 6:2, 6:4, Thiem–F. Lopez 6:4, 6:2, 6:3, Čilić–Anderson 6:3, 3:6, 6:3, 6:4, Simon–Ferrer 6:3, 3:6, 6:1, 6:3, Dimitrov–Goffin 0:6, 6:3, 6:4, 6:1, Monfils–Gasquet 6:4, 6:2, 6:2, Bautista–Mannarino 7:5, 6:2, 6:3, Federer–Granollers 4:6, 6:1, 6:1, 6:1. Nők, nyolcaddöntő: Benčić–Janković 7:6, 6:3, Peng–Šafarova 6:3, 6:4, Wozniacki–Sarapova 6:4, 2:6, 6:2, Errani–Lučić 6:3, 2:6, 6:0.

COMO – A challenger döntőjében: Troicki–Sörensen 6:3, 6:2.

SZUCSU – A női torna 1. fordulójában: Martić–Czink 7:5, 6:4.