2024. május 8., szerda

Magyarország hivatalos választ adott Obamának

A kormány tervei szerint 2015. január 1-jén hatályba léphet a fair bankokról, azaz a fogyasztói hitelek szabályozásáról szóló törvény – közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

Orbán Viktor a jövő évi költségvetésről szólva azt is kijelentette, hogy kormánya elutasítja a megszorításokat. „Hiába akarják a szocialisták, nem lesznek megszorítások” – mondta.

Azzal kapcsolatban, hogy Barack Obama amerikai elnök egy New York-i tanácskozáson Magyarországot is a civil társadalmat korlátozó országok között említette, a miniszterelnök úgy reagált: „Tudomásul vesszük, hogy ez a mondat elhangzott. Ennek a mondatnak mi nem találjuk a ténybeli alapját.” Jelezte azt is, Magyarország hivatalos választ adott az amerikai félnek.

A kormányfő azt is nyomatékosította az interjúban, hogy az orosz–ukrán konfliktus miatt nem kerülhet veszélybe a magyarok energiaellátása. „Jó ütemben töltjük fel” a földgázkészleteket, „nemsokára elérjük a 60 százalékot, és most ennek az ütemét gyorsítani fogjuk” – mondta a kormányfő, jelezve, hogy erről is tárgyalt a héten Budapesten Alekszej Millerrel, a Gazprom vezérigazgatójával.

A kárpátaljai magyarság autonómiáját érintő korábbi nyilatkozatával összefüggésben Orbán Viktor ismét úgy foglalt állást: a mostani magyar külpolitika azt tartja természetesnek, hogy ott, ahol a magyar közösségek autonómiát kérnek, azt meg is kapják.