Jelentős személycsere esedékes a NATO-ban. Anders Fogh Rasmussen, a katonai szövetség polgári irányítását ellátó 61 éves főtitkára ma távozik hivatalából. Az „őrségváltás” eredményeképpen a helyét (október elsejétől) Jens Stoltenberg, a volt norvég miniszterelnök foglalja el. A politikus nagyon kényes időszakban veszi át a NATO irányítását, mivel az 1949-ben alakult katonai szövetség az ukrán válság miatt feszült viszonyba került hidegháborús ellenfelével, Oroszországgal.
(Léphaft Pál karikatúrája)
A főtitkár legfontosabb szerepe a tagállamok közti konszenzusos döntések kialakítása. A szövetségben íratlan szabály, hogy a legfőbb politikai vezetői tisztséget betöltő főtitkárt európai tagállam adja, a katonai ügyek irányítását pedig mindig amerikai kapja.
A közgazdász végzettségű Rasmussen korábban Dánia miniszterelnöke volt. A NATO élére 2009-ben került, négyéves megbízatási időre, amit egy esztendővel meghosszabbítottak.
Az utóbbi fél év lehetett számára a legkeményebb, amelynek során – az orosz–ukrán válsággal összefüggésben – figyelemre méltó nyilatkozatokat tett az észak-atlanti szövetség érdekében. Rasmussen mondta ki először (augusztusban), hogy Kelet-Ukrajnában orosz agresszió történt, s emiatt szorosabb katonai együttműködést szorgalmazott Európában. A NATO szeptember elején tartott csúcstalálkozóján fontos szerepe volt abban, hogy a résztvevők megállapodtak egy új, nagyon gyorsan bevethető egység megalakításáról, új katonai támaszpontok kelet-európai létesítésről, és támogatták a tagországok védelmi költségvetésének növelését is.
Az 55 éves Stoltenberg előbb 2000 és 2001, majd 2005 és 2013 között volt Norvégia miniszterelnöke. NATO-főtitkár elődjéhez hasonlóan ő is közgazdaságtant tanult. Hírek szerint Angela Merkel német kancellár biztatására vállalta el a megbízatást, de a legerősebb NATO-tagok vezetői, így Barack Obama amerikai elnök, David Cameron brit miniszterelnök és François Hollande francia államfő is támogatásukról biztosították. Az Egyesült Államok annak ellenére állt mellé, hogy Stoltenberg ifjú korában a vietnami háború ellen tüntetett az amerikai nagykövetség előtt. A szövetségeseket az sem zavarta, hogy az 1990-es évek elejéig gyakran találkozott egy szovjet diplomatának álcázott kémmel, aki aktát is vezetett az akkor még kezdő norvég politikusról.
Stoltenberg az utóbbi időben többször is kifejtette, hogy az erős NATO nagyon fontos Moszkva meggyőzéséhez. Vlagyimir Putyin orosz elnök még nem bírálta emiatt, sőt jelezte: jó kapcsolatai vannak vele, s főtitkári kinevezésétől éppenséggel az orosz–nyugati kapcsolatok javulását várja.
Az új NATO-főtitkár nemcsak az ukrán válságot és az amiatt a hidegháborús szembenállás korszakát idéző orosz–nyugati feszültséget örökli elődjétől, hanem az Irakban és Szíriában hatalmas területeket ellenőrző Iszlám Állam ellen indított hadjárat bonyodalmait is. A támadásokba ugyanis – amerikai vezetéssel – több NATO-tag is bekapcsolódott.
