2024. május 6., hétfő

Láthatóvá tenni őket

A kishegyesi házi betegápolási szolgálat idősek és betegek számára szervezett ebédet – A szolgálat szeretne bekerülni a községi költségvetésbe – Hamarosan újabb közös program vár a felhaszná

Vasárnap délután Kishegyes község házi betegápolási szolgálata, amelyet a Nők Kishegyesi Fóruma működtet, ebéddel egybekötött, zenés barátkozást szervezett a szolgálat felhasználóinak. A község mindhárom településéről, Kishegyesről, Bácsfeketehegyről és Szikicsről érkeztek beteg és idős személyek az eseményre, amelyen összesen 82-en vettek részt. Utaztatásukat a szolgálat oldotta meg. A közös délutánon jelen volt Hallgató Imre, a községi képviselői-testület elnöke, Marko Rovčanin, Kishegyes község polgármestere, valamint a kishegyesi községi tanács és a helyi közösségek több képviselője is. A vendégeket Linka B. Gabriella, a Magyar Összefogás lista képviselője üdvözölte, és elmondta, hogy a szolgálat és a közösség a jövőben is számíthat a Magyar Nemzeti Tanács hathatós támogatására.

Az idős és beteg emberekről gyakran nem is vesz tudomást a közösség, épp ezért a házi betegápolási szolgálatnak az is célja, hogy felhívja rájuk a figyelmet, mondta el lapunknak Zsidai Erzsébet, a Nők Kishegyesi Fórumának elnöke.

– Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a házi betegápolást igénylőket ne csak egyszerű otthoni ápolásban részesítsük, hanem szellemi gondozást is kapjanak. Ugyancsak lényeges, hogy láthatóvá váljanak a közösség számára, épp ezért elvisszük őket különböző rendezvényekre is. Erre az ebédre meghívtuk a község elöljáróit is, mert fontos, hogy ők is átérezzék, mennyi ember számára van jelentősége ennek a szolgálatnak – mondta el az elnök, majd azt is elárulta, hogy leplezetlen céljuk: a házi betegápolás és a falugondnoki szolgálat kerüljön be a községi költségvetésbe. Zsidai az ebéden résztvevő politikusokat megkérte, hogy nyújtsanak számukra segítséget ennek az elérésében.

Az elnök arról is beszámolt, hogy a jövő hétvégén egy újabb izgalmas program vár a házi betegápolási szolgálat igénylőire: szombaton 65-en részt fognak venni egy palicsi kiránduláson. Ez egy komoly vállalkozás a szolgálat számára, ugyanis mikrobuszokkal és személygépkocsikkal fogják megoldani az utazást, mondta Zsidai Erzsébet.

A házi betegápolási szolgálat e hétvégi programját a Trag Alapítvány és az Amerikai Nemzetközi Fejlesztési Hivatal támogatták, a helyszínt pedig a Feketics Művelődési Egyesület biztosította.