2024. május 6., hétfő
NEMZETI TANÁCSI VÁLASZTÁSOK

A valóságos együttműködés szintjén

Csantavéren kampányolt a Magyar Összefogás – Fel kell lendíteni a falu kulturális életét
A csantavéri iskola összesen hét különböző objektumban működik (Fotó: Molnár Edvárd)

A csantavéri iskola összesen hét különböző objektumban működik (Fotó: Molnár Edvárd)

Csantavér csaknem tízezer lelket számláló település, kiváló iskolája, tevékeny művelődési egyesületei vannak, de sok még a tennivaló. Ezen a településen és az ott élő ösztöndíjas tanulóknál, nagycsaládoknál tett látogatást tegnap Hajnal Jenő, a Magyar Összefogás listavezetője, Lovas Ildikó jelölt, valamint Búrány Ferenc, a VMSZ helyi elnöke.

A VMSZ helyi irodájában Búrány Ferenc köszöntötte a vendégeket, majd Hajnal Jenő kiemelte, a bölcsődétől az óvodán keresztül az egyetemig végig szeretnék támogatni és segíteni a családokat, de kiemelt fontosságúvá válik véleménye szerint a pedagógusok megbecsültségének növelése is.

– A szülőn és gyermeken kívül a pedagógust is be kell vonni ezekbe a folyamatokba. A magyar szellemiségű oktatás fontossága mellett a legkorszerűbb eszközök beszerzése, de a szerb nyelv oktatása szintjének fejlesztésre is fontos számunkra. A jövő évben megindulhat a szerb nyelv oktatása, és a szerb magyar, magyar–szerb nagyszótár kiadása is várható. Az Újvidékre induló egyetemistáknak jó hír, hogy jövőre megnyílik az Európa Kollégium, ahol több mint háromszáz diák találhat otthonra. S nem utolsósorban arra is figyelnünk kell, hogy ebben a folyamatban azokat a fiatalokat, akik itthon tanulnak, olyan szellemiségben neveljük, hogy itthon is akarjanak maradni – mondta Hajnal Jenő.

Lovas Ildikó elmondta, egy új kezdetről beszélhetünk a csantavéri VMSZ építkezése szempontjából, az új elnök, Búrány Ferenc nagy tekintélynek örvend a helyiek körében.

– A valóságos együttműködés szintjén szeretnénk politizálni – mondta Lovas.

KIVÁLÓ ISKOLA

November elején emléktáblát állítanak az 53 elhurcolt helybeli magyar ember emlékére

November elején emléktáblát állítanak az 53 elhurcolt helybeli magyar ember emlékére

Szedlár Erika, a helyi Hunyadi János Általános Iskola igazgatónője több mint hatszáz gyermekre és mintegy hetven tanárra visel gondot. A Hajnal Jenővel és Lovas Ildikóval való beszélgetése során kiemelte, valóban két évvel ezelőtt a négy legjobb iskola közé választották a csantavérit, és diákjaik kiválóan szerepelnek a versenyeken, helytállnak a középiskolákban és egyetemeken.

– Úgy vélem, hogy amennyiben Hajnal Jenő úr kerül az elnöki pozícióra, jó ember lesz jó helyen. Érti a problémáinkat, hiszen elsősorban a tanáraink továbbképzésével van gond. Nem kapunk rá eszközöket, s így nehéz tenni. Szeretném hangsúlyozni, hogy nagyon jó együttműködésünk volt az előző MNT-tanácstagokkal is, egy dolgot javasolnék azonban, hogy a támogatásokat, pályázatokat esetleg az iskola méretét, a teljesítményt figyelembe véve osszák a jövőben – mondta Szedlár Erika.

Az iskola összesen hét különböző objektumban működik, az igazgatónő kiemelte, az óvoda épülete szorul sürgős felújításra, ami csaknem háromszázezer euróba kerülne. Ebben kérte az MNT közbejárását.

Hajnal Jenő kiemelte, fontos küldetésnek tartja, hogy tudatosítsuk a fiatalokban, hogy magyarnak lenni jó, s ezért is fontos a csantavéri iskola, amely kifejezetten magyar szellemiségű iskola.

A beszélgetés során szóltak a turizmus fejlesztésének fontosságáról is, s Hajnal Jenő kiemelte, szeretnék támogatni a nagy rendezvényeket szervező településeket is. Bátorította a csantavérieket, hogy a helyi nevezetességeket, mint a templom, vagy a Törley család, Matuska Márton, a lovasturizmus adta lehetőségeket használják ki.

SZÍNHÁZTEREM

A csantavéri színházteremben utoljára több mint négy évvel ezelőtt tartottak újévi műsort. A terem azóta üresen áll, beázott, szétfagytak a vízvezetékek. Mint azt Vörös Róberttől, a Mendicus kulturális központ elnökétől megtudtuk, a tetőszerkezet, a víz- és villanyvezeték szorul cserére. Lovas Ildikó, a Magyar Összefogás jelöltje kiemelte, az épület felújítása kapcsán már a helyszínen járt Maglai Jenő, Szabadka polgármestere és ígéretet kaptak az objektum felújítására. Annál is inkább szükség van erre, hiszen jövőre Csantavéren szervezik meg a Durindót és a Gyöngyösbokrétát, de igény lenne a színházi előadásokra, koncertekre is.

Hajnal Jenő betért a Bartók Béla Művelődési Egyesület székházába is, ahol megismerkedett a helyi szervezetek tevékenységével és aktivitásaival.

’44-ES EMLÉKTÁBLA

A művelődési egyesületek megtekintését követően Hajnal Jenő, Lovas Ildikó és a helyiek a temetőbe látogattak. Itt Kozma Boldizsár, az emléktábla állításának kezdeményezője, egy áldozat hozzátartozója kiemelte, hetven évvel ezelőtt egy őszi napon válogatás és minden előzetes eljárás nélkül elhurcoltak 53 magyart, akikről a mai napig nem tudják a hozzátartozóik, hol leltek örök nyugalomra.

– A hozzátartozók egy szál virágot sem tudnak elhelyezni. A november elején felállításra kerülő táblánál leróhatják kegyeletüket a jövőben. A tábla 2 méter magas lesz, és annak az ötvenhárom magyarnak állít emléket, akiket elhurcoltak, ma sem tudjuk, mi volt a bűnük – mondta Kozma Boldizsár.

ÖSZTÖNDÍJASOK

Lassú Csenge most kezdi az első évet a szabadkai Közgazdasági Kar marketing szakán. Nagyon örül az ösztöndíjnak, mert – mint mondta – édesapja a családfenntartó, jómaga pedig mindennap utazni fog Szabadkára az órák miatt. A Hajnal Jenővel való beszélgetése során kiemelte, minden Csantavérhez köti, így nem gondolkodik a külföldre távozásban. Véleménye szerint lesz munkalehetőség a végzettségének köszönhetően, és azt is hozzátette, hogy csapatban szeret dolgozni. Hajnal Jenő kérdésére elmondta, véleménye szerint a közösségi élet hiányzik a településnek, s szerinte az emberek gondolkodásmódján kellene változtatni, mert ha Csantavéren történik is valami, akkor is nehezen mozdulnak meg az emberek. A Magyar Összefogás listavezetője egy Sziveri János kötetet ajándékozott az újdonsült egyetemistának.