2024. május 7., kedd

„mo88m 55bayy style”

Tony Blair ellen tervezhetett merényletet egy gyanúsított

Tony Blair volt brit kormányfő ellen is merényletet tervezhetett egy brit terrorgyanúsított, akinek jórészt titkosított pere a londoni központi büntetőbíróságon zajlik. A hét elején kezdődött tárgyaláson a vád képviselője közölte, hogy a 26 esztendős, londoni illetőségű Erol Incedal autójában a rendőrség megtalálta a Blair-házaspár egyik londoni ingatlanának címét. Az ügyész szerint Incedalnak – aki mindent tagad – még nem voltak konkrét támadási tervei, de a bizonyítás szempontjából „kiemelkedő jelentőségű”, hogy birtokában volt az egykori munkáspárti miniszterelnök és felesége, Cherie Blair egyik londoni lakcíme.

A vád szerint Erol Incedal alaposan gyanúsítható azzal, hogy az indiai Mumbaiban 2008-ban elkövetett, 174 halálos áldozattal járó terrortámadáshoz hasonló nagy-britanniai merényletre készült. Az ügyész az esküdtszék tagjainak kijelentette: a vádhatóság meggyőződése szerint a gyanúsított „válogatás nélküli öldöklést” tervezett.

E gyanú alátámasztására a vád képviselői a bíróság elé terjesztették egy e-mail másolatát, amelyben egyéb kódolt kifejezések mellett a „mo88m 55bayy style” szóösszetétel is szerepel. Ez az ügyészség szerint „Mumbai-style”-ként is értelmezhető, vagyis úgy, hogy a vádlott a mumbai merénylet mintájára akart terrortámadást elkövetni. Az üzenet címzettjének kilétét nem hozták nyilvánosságra.

Incedalt egy másik gyanúsítottal együtt tavaly októberben vették őrizetbe Kelet-Londonban. A tőlük lefoglalt iPhone telefonok egyikének tokjában a rendőrség talált egy memóriakártyát, amely pokolgép készítéséhez használható információkat tartalmazott. A telefonokban fotók voltak egy londoni zsinagógáról, valamint olyan (nem részletezett) anyagok, amelyek az Iszlám Állam nevű, Szíriában és Irakban előretörő szélsőséges iszlamista milícia tevékenységének támogatására utalnak.

A kormány nemrégiben a második legmagasabb szintre emelte a terrorkészültségi szintet. David Cameron miniszterelnök az intézkedést annak idején azzal indokolta, hogy az IÁ brutalitása közvetlen fenyegetést jelent Nagy-Britannia nemzetbiztonságára. Az ötfokozatú készültségi rendszerben a korábbi „jelentős” helyett a „súlyos” kockázatra figyelmeztető riasztási szint van érvényben. Ennek hivatalos meghatározása szerint „nagyon valószínű”, hogy Nagy-Britanniát terrortámadás éri. A készültségi listán ennél már csak egy magasabb riasztási fokozat van, a „kritikus”, amelyet akkor rendelnek el, ha a kormány küszöbönálló merénylet terveiről kap konkrét értesüléseket.