2024. május 7., kedd
OLIMPIA

Koszovó előbb lesz a NOB, mint az ENSZ tagja?

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) pénteken tárgyalja Koszovó kérelmét a nemzetközi szövetségbe történő felvételéről. A svájci Montreux-ben szerdán kezdődött a NOB végrehajtó bizottságának ülése, amelynek napirendi pontjai között szerepel Koszovó kérelme, amely az utolsó, vagyis a pénteki ülésnapon lesz téma – mondta Mark Adams, a szervezet szóvivője.

A Szerbiai Olimpiai Bizottság (OKS) kedden közleményben jelezte, hogy a NOB megkapta a koszovóiak hivatalos kezdeményezését, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság teljes jogú tagja legyen.

„Olyan információnk vannak, hogy a NOB tagjai ezúttal készen állnak arra, hogy támogassák a kezdeményezést, annak ellenére, hogy az illetékes állami intézetekkel folytatott együttműködés során többször is ragaszkodtunk hozzá, hogy ezek az aktivitások elfogadhatatlanok. Koszovó teljes jogú tagsága precedenst teremtene, hiszen a közelmúltban nem volt példa hasonlóra, ugyanis nem volt rá példa, hogy egyetlen egy olimpiai bizottság sem lett úgy a NOB tagja, hogy előtte ne nyert volna felvételt az Egyesült Nemzetek Szervezetébe” - írta közleményében az OKS.

A NOB igazgató bizottságát a szervezet elnöke (a német Thomas Bach), a négy alelnök (Nawal El Moutawakel, Craig Reedie, John Coates, Zaiqing Yu) és a tíz tag (Gunilla Lindberg, Ching-Kuo Wu, René Fasel, Patrick Joseph Hickey, Claudia Bokel, ifj. Juan Antonio Samaranch, Szergej Bubka, Willi Kaltschmitt Luján, Anita DeFrantz, Ugur Erdener) alkotja.

FRISSÍTVE:

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága szerdán ideiglenesen elismerte Koszovót. A NOB a teljes tagságról majd a decemberi, monacói közgyűlésén dönt. Ha ez is megtörténik, akkor a 2008-ban függetlenné vált ország 2016-ban, a riói olimpián már önálló csapattal indulhat.