2024. május 7., kedd

Kijavították a zebrákat Óbecsén

Áprilisban új felfestéseket kaptak az óbecsei utak, de a kivitelezők munkája nem volt kifogástalan. Óbecse központjában több helyütt összefolytak az útra felfestett szaggatott vonalak, amelyek közül némelyik ráadásul görbére is sikeredett. A közel egymillió dináros felfestési munkát a belgrádi Metroparking és Roadline vállalatok végezték. Ők azt állították, a hibákra azért keletkeztek, mert egyik alkalommal meghibásodott a gépük.

Sok helyen a zebracsíkok rövid időn belül kifakultak, a kivitelezők a napokban ezeket végül átfestették.

– Felelősségteljesen és lelkiismeretesen végezzük a munkánkat, ezért is javíttattuk ki a korábbi hibákat. Bár a kivitelezési problémákat mi is észleltük, a sajtó és az ellenzék fokozott aggodalma miatt az Építésügyi Igazgatóság hat hónapon belül kifogással élt, így a belgrádi cégek kijavították a felfestéseket – jelentette ki Goran Matić igazgató.

A tavaszi malőrre most már csak az útfelező vonalak emlékeztetnek néhány helyen…