2024. május 6., hétfő

Egészségnap Zentán

Szombaton egészségnapot tartanak Zentán. Reggel 9 órától kerül sor a Művelődési Ház kiállítási termében az egészséges termékek bemutatójára. Tönkölybúzából, kecsketejből, mézből készült termékek kerülnek az érdeklődők elé, bemutatják a stevia természetes édesítőszert, biotermények kiállítása lesz megtekinthető, hidegen sajtolt olajokat, magvajakat mutatnak be, homoktövisből készült termékekkel, biokozmetikumokkal stb. ismerkedhet a közönség. Táplálkozási tanácsokkal látják el az érdeklődőket, szó lesz a Bach-virágterápiáról, saját gyógyító mandalákat készíthetnek gyerekek és felnőttek egyaránt.

10.30 és 11.30 között frissen készült gyümölcs- és zöldséglé kipróbálása következik, 13.30-kor pedig szolidaritási séta indul a Művelődési Háztól a Tisza-parti sétányon át a Méltóság mezeje emléktáblához a rákellenes küzdelem hónapja jegyében.

15 órakor Múltbéli sérelmeink: betegségünk forrása? címmel dr. Linka Beáta természetes gyógymódok tanácsadó előadását hallgathatják meg az érdeklődők. Az előadás résztvevői között értékes ajándékokat sorsolnak ki dr. Linka Beáta, Kovács Andrea és Máté Csilla felajánlásával.

A rendezvény szervezője a Nem Vagy Egyedül – Tisza Menti Rákellenes Egyesület.