2024. május 6., hétfő

Anya dolgozni kezd...

Bölcsőde, nagyszülő vagy bébiszitter vigyázzon a gyerekre? – A szülőnek is fel kell készülnie lelkileg az elválásra

Senkinek sem könnyű, annyi biztos. A szakértők szerint azonban a gyermek vívja a nagyobb harcot, a szülő pedig úgy segíthet, ha hiszi, hogy gyermeke jó helyre kerül, biztonságban tudhatja, akkor is, ha nem vele van. Ha örömmel viszi a bölcsődébe a gyermeket, s természetesen, ha nem beszoktatás nélkül hagyja ott. Bálizs Jutka zentai pedagógus volt a vendége a szabadkai Exspecto Mentálhigiéné Alapítvány Manókuckó baba-mama-papa klubjának, ahol Anya dolgozni kezd címmel tartott előadás.

– A bölcsődés életkor még nem az a szakasz, amikor a gyermeknek közösségben kellene lennie. De nyilván a munkába állás megköveteli azt, hogy a gyermeket biztonságba helyezzük – magyarázta Bálizs Jutka –, a bölcsőde pedig állami intézmény, amely ellenőrzés alatt áll.

 HOGYAN ZAJLIK A BEILLESZKEDÉS?

– A bölcsődei beilleszkedés a szülők beilleszkedésével kezdődik véleményem szerint: érzelmileg fel kell készülnünk arra, hogy egy idő után el fog tőlünk szakadni a gyermekünk bizonyos időszakra. Ezért is jó, hogy ha legelőször mi kezdünk megbarátkozni a gondolattal, hogy a gyermekünk nem lehet velünk egész nap, új környezetbe kerül, ismeretlen emberek közé. Az a tapasztalatom: ha a szülőkben megvan a biztos érzés, hogy jó helyre kerül a gyermekük, akkor a kicsiben is előbb lezajlik a beilleszkedés. Zentán ez úgy valósul meg, hogy már június végén tartunk egy találkozót a szülőkkel, akiknek a gyermekei szeptemberben bölcsődések lesznek. Elmondjuk, hogy milyen a bölcsőde, hogy ott törődés, foglalkozás is zajlik. A szülők megismerkednek a gondozókkal, augusztusban pedig tartunk barátkozós napot, amikor mindenki ott van. Két napig ismerkedünk. Szeptemberben, az első héten pedig a szülő vagy valaki a hozzátartozók közül jön a gyermekkel együtt, ott vannak egy órát a nap különböző szakaszaiban. Az első héten az óvónőknek az a feladatuk, hogy megpróbáljanak közelebb kerülni a gyermekekhez. A szülő pedig hagyja, hogy másokkal is kapcsolatot létesítsen. A második hét első napján tizenöt percre ott hagyják a csemetét, de mielőtt a gyermek még elkezdené hiányolni a szülőt, együtt hazamennek. Azért fontos ez, hogy úgy menjen el a kicsi első nap a bölcsiből, hogy nem sír. S ez az idő fokozatosan hosszabbodik. A negyedik héten szoktuk javasolni, hogy próbáljuk meg az ottalvást, de hamarabb semmiképp sem – mondta a pedagógus.

 MEG KELL BÍZNUNK AZ ÓVÓNŐBEN

– Úgy látom, hogy a gyermekre sokkal nagyobb feladat hárul, ki kell szakadnia a megszokott környezetből, el kell fogadnia ismeretlen személyeket, meg kell szoknia azt, hogy a figyelem, a szeretet megoszlik. A szülőnek az a feladata, hogy bizalommal legyen a nevelő, az óvónő iránt. Beilleszkedési nehézségek, az adaptációs fázisból eredő kellemetlenségek természetesen vannak, az anyukák sírnak a folyosón, a gyerekek pedig talán egy picit benn. Lehetnek olyan gondolataink, hogy „mi lesz a gyermekemmel, ha nem fog enni, nem fog aludni”. Ez hozzátartozik a beszoktatáshoz. Hasznos tájékoztatni az óvónőket, hogy hol tart a gyermek az önállóságban, milyen szokásai vannak, mit nem eszik stb. Így mielőtt az óvónő találkozna a gyermekkel, már van róla egy csomó információja. Szoros együttműködés legyen a szülő és az óvónő között!

Én azonban nemigen láttam még olyan bölcsődést, aki ne evett volna. Előfordulhat, hogy nem akar aludni, nem is szoktuk javasolni, hogy ott aludjanak rögtön. Előfordulhat az is, hogy az első napokban az újdonság, a játékok, környezet elvonja a figyelmét a gyermeknek a lényegi dolgokról, vagyis arról, hogy őt ott hagyják, hogy rajta kívül még vannak tízen, hogy ott egy ismeretlen néni. A második harmadik héten döbben rá, hogy ott hagyták, hogy szabályok vannak, és minden más, amit ő eddig megtapasztalt. A gyermeknek nem egyszerű elfogadni az ismeretlen személyt, azt, hogy megváltozik a napirendje. Semmiképp sem javaslok előkészítést otthon, inkább önmagunkat készítsük fel, hogy kibírjuk: nem velünk van egész nap, mást is fog szeretni, ragaszkodni fog a nevelőhöz, odabújik hozzá, meg tudja nyugtatni, el tudja altatni, ringatni. Persze a beszoktatás attól is függ, hogy milyen személyiségjegyeket hordoz a gyermek, illetve milyen tapasztalatai vannak. Akadt olyan ovisunk, aki másfél évig ült az óvónő mellett, nem sírt, készülődött. Ez függ a gyermek jellemétől. Ne akarjunk erővel másvalakit csinálni a gyermekünkből!

Ha a gyermek még szopizik, semmiképp sem javasoljuk, hogy szoktassák le, csak szervezzék át a rendet, ne délelőtt tízkor legyen a megszokott szopizás!

Ha nem szükséges minden nap vinnünk oviba, attól függetlenül legalább heti háromszor vigyük el, vagy egyáltalán ne tegyük! Máskülönben nem fogja érteni, minden alkalommal idegen lesz neki. Ha hetente egyszer visszük, a beilleszkedést mindig elölről kezdi majd.

Természetes reakció az is, ha a gyermek elutasítja a nagyszülőket a beszoktatás időszakában. Normális reakció ez, senki mást nem akar maga körül, csak a szüleit. Csordultig van közösségi élettel, a gyermeknek az megterhelő, vissza szeretne térni a megszokott nyugalmába. Amikor majd ezen a kimerítő időszakon túl van, visszaállnak a mamás napok. Meg kell magyarázni a nagyszülőknek, hogy ez átmeneti időszak.

 HA KISTESTVÉR VAN OTTHON...

Ha van otthon egy testvér, akkor ügyeljünk arra, hogy a nagyobb gyermek ne érezze úgy: őt ott hagyják, meg akarnak szabadulni tőle. Ha az óvodás kisgyermek tudja, hogy otthon van egy kistestvér és az anyuka, akkor nyolctól délig bőven elég ott hagyni a gyermeket. Akkor kezd azon gondolkodni, hogy ki akarja túrni a testvér abból a szimbiózisból, amiben eddig az anyukával élt.

Ha megtehetjük, persze a nagyszülő vigyázzon rá, de ez attól is függ, hogy a nagyszülő és a szülő hogyan érti meg egymást. Ha nincs konfliktus, háborítatlan egyetértés, akkor nem kérdés, hogy a gyermeknek jobb helye van a nagyszülőknél.