2024. május 6., hétfő

Fejleszteni kell a külkereskedelmi kapcsolatokat

Tegnap Péterrévén tartottak kihelyezett konzuli fogadónapot

A VMSZ péterrévei helyi szervezetének szervezésében tegnap hatodik alkalommal tartottak Péterrévén kihelyezett konzuli fogadónapot, amelyen Menyhárt Attila konzul és a szabadkai főkonzulátus munkatársai több mint nyolcvan kérelmet vettek át. Menyhárt Attila elmondása szerint a magyar külpolitika új stratégiájának a középpontjába a külkereskedelmi kapcsolatok fejlesztése, a magyar kis- és középvállalatok piacszerzése kerül, de az egyszerűsítési honosítási eljárás folyamata ezzel természetesen nem áll le.

– Mi továbbra is várjuk az ügyfeleket Szabadkán és a kihelyezett konzuli fogadónapokon. Annak, aki Szabadkára jelentkezik be telefonon, egy-három napon belül tudunk időpontot adni. Magyarországon nem gyorsabb az eljárás, sőt azok között, akik ott adják át a kérelmet, szúrópróbaszerűen szabadkai nyelvi meghallgatásokat kérnek, ezért tovább is eltarthat az eljárás. A nyelvtudást továbbra is szigorúan ellenőrizzük – hangsúlyozta a konzul.

Egyes információk szerint vannak olyan vajdasági települések, ahol pénzért árulják a kérelmi nyomtatványt, és pénzért nyújtanak segítséget a kitöltéshez is. Menyhárt Attila felhívta a figyelmet arra: a kérelemért nem kell fizetni, az ingyenesen letölthető vagy a CMH irodákban igényelhető, és ezekben az irodákban, illetve a VMSZ helyi szervezeteinél a kérelmezők ingyen kapnak segítséget a kitöltéshez is.

Péterrévén a tervek szerint az idén még egy alkalommal szerveznek kihelyezett konzuli fogadónapot.