A tizenöt város közül, ahol az országos statisztikai intézet figyelemmel követi az átlagfizetés és a fogyasztói kosár arányát, a legutóbbi adatok szerint Nagybecskerek és Leskovac mellett Szabadkán a legnehezebb megélni. Ezekben a városokban a legnehezebb azoknak, akik dolgoznak és munkájukért fizetést is kapnak. Szabadkán az átlagfizetés 41 338 dinár, míg a megélhetéshez 70 431dinárra lenne szükségünk. A helyzet azonban korántsem ilyen egyszerű, azzal ugyanis a statisztikákat készítők is tisztában vannak, hogy ezt az átlagot tovább „rontják” azok, akik nem kapják meg rendszeresen bérüket, esetleg munkanélküliek.
Tehát Szabadkán nehéz megélni. Nemcsak annak, aki munkanélküli – nekik nyilván még nehezebb –, hanem annak is, aki mindennap eljár a munkahelyére és esetleg megkeresi az átlagfizetést. Márpedig nagyon sokan vannak, akik minimálbérért dolgoznak és még többen, akik még annál is kevesebbért.
Olvasóink közül is minden bizonnyal a kisebbséghez tartoznak azok, akik megengedhetik maguknak, hogy havonta hetvenezer dinárt költsenek a háztartás költségeire, vagyis rezsire, konyhára, ruházkodásra, egyébre.
Szabadka mindig is drága város volt. Előfordul, hogy Újvidéken, Belgrádban fele annyiért hozzájuthatunk egy-egy ruhadarabhoz, cipőhöz, ráadásul a választék is jóval nagyobb. De amikor Újvidéken 90 dinárért lehetett hamburgert venni a gyorsétkezdékben, Szabadkán 150–180 dinárt is elkértek ugyanazért. Beszélhetünk akár a tömegközlekedésről is, ami évekig drágább volt, mint a nagyobb várásokban, s ha ugyanannyiba is került, nem nyújtotta ugyanazokat a lehetőségeket, a buszok óránként és nem negyedóránként közlekedtek. Ez csak néhány példa, amihez sorolhatnánk a száz eurós albérleteket, amennyiért már Újvidéken, Szegeden, nagy egyetemi városokban is lehet lakást bérelni.
Szabadka mindig furcsán próbál lépést tartani a nagyvilággal. Száz évvel ezelőtt óriás objektumokat épített, „nagyot álmodott” szokták mondani, s hasonlóképpen próbál lépést tartani ma is, csak éppen nem tudja sikerre vinni az álmait. Nem találja a siker kulcsát.
Nem csoda, ha a fiatalok más várost, s rosszabb esetben más országot választanak maguknak, ahol ugyan sokkal többet dolgoznak, s olyan helyeken, ahol talán itthon nem is vállaltak volna munkát. De a hosszú éveken át tartó nélkülözés után talán érthető, hogy ha rövid távon is, de örülni tudnak annak, hogy néhány euróért tudnak maguknak új ruhát és cipőt venni, el tudnak járni szórakozni, mert van rá pénzük és mert van hová.
Szabadkán nehéz a megélhetés, nehéz a maradás, mert nincs pénz, s ha lenne sem lenne hol elkölteni.
