2024. május 6., hétfő
SAKK

A norvég sajtó és Kaszparov is Carlsent dicséri

A norvég sajtó és Garri Kaszparov is dicshimnuszt zeng a sakkvilág régi-új világbajnokáról, Magnus Carlsenről, aki vasárnap megvédte címét indiai kihívójával, Viswanathan Ananddal szemben a Szocsiban rendezett párosmérkőzésen.

„A diadal jól jellemzi azt a fejlődést, amelyet a Carlsen-korszak hozott a sakk világába” – írja az Aftenposten.

„Nehéz csata volt. A mostani párharc keményebb volt, ezért a siker íze is édesebb” – kommentálta győzelmét a 23 éves Carlsen, aki tavaly 6,5-3,5-ra verte meg Anandot, idén pedig 6,5-4,5-re nyert.

Az ex-világbajnok Garri Kaszparov, aki korábban edzője is volt a norvég játékosnak, példátlan tehetségnek nevezte egykori tanítványát.

„Bobby Fischer és Anatolij Karpov kombinációja. Rendelkezik a Karpovra jellemző precizitással és Fischer elszántságával” – fogalmazott Kaszparov.

Az ismét legyőzött Anand is elismerte, hogy a jobb sakkozó diadalmaskodott.

„Szorosabb volt, mint tavaly, de be kell látnom, hogy jobban játszott, mint én” – mondta a 44 esztendős indiai nagymester.

A szakértők szerint nem valószínű, hogy a következő alkalommal is ez a két sakkozó csap majd össze egymással a sportág trónjáért, sokkal inkább azt várják, hogy a mindössze 22 éves olasz Fabiano Caruana lesz „Magnus király” következő kihívója.