2024. május 6., hétfő

Tiltakoznak az ingatlanadó emelése miatt

A VMSZ adai frakciója szerint a községi tanács nem határozhat az adóemelésről a községi képviselő-testület helyett

A Vajdasági Magyar Szövetség adai képviselő-testületi frakciója a jövő évi ingatlanadó növelésének mértékét és módját bírálta szerdai sajtótájékoztatóján. Világos Tibor, a VMSZ frakcióvezetője és Bálint Ferenc frakciótag, aki a Szerbia Egyesült Régiói pártszövetség képviselője a testületben, felháborítónak és elfogadhatatlannak tartják az adóemelést. Világos Tibor elmondta, hogy Ada község önkormányzata törvénysértő és sutyi módon hajtotta végre az adóemelést, amellyel nem tudnak egyetérteni, és ennek a következő képviselő-testületi ülésen hangot is adnak.

– A községi tanács ugyanis úgy gondolta, hogy átveheti a községi képviselő-testület szerepét, és a következő évi, ingatlanokról szóló adót ők határozhatják meg – magyarázta Világos Tibor. – Azt tudni kell, és ez már megjelent a 26. hivatalos lapban is, hogy azok a rendelkezések és előírások, amelyekre a helyi önkormányzat hivatkozik, az ideiglenes finanszírozásról szólnak. Ez alapján ők november végén nem hozhatnak ilyen döntést. Ezt a döntést akkor hozhatnák meg, ha a folyó év végéig nem lenne községi képviselő-testület, valamint nem lenne meghatározva a következő évi költségvetés. A községi tanácsnak egyáltalán nem ez a hatásköre – közölte többek között a frakcióvezető.

Bálint Ferenc községi képviselő azért is felháborítónak tartja a lakóingatlanokra kirótt 10 százalékos adóemelést, mert az állami megszorítások miatt megkurtították a nyugdíjakat, és leveszik a közalkalmazottak bérét is. Mint mondta, véleményük szerint ez nem más, mint az emberek zsebében való turkálás, amit nem kellene megengedniük.

A községi képviselő elmondta azt is, hogy a helyi önkormányzat által a nyugdíjasoknak biztosított ingyenes tüdőgyógyászati és rehabilitációs szakorvosi rendelés gyakorlatilag nem jelent semmit a többségnek, miután szinte mindenki szív- és érrendszeri betegségekben szenved, vagy diabétesszel küszködik.