A csodavárásról, a téli ünnepkör szépségeiről a gyermek szemszögéből beszélt a szabadkai Exspecto Mentálhigiéné-alapítvány Manókuckójának előadásán Ricz Dencs Tünde mentálhigiénés szakember. Mit meséljünk a gyermeknek a Mikulásról, Télapóról, Jézuskáról? Kinél töltsük az ünnepeket? Hogyan csináljuk, hogy mindent jónak lássunk, és ne rohanásban teljenek a napok?
„Nézd csak, nem győzhetlek meg, mert a csoda legfőbb ismertetőjele, hogy csodálatos – nem lehet bizonyítani, mint egy élettani tényt, nem lehet fényképezni, sem előre, mennyiségtani törvények szerint megjósolni és kiszámítani. A csoda megnyilatkozási formáit sem könnyű mindig érzékelni: nem jár mindig két lábon, nem lehet fényképezni, nincsenek telekkönyvi, sem anyakönyvi adatai. A csoda, egészen egyszerűen, megnyilatkozik – s néha csak sokkal később értjük meg, mi volt a csoda, hogyan avatkozott életünkbe, s mi volt e beavatkozásban a természetfölötti és csodálatos.” (Márai Sándor)
KÉSZÜLŐDÉS, VÁRAKOZÁS
– Hogyan segíthetjük a gyermekeinket abban, hogy az a fajta csodavárás, ami őket jellemzi, és a gyermeki lét természetessége is fennmaradjon, és általuk mi magunk is vissza tudjuk csempészni a saját életünkbe? A téli ünnepkör idején egy csomó olyan alkalom van, amikor lehet ebben valamilyen tapasztalást nyerni. Azt gondolom, hogy egy kicsit az egész téli ünnepkör újraértékelődött, amikor megszületett a fiam – kezdte előadását Ricz Dencs Tünde.
– Nyilván előtte is voltak izgalmas és szép karácsonyaim, de onnantól kezdve azt is végig kellett gondolnom: milyen üzenetet kap arról, hogy mi az ünnep? Sokat beszélgettünk erről a férjemmel, hogy mi lesz a közös karácsonyi történet, amiben ő fel fog nőni. A legfontosabb talán az, hogy mielőtt megszületik a gyermek, a párnak legyen egy közös karácsonyi története. A Jézuska hozza-e a fát, vagy együtt díszítjük, a Télapó hová érkezik, a Mikulás láthatatlan-e? Érdemes ezeket a dolgokat megbeszélni, mielőtt a gyermek felteszi a kérdéseket, mert fontos, hogy ezekre hiteles és autentikus válaszokat kapjon. Az ünnepkör csúcspontja a karácsony, de azt gondoljuk, hogy élettanilag sokkal fontosabb az odáig vezető út, a készülődés. Megtaníthatjuk a gyermekeinket arra, hogy miként várjuk az ünnepet, mindezzel elkezdjük az örömteli feszültségnövelést. Advent időszakában beszélgethetünk arról, hogy mi fog történni, hogy majd lesz egy karácsonyfánk. Lehet rajzolni is. Mindenképpen az az izgalmas ebben az időszakban, hogy egy csomó dolgot lehet együtt csinálni. S ez a december nem attól lesz más, hogy karácsony van, hanem hogy együtt vagyunk, együtt készülődünk, együtt sütjük a mézeskalácsot. Ha el tudjuk engedni a tökéletesség utáni vágyunkat, hogy a kalács pont úgy süljön, pont olyan rend legyen, és minden olyan gyorsasággal haladjon, mint ahogyan korábban, akkor élvezni tudjuk ezeket a pillanatokat.
AJÁNDÉKOZÁS – SOHA NE BÜNTESSÜNK!
A készülődés olyan örömteli feszültséget szül, ami az ajándékozásban csúcsosodik ki. A hangsúly persze nem a nagy ajándékokon van. Ezt irányítani is lehet. El lehet mondani, hogy a Jézuskának az idén nincs túl sok pénze, a gyerekek abszolút partnerek tudnak ebben lenni. Azt tapasztaljuk, hogy a szülők elkezdtek azzal nevelni, hogy aki rossz, az nem kap ajándékot. Ezt soha ne tegyük! Az ajándék, bármelyik ünnep kontextusában, ne legyen nevelés eszköze! Olyan mélységű csalódást okozhat ez a gyermeknek, amivel egy nagyon fontos dolgot károsítunk benne.
MEGMONDJUK-E A „NAGY IGAZSÁGOT”?
– Megmondjuk-e, kiktől ered az ajándék, fedjük-e fel a kvázi nagy igazságot, vagy építsük fel a mítoszt a Télapóról, Jézuskáról, Mikulásról? A gyermek gondolatvilága teljesen más, mint a felnőtté. A gyermeki gondolkodásban minden lehetséges. Úgynevezett mágikus gondolkodásuk van: a kispárna lehet hegy, a gyufásdoboz autó, minden mindenből adódhat, átváltozhat.
Ez igazából a kettős tudat, ami különleges módon sűríti a valóságot és a képzeleti világot. Ebbe jól illeszkedik a karácsony, és a Mikulás, a Télapó meg a Jézuska is. A gyermek nem gondolja végig, miként is lehetséges, hogy egy éjszaka alatt a földkerekség összes gyereke kap ajándékot. Egészen sokáig ebben az állapotban kell őt tartani. Van egy szép történet erre. A pszichológus megkérdi a gyerekeket: mit szeretnének a Mikulástól? Az egyik erre azt mondja nagy, kikerekedett szemmel, hogy „képzelje el pszichológus néni, a Zolika azt mondta, nincs is Mikulás. De én azt gondolom, hogy van, és ezt meg ezt fogom kapni tőle.” A beszélgetést pedig ezzel zárja: „Nagyon sajnálom a Zolikát, hogy hozzá nem jön majd a Mikulás.”
Nyolc-kilenc éves korukra jutnak el arra az érettségi szintre, hogy elkezdjék a világot logikai összefüggésében értelmezni, s látni fogják, hogy ez időben, térben nem lehetséges. Ha visszagondolunk a mi felismerésünkre, akkor az mindig olyan szomorú. Azt szoktuk tapasztalni, hogy ha több gyermek van a családban, akkor az idősebb szövetkezik a szülőkkel, s kérleli őket: a kisebb gyereknek még ne mondják el, hadd higgyen még benne! Ettől nem szabad és nem kell megfosztani a gyerekeket. A csodáról lehet vallási kontextus nélkül is beszélni. Mindenki a saját meggyőződése szerint alakíthatja a dolgokat. Az ideális persze az lenne, ha apuka és anyuka ugyanazt gondolná.
„TAVALY IS NÁLUK VOLTATOK...”
Feszültség forrása lehet, hogy kinél töltsük a karácsonyt, és hogy kihez mikor és mennyi időre menjünk. Ebben picit elveszhetnek a gyermek szempontjai. Azt gondolom, hogy ebben az időszakban az a fontos, hogy a gyermek jól legyen. Ha végigturnézzuk a várost, abból a gyermek azt érzékeli, hogy a karácsony arról szól, hogy autóban ülünk, kiszállunk helyeken, ahol sok ajándékot kapunk, aztán megint autóba ülünk. Ilyenkor érdemes a családdal megbeszélni azt, hogy amíg nagyobb nem lesz, ne legyen olyan sok látogatás. Határozzuk el, melyik nap legyen az az egy nap, amikor megyünk vagy hozzánk jönnek! Amit mi közvetítünk a karácsonyról, az fog megmaradni a gyerekben. A karácsony a szeretet ünnepe is, a gyermekek számára a szeretet kb. tízéves korukig azt jelenti, hogy „engem szeretnek”. S az a felnőtt képes szeretetre, akit mindig feltétel nélkül szerettek. Ezzel tudjuk megalapozni, hogy olyan felnőtté váljon, aki képes szeretetet adni és befogadni. Ha ezt sikerül elérnünk, akkor olyan sok mindenben már nem tévedhetünk.
