Sorozatunk elérkezett azokhoz a versenyzőkhöz, akiknek Formula–1-es története még nem teljes, hiszen jelenleg is küzdenek az újabb világbajnoki címekért. Az öt aktív bajnok közül Fernando Alonso az, aki a leghosszabb ideje próbál ismét feljutni a csúcsra, és az általános vélekedés szerint mindenki másnál jobban megérdemelné az újabb sikert.
Érkezése előtt Spanyolország nem tekinthetett vissza különösebb eredményekre az F1-ben, és Alonso is még csak hazája 10. képviselője volt a sport történetében 2001-ben, amikor debütált a sereghajtó Minardival. A háttérben azonban már ekkor, 19 évesen is jó kapcsolatai voltak, hiszen az akkori Benetton, későbbi Renault csapatvezetője, Flavio Briatore karolta fel, aki nagy terveket szövögetett vele. Első szezonjában a mezőny végén még aligha tudott feltűnést kelteni, viszont ez fontos volt számára abban, hogy az élmezőnyt övező rivaldafénytől távol szerezzen tapasztalatot a versenyzésről.
2002-ben a tanulás újabb szintje következett, hiszen az évet tesztpilótaként töltötte a Renault-nál, miközben Briatore már készítette a helyet védence számára az egyik 2003-as autó ülésébe, amit Jarno Trulli oldalán meg is kapott. Bár még mindig csak 21 éves volt, Alonso rendkívül felkészülten állhatott fel a rajtrácsra új csapatával, amelynek remek időzítéssel sikerült felerősödnie is, így a Renault pilótái az egész szezon során az élmezőny közvetlen üldözői lehettek. Az istálló azonnal mindenkit meglepett, hiszen már a szezon második futamon, Malajziában kisajátították az első rajtsort Alonso vezetésével, aki ezt másnap egy harmadik helyezésre, azaz első dobogójára válthatta.
Hogy milyen gyorsan változnak a dolgok a Formula–1-ben, azt jól példázza, hogy első nagy sikere után mindössze két héttel a spanyol egyik legfájdalmasabb pillanatát is átélte. A nagy esőben rendezett Brazil Nagydíjon hatalmasat bukott, amikor az interlagosi pálya utolsó kanyarja előtt beleszaladt a pillanatokkal korábban ugyanott kicsúszó Mark Webber autójának törmelékeibe. A Renault-ból nem sok maradt, miután mindkét oldalon nekicsapódott a falnak, és bár a nehezen lábra álló Alonsót azonnal kivizsgálásra vitték, neki nem esett komoly baja. Emiatt azonban emlékezetes módon hiányzott a díjátadóról – hiszen a balesetek miatt ekkor félbeszakított versenyen újabb harmadik helyet szerzett.
A spanyol a továbbiakban is bizonyította, hogy folyamatosan számolni kell vele, és ennek megfelelően már a győzelem sem váratott sokat magára. Még ugyanabban az évben a Magyar Nagydíjon mutatott be kissé váratlan erőfölényt, hiszen az első rajthelyről simán megnyerte a versenyt, és csupán egy hónappal 22. születésnapja után a sport akkori legfiatalabb futamgyőztesévé vált.
2004-ben a Renault továbbra is hasonló erőt képviselt, ekkor azonban a győzelem csak a másik autót vezető Trullinak jött össze. Alonso számára viszont mégis kulcsfontosságú volt ez az idény, hiszen míg az olaszt az év vége előtt elküldték, ő meg tudta szilárdítani kapcsolatát az istállóval, és kiharcolni magának azt az első számú státuszt, amelyhez a mai napig ragaszkodik, és amely azóta is segít neki abban, hogy elhomályosítsa aktuális csapattársait.
A következő szezonra elsősorban a gumiknak köszönhetően átrendeződött az erősorrend a mezőnyben, az elmúlt éveket uraló Ferrari visszaesett, a Renault viszont az élre tört. Alonso így váratlanul a bajnoki csatában találta magát a valamivel gyorsabb, de jóval megbízhatatlanabb McLaren ellen, és éppen ez a következetesség gondoskodott róla, hogy Kimi Räikkönen helyett az év végén első alkalommal őt koronázzák bajnokká. 2006-ban a Renault az élen maradt, fő ellenfelük azonban ekkor már a Ferrari és Michael Schumacher volt, és bár a szezon hajrájában a némettel többször is kibabrált a technika, Alonso a megérdemelt címvédéssel nyomatékosította, hogy végleg eljött az őrségváltás ideje az F1-ben.
Ekkorra már 15 futamgyőzelem állt a neve mellett, de a hirtelen jött sikerek mellett sem mentek mindig jól a dolgai. Azon ritka alkalmakkor, amikor csapattársa, Giancarlo Fisichella gyorsabb volt nála, a szerinte „ellene dolgozó” csapatot kritizálta, és hibákba hajszolta magát, míg 2006-ban Monzában kijelentette, hogy számára a „Formula–1 többé nem sport”, miután egy tényleg véleményes feltartás miatt büntetést kapott. Mindemellett már 2005 végén bejelentette, hogy a 2007-es szezonra a McLarenhez szerződik, bár ez végül nem volt akadálya annak, hogy a köztes évben is a csúcsra vezesse a Renault-t.
Új csapatánál azonban nem találta meg azt a boldogságot, amire vágyott. Újonc csapattársa, Lewis Hamilton ugyanis bombaformában debütált, a kezdetektől harcban volt vele a győzelmekért, a McLaren vezetősége pedig nem volt hajlandó megadni a vágyott kiemelt státuszt a kétszeres bajnoknak, így a köztük lévő viszony hamar és nagyon csúnyán elmérgesedett. Mindez olyan szituációkat szült, mint amikor Alonso szándékosan feltartotta Hamiltont a bokszban a hungaroringi időmérőn, eközben pedig részben bosszúból kulcsszerepet játszott a McLaren és a Ferrari között akkoriban kirobbant kémkedési botrányban is, aminek végén a csapatra súlyos pénzbüntetést szabtak ki, és a konstruktőri bajnokságból is kizárták őket. Alonso a feszült viszonyok mellett is szerzett négy győzelmet, de a szezonzárón ő is és Hamilton is lecsúszott az egyéni címről, amit nevető harmadikként Räikkönen és a Ferrari zsebelt be.
Nem volt kérdés, a nagy ígéretekkel beharangozott partnerség egy év után véget ért, és Alonso visszament a leszállóágba került Renault-hoz, ahol két éven át csak két győzelem ütötte a markát, melyek egyikéről, a 2008-as szingapúriról ráadásul egy év távlatából kiderült, hogy a csapat „megrendezte” azt, vagyis a másik pilótájukat, ifjabb Nelson Piquet-t szándékos balesetezésre kérve taktikázták ki Alonso sikerét. A spanyol lépteit övező újabb botrány darabokra szakította az istállót, ő maga pedig 2010-re a Ferrarihoz dobbantott.
A legendás olasz alakulatnál nem is lehetett más a cél, mint a bajnoki címek, és az együttműködés nem is indult rosszul, hiszen már piros szerelésben teljesített első futamát megnyerte, ám a csapattal töltött idejére rányomta a bélyegét a Red Bull dominanciája. Legerősebb éveiben, 2010-ben és 2012-ben az esélyekkel dacolva az utolsó versenyig harcban maradt, de mindkétszer alulmaradt Sebastian Vettellel szemben. Ám látszólag a gyengébb években is erőn felül teljesített, aminek nyomán joggal vívta ki a sport teljes közegének tiszteletét, akik kimondatlanul is őt tartják a jelen legteljesebb értékű versenyzőjének.
És Fernando Alonso még most, 13 idénnyel a háta mögött sem fogyott ki a meglepetésekből. Ötévnyi sikertelen bajnoki hadjárat után, kiábrándulva a turbókorszakban még jobban lemaradó Ferrariból, bejelentette visszatérését a McLarenhez, akikkel nemrég még esküdt ellenségekként váltak el. Vajon újabb viták övezik majd ezt az együttműködést, vagy kilenc év várakozás után van még esély arra, hogy a spanyol újra az F1 legjobbja legyen?
